regi.tankonyvtar.hu · Web viewHistória 1992-10 História 1992-10 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás

História 1992-10

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

História 1992-10Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás a kiadó elõzetes írásbeli engedélyéhez van kötve.


Tartalom1. .......................................................................................................................................................... 1

1. Ünnepeink, 19451990. Tanulmányvázlat� ............................................................................... 12. Képek ...................................................................................................................................... 8

2. ....................................................................................................................................................... 131. Görög ünnepek. Az athéni ünnepkör .................................................................................... 132. Képek ................................................................................................................................... 16

3. ....................................................................................................................................................... 211. Lexikon. Déloszi szövetség Drachma Metoikoszok Kithara� � � ............................................ 21

4. ....................................................................................................................................................... 221. A római ünnepek ................................................................................................................... 222. Képek ................................................................................................................................... 24

5. ....................................................................................................................................................... 261. A magyarországi nagyobb egyházak ünnepei ...................................................................... 262. Képek ................................................................................................................................... 35

6. ....................................................................................................................................................... 381. Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év ....................................................................... 382. Képek ................................................................................................................................... 40

7. ....................................................................................................................................................... 451. Zsidó ünnepek ...................................................................................................................... 452. Képek ................................................................................................................................... 47

8. ....................................................................................................................................................... 511. Világi ünnepek. Néhány állam munkaszüneti napjai, 1992 ................................................. 51

9. ....................................................................................................................................................... 561. Muszlim ünnepek ................................................................................................................. 562. Képek ................................................................................................................................... 59

10. ..................................................................................................................................................... 631. Lexikon. Hidzsra Korán� ...................................................................................................... 63

11. ...................................................................................................................................................... 641. Hindu ünnepek ..................................................................................................................... 642. Képek ................................................................................................................................... 66

12. ..................................................................................................................................................... 711. Május elseje. Egy ünnep hat születésnapja .......................................................................... 712. Képek ................................................................................................................................... 73

13. ..................................................................................................................................................... 791. Madarak és fák napja ............................................................................................................ 79


1. Ünnepeink, 19451990. Tanulmányvázlat�GLATZ Ferenc

Ünnepeink 1945–90

Tanulmányvázlat

I. Ünnepeink és a történetszemlélet

1) Ünnepek (általában): megemlékezés az egyén vagy a közösség szempontjából fontos eseményekről. Az ünnep „öröm” vagy „gyász” alkalma… (Utalni: a hazai szociológiai, külföldi történeti irodalomra.)

2) Ünnepeink: a családi, vagy csak saját, egyéni életút meghatározó történéseiről: születés, házasság, keresztelés, temetés netán az egymásra találás évfordulója…

Az egyén megteremti az egyszer megélhető életére a maga kis világát. Megteremti, illetve örökli őseitől e szokásokat. Vagy másolja, átegyéníti a szűkebb környezetében élők rendjét…

3) Ünnepeink: neves napok az életfenntartó munkavégzés során. A legősibbek a földművelés ismert emléknapjai. Példák: a metszés-oltás, az aratás, az első kenyér, a szüret, az első borfejtés stb. Hasonlóak a helyi vagy országos vásárnapok, az egyes szakmai ünnepek. A közösség egy csoportjának ünnepei (földműveléseknek, kereskedőknek, majd szakmáknak: vasutasnak, pedagógusnak). Amit a közösség egy csoportja a csoport minden tagja számára fontosnak tart, arról megemlékezik.

4) Ünnepeink: a természeti erők megjelenése vagy évszakváltások alkalmából… Földrészekre kiterjeszkedő ünnep-sorozatok. Ősi, évezredes múlatás: a különböző időszámítások (keresztény, zsidó, mohamedán, etc. ugyanúgy az ókori kultúráknál) számon tartott megemlékezései. Az ember – mind az egyén, mind a közösség – tudomásul vette: ő a természet része, félte és szerette is környezetét. A nap-4j változásai, a nagy időjárási fordulók (nálunk, Európában tavasz, nyár, ősz, tél) részei az ünnepvilágnak…

A szokások egybetartják a közösséget, követhető rendet adnak az egyén életformálásának.

5) Ünnepeink: a hitvilág alakjainak (istenek, szentek, félistenek, megszemélyesített veszedelmek, etc.) tisztelete. Tisztelete egyben a közösséget összetartó szokásnak is. Az egyén tudomásul veszi: elveszne, ha nem lenne a társas élet, s ha nem lennének annak összetartó normái. Az azonos hitvilág összetart. Később, amikor a hitvilág adminisztrálásából már sokan megélnek, tudatosítják nem csak az összetartozás fontosságát, hanem a másként hívőktől való elválasztást. (Évezredek óta: a hitvilágbeli, az etnikai különbözőségek elindítói és vámszedői jórészt a „tudatosítók”, az „első értelmiség”. Ők abból élnek, hogy magukat nélkülözhetetlenné teszik a másként hívők, beszélők, gondolkodók rovására is.)

6) Az egyházak a közösségi, gondolkodási normák éltetésének első intézményei. Egyén, közösség, világmindenség kapcsolatának évezredeken át nélkülözhetetlen szervezetei. Ünnephelyei és ünnepnapjai, viselkedésformái egyben általános magatartás és életkeretek a hívők számára: az egyén feloldódhat a közösségben…

A hitvilágok életképességét meg is határozza, mennyire képesek azok az „idők” változását követni; mennyire képesek az egyén és környezetéhez fűződő érzelem-, és értelemvilágának a változó idő igényeihez igazodva fórumot biztosítani. A hitvilágok rendszerbefoglalóinak, az egyházaknak élethosszát is e „képesség” határozza meg…

Az egyházi ünnepek együtt élnek, összefonódnak az egyén szűkebb világának ünnepeivel. Az egyházak igazodtak az ősi természeti vagy munkaünnepekhez, hozzákötötték hitvilágukat a természeti változások fordulóihoz, az egyéni, családi, születési-halálozási megemlékezésekhez. Évezredes külcs5n5sség: az egyén kezdi „viszontigazítani” egyéni szempontból „nevezetes napjait” az egyház által kodifikált ünnepekhez. Például: eljegyzés, esküvő, sőt a más ünnepszintű disznótor igazodik pünkösdhöz, Mikuláshoz stb. (Bálint Sándor kiváló könyve a népszokásokról. E számban összeállítás a keresztény ünnepekhez kötődő szokások egy részéről.)

7) Ünnepek: mozgalmi ünnepek. 19-20. századi ipari társadalom új típusú azonosságtudatának termékei. Az ipari munkásság szerveződése osztályalapon: a május elseje; nőnap (angolszász országok nőmozgalmának


terméke), anyák napja. A tudatos utánpótlás-gondozás terméke: gyermeknap. Az igazi társadalmak környezetpusztításainak kivédése: környezetvédelmi „világnap”, már a századelőn madarak-fák ünnepe, etc. Feltenni a kérdést: vajon az ember és környezet viszonyát, ugyanúgy az embert, mint biológiai egységet firtató nemzetközi mozgalmak, nem a jövő világméretű ünnepvilágának alapelemei? Az ünnep figyelemfelhívás is, mit tartunk életünkben fontosnak, esetleg védeni-óvni érdemesnek…

8) Ünnepeink: állami megemlékezések is. Az állam: adott területen kialakuló igazgatási szervezet, amely biztosítja a közösség napi termelési, együttélési feltételeit: közbiztonságot, környezet-szabályozást, törvényekkel viselkedési kötelezettségeket. Az állam élén szervező c, adminisztrátorok állnak, akik tisztában vannak az „ünnepek” jelentőségével. Fontos számukra és a közösség számára is a gondolkodásbeli, érzelmi közösség. A megemlékezés rendje a fontosság sorrendje is… Az adminisztrátorok az adott területi-igazgatási egységben, (az államban) élők mindegyikére kiterjedő, sajátos közösségi, „állami” ünnepeket teremtenek. Az államok ünnepei évezredek 6ta a közösségszervezés (a politika) legérzékenyebb eszközei, mutatói…

Az államszervezet életében fontos események (államalapítás, rendszerváltozás, etc.) ünneplése…

Az államélet fontosnak tartott szereplőinek ünneplése. (Utalni: ókortól a 20. sz4zadig a kiemelkedő vezetők ünneplése, ünnepeltetése az egyéni hatalomigazolásának eszköze.)

Az állami ünnep: a polgár (egyéni) és a fennálló politikai hatalom (közösségi szervezet) közötti kapcsolatteremtés fóruma és eszköze. Az állam elismeri a kialakult közösségi (szokásrendi, szakmai, hitvilági) ünnepeket, válogat azok közül, és ezeket kötelezően ünnepelteti: állami ceremóniával, netán munkaszünet elrendelésével.

Az államszervezet természetesen nem csak igazgatási, de egyben hatalmi intézmény is. A közösség jövőjéről, a tennivalókról eltérő nézeteket vallók csoportokba verődnek, a legújabb korban pártokba… Harc az államhatalomért – egy időben harc a gondolat és hitvilágért és harc a történelemért. Az államhatalom ünnepkultúráján leolvashatóak a közösség elé vetített célok. Az ünnepek állami meghatározása a politikai harc tárgya is. Leolvasható: az adott rendszer politizálási kultúrája is. (Hogyan ünnepeltet az államhatalom, mit tesz és tesz-e egyáltalán kötelezd ünneppé.) Leolvasható az ünnepkultúrán mennyire képes az adminisztráció a polgár gondolatvilágával érzelmi-értelmi közösséget teremteni. Politikai rendszerváltozások-ünnepváltozások is…

*

A történelmi anyag áttekintése előtt leszögezni: szerintünk minden politikai rendszer mércéje múltban, jelenben egyaránt: mennyire képes biztosítani az az egyén született sokoldalúságának legteljesebb megélését; mennyire képes a közösségi viselkedésrendek és az egyén kibontakozásának összhangját megteremteni…

A történelem igaz közösségek történelme, de a közösség csak akkor életképes, a közösségi kereteknek csak akkor van értelme, ha az egyén megtalálja helyét bennük. Elvonatkoztatott közösségi célok (osztály, nemzeti, etc.) semmit sem érnek az egyéni célok érvényesülése nélkül. – Leszögezni: a 20. század kollektivista társadalom és életszemléleteinek túl nagyok a deficitjei. Az ezredforduló új társadalomszemlélete az individuum, az egyénközpontúság irányába halad. Az individualizmus nem azonos az egoizmussal, az egyéniségtisztelet nem azonos az önzéssel – évek óta hangoztatjuk. Az individualizmus a másik egyéniségének elismerése is. A modern történelmi szintézisben az értékelés mércéje…

II. Ünnepeink és a magyar állam, 1945–90

Előzmények

Az állam munkaszünettel ismeri el a közösség egésze számára fontosnak ítélt ünnepeket. Minden modern európai államban így van ez.

A magyar állam, mint a munkaszervezet kerete… Liberális formájában 1918 előtt sokszínű ünnepkultúra alakult ki: az állami alkotmányosság ünnepe az áprilisi alaptörvények királyi szentesítésének évfordulója (1898-tól 1848. április 11.); monarchista: a királyi családhoz fűződő ünnepek; az egyházi ünnepek. Ez utóbbi sokszínűsége: ismertetni a sz.4zadel6 naptárából a piros betűs ünnepeket: az összes keresztény felekezet, a zsidók, az ortodoxok, unitusok megtalálják bennük ünnepeiket. Természetes volt, ha a „zsidó” nem nyitja ki szombaton üzletét. Emellett a közgondolkodásban nemzeti ünnepek: március 15. és az aradi vértanúk napja, október 6., augusztus 20. Államilag biztosított egymáshoz-igazodás és egymástól különbözéség lehetősége.


– A forradalmak kialakulatlan ünnepkultúrája. A tanácsköztársaság május elsejéje s egyben türelmetlensége.

– 1920–1945: A Monarchiában é16 állami ünneprend felszámolása: az alkotmányosság (április 11.) ünnepe helyett a hivatalos nemzeti ünnep március 15., Petőfi-napja lesz. (Törvénybe iktatva immáron nem sérti a Habsburg-uralkodó érzékenységét.) A kormányzóhoz, az új rendszerhez kötődő ünnepek kreálása; liberális tolerancia hagyománya és a kereszténykurzus türelmetlenségének együttélése. Naptár 1928-ból és 1941-ből…

1) 1945–49. Háborús vereség, fasizmus után

Az 1945. évi naptár piros betűs ünnepei az európai katolikus országok (tartományok) ünneprendjét követik. A 15 munkaszüneti nap közül 13 vallásos eredetű, keresztény ünnep, jobbára katolikus ünnep. Egy részük elvilágiasodott, a kor emberének egyházias jellege, csak részben maradt meg: újév (évkezdet), húsvét két napja, Szent Péter-Pál napja (aratás kezdete), Mindenszentek (Halottak napja), Karácsony. (Elemezni: húsvétkor, karácsonykor nagymisék, illik minden kereszténynek templomba menni. Más ünnepnapokon nincs közösségi szokáskötelem.)

Egyéb (keresztény) állami ünnepek: vízkereszt (január 6.), gyertyaszentelő boldogasszony ünnepe, illetve Jézus bemutatása (február 2.), áldozócsütörtök (1945-ben: május 10.), pünkösd két napja (május 20–21.), valamint a csak katolikusok úrnapja (1945: május 31.), a két Szúz Mária-ünnep (Nagyboldogasszony, augusztus 15., Kisboldogasszony, szeptember 8.) valamint a Szeplőtelen Fogantatás ünnepe (december 8.). (Elemezni: körmenetek, misék típusai. Társadalmi megjelenésükben, ünnepi rendjükben is egyházias ünnepek. Más-más felekezet másként ünnepel.)

A 15 piros betűs napból augusztus 20. Szent István napja az állam és egyház összefonódásának ünnepe is: a szent magyar király, István napja és az államalapítás évfordulója (Disszertáció témája: Állam és egyház viszonya, évszázad óta elemezhető az adott korszak Szent István-napjainak ünneplési formáin. Körmenet is; újkenyér is; és az állami adminisztráció ünnepe is. Szent István államának ünnepe, a Szent István-i Magyarország ünnepe, az ezredéves történeti Magyarország ünnepe is 1920 után.)

Március 15. a nemzeti ünnep, az egyetlen, a keresztény felekezetek ünneprendjétől teljesen független piros betűs nap.

1945–1947 között kevés változás. A katolikus egyház politikai pozícióinak gyengülése és a Baloldali Blokk erősödésével párhuzamosan bizonyos ünnepek – először csak katolikusok – kiválnak az állami ünnepek közül: 1947-ben a Szeplőtelen Fogantatás, 1948-ban a Gyertyaszentelő Boldogasszony, a Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony, majd őket követi 1949-ben néhány általános keresztény ünnep eltörlése is. (Vízkereszt, Áldozócsütörtök, Szent Péter és Pál napja.) (Utalni: 1948 június: az iskolák államosítása, az egyházak szellemi utánpótlásának elmetszése. Utalni: felgyorsul a szovjet megszállási övezet országainak kiszakítása az európai államrendszerből.)

Új ünnep: 1946-tól munkaszüneti nap május L, a „Munka ünnepe”. Május 1. a szervezett munkásság ünnepe. (Utalni: munkaünnepként ugyanígy már korábban a Szovjetunióban a fasiszta nyugat-európai rezsimekben is. – Olaszország, Németország, Spanyolország stb.) – Magyarországi bevezetése mögött: a fasizmus leverése után egész Európában a baloldal és a munkásmozgalom meghatározó politikai (kormányzati) erővé válik.

Külön fejezet a mindennapi élet ünnepkultúrájáról, az „egyén világáról': az állam 1948-ig nem terjeszkedik ki az egyén ünnepvilágára. Az állami ünneprendszer katolikus, majd keresztény jellege 1947-1948-ban igaz csökken, de a hívő közösségek munkaszünet nélkül is továbbélnek. Az egyéni szokásrend egyházias kísérőjellege általános marad: keresztelés, bérmálás, temetés stb…

Külön tárgyalni: a magyarországi zsidó egyházi kultúra talpra állásának nehézségei. A fasizmus pusztítása, előzőleg az antiszemitizmus behatolása a törvénykezésbe (1938-tól a zsidótörvények, majd 1944-től teljes kizárásuk a nemzeti társadalomból) az izraelita egyházat megsemmisítéssel fenyegeti. 1945 után a zsidóság jelentós részének baloldali messianizmusa, az egyház elhagyása. Kivándorlás és félelem. A zsidó ünnepek nem találják meg az ünneplés országos szintjein a maguk elismerését. Végső csapást mégis a következő korszak mér rájuk. (Utalni: az ekkor aktív, javakorabeli generációk még fiatalon-megéltek valamit az 1918 előtti toleráns magyar államszervezetből, a magyar nemzeteszme fénykorából, toleráns korából.)

2) 1950–1957 Proletárdiktatúra, szovjet rendszer

A proletárdiktatúra kora nem érthető meg a Szovjetunió ünneprendszerének, a szovjet állam és párt propagandarendszerének tanulmányozása nélkül. (Törekvés: a polgár egyéni gondolatrendszerét vesse alá az új,


napi politikai elvárásoknak, oldódjon fel az állami-pátpolitikai viselkedésnormákban; a „fejek bittokba vételének” célja: hit az új, kizsákmányolásmentes társadalomban, a régi társadalmi rendek örökségének adminisztratív felszámolásában; az egyház az évezredes régi szokásrend letéteményese, a tudatformálás akadálya”, ezért törekvés az adminisztratív eszközökön kívül az ateista propagandával is megsemmisítésére. Folytatható a sor…)

1950: a Magyar Népköztársaság állami ünnepeinek meghatározása. Új ünnepek: április 4. és november 7. Átalakított funkcióval: augusztus 20.

Április 4. (1950. 10. sz. törvényerejű rendelet) „Nemzeti ünnep”, a rendelet szövegét idézni:

„A legdöntőbb fordulat Magyarország ezeréves történetében… a dicsőséges Szovjet hadsereg kiűzte országunk területéről a német fasiszták és magyar csatlósaik utolsó hordáit…” (1.§) „A magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségnek ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre… A Szovjetunió, a dicsőséges Szovjet hadsereg népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt.” (2.§) „A megbonthatatlan szovjet-magyar barátság napja.” (3.§)

Felsorolni: A német hadsereg vereségének, a megszállt ország felszabadításának napja több európai országban ünnep. A magyar ünnepszövegben a magyarok csak „csatlósként” olvashattak magukról, ez a hazai antifasiszta érzelmű tömegek mély megsértése…

Az újabb megszállókat Európa egyetlen országában sem szerették. A magyar társadalom jelentós része a szovjet felszabadítást egyúttal megszállásként is átélte, sőt a megszállás már rendszerré fejlődött 1950-ig. A felszabadulási ünnepből „felszabadítási” és a megszállást dicsőítő ünnepet formálnak: szovjet ünnepet. – Egyik oka annak, hogy április 4. nem lehetett magyar (nemzeti) ünnep.

Utalni: A magyar társadalom egyik része élte csak meg egyértelmű felszabadulásként 1945. április 4-ét. A másik része háborús vereségként. Az új ünnep nem szembenézést eredményez az egyik vagy másik oldalon álló magyarok között, vitákat és feloldást a nemzet különböző erői között, hanem szégyenérzetet kelt mindazokban, akik egyszerű katonaként harcoltak a Vörös Hadsereg ellen. Így azután egy táborba szorítja azokat, akik meggyőződésből kiszolgálták akár a Szálasi fasiszta rezsimet is vezetőként, és azokat, akik közemberként, netán „muszka-elleni félelem”-b61 szolgáltak.

1987. december 15-ig csak elszálló beszédekben következik be április 4. újraértékelése.

Augusztus 20. Nemzeti ünnep. A Magyar Népköztársaság alkotmánya 1949. augusztus 20-án lépett hatályba. Indoklás az 1950. 1. sz. törvényerejű rendeletből:

„Az alkotmány fejezi ki és rögzíti le azoknak az alapvető gazdasági és társadalmi változásoknak eredményeit, amelyeket országunk a nagy Szovjetunió fegyveres ereje által történt felszabadítása óta elért és az Alkotmány jelöli ki továbbfejlődésünk irányát is a szocializmus felé vezető úton.”

Szent István napjából a proletárdiktatúra alkotmányának napja. (Utalni: Az alkotmányban foglalt általános nemes célok és az 1949 utáni évek valóságának ellentmondásaira, az alkotmány „nem alkotmány” formai jellegére.) Szent István, a történeti magyar állam alapításának ünnepéből szocialista ünnep. Az új szocialista rend (Szovjetunió szerepének ismételt hangoztatásával) a nemzeti hagyomány összebékítésének kísértete.

Az új kenyér ünnepe szocialista parasztünnep is. Kérdés: az a paraszt, aki híve lehetett az 1945. április 4. utáni rendszernek, mert

földet osztottak számára, vajon hogyan tekinthette ünnepnek 1950 után április 4-ét, vagy tekinthette szocialista parasztünnepnek augusztus 20-át, amikor 1951-ben megkezdődnek a kényszer tsz-esítések, s amit esetleg kapott 1945-től azt elvette az 1950-es évek.

November 7. Állami ünnep (1955. 37. sz. törvényerejű rendelet). Idézni a szövegből a „NOSZF jelentőségé”-ről:

„A világtörténelem legnagyobb fordulópontja.” A NOSZF először hozott létre olyan államot, „amely megszüntette az ember ember általi kizsákmányolását”. – A három „alapünnep” közül november 7. kapja a leghosszabb méltatást. A Szovjetunió „a világ népeinek reménysége, támasza és példaképe a békéért, a függetlenségért a szocializmusért vívott küzdelemben”. November 7. „a győzelmes szocializmus, a dolgozók


nemzetközi szolidaritása, a Szovjetunió iránt érzett hála ünnepe”.

Utalni: a hazai és európai szocialista hagyományok ünnepe május 1. volt. Melléje egy szovjet évforduló lépett. (Május 1-jéből kincstári pártünnepet formáltak: állami és pártvezetők a felvonulók előtti dobogón.) Kérdés: a szovjet típusú proletárdiktatúra bevezetése 1949 után mit idézett elő a hazai szocialista munkásokban, vagy azokban, akik – akár munkásként, akár kispolgárként – szintén a fasizmus alóli felszabadulásnak tekintették először április 4-ét. A szervezett, hagyományaikhoz ragaszkodó szakikat 195152-ben kezdik munkásarisztokrata munkásáruló szocdemekként üldözni – nekik ezt jelenti a szovjet szocializmus. A városi kiskereskedő – kiváló disszertáció téma – vagy kistulajdonos életét köszönhette 1945-ben a Vörös Hadseregnek, most pedig „kispolgárként” vagy menekül vagy megfélemlítve „beáll”, vagy öngyilkos lesz.

Felsorolni: a szovjet zóna országaiban mindenütt ünnep az ország felszabadítása. A szovjet zóna másik egyöntetű ünnepe – ez már hasonló indoklásokkal – november 7.

A régi ünnepek sorsa:

Újév marad.

Húsvét: eltűnik egyházi jellege. Sót 1953-ban eltörlik a hétfái munkaszünetet az 1954. évre. A Nagy Imre-kormány azonban észbe kap, és 1953. november 28-án Minisztertanácsi rendelettel visszaállítja a húsvéthétfőt. 1955-re azonban visszafordul a Nagy Imre- és a Rákosi-csoport huzavonája: Nagy Imre bukik, húsvét nem kap hétfái munkaszünetet.

Karácsony: ugyanúgy „jár”, mint a húsvét: a párton belüli politikai huzavona tárgya lesz. 1953. november 28.: A Nagy Imre-kormány kétnapos ünnepnek határozza meg, de 1955–56-ra eltűnik december 26., karácsony másnapja a naptárak piros betűs ünnepei sorából.

A húsvét és karácsony második napja körüli huzavonát a Kádár-kormány 1956. december 11-i rendelete zárja: „visszaadja” mindkét ünnep másnapjára a munkaszünetet.

Pünkösd. 1952-ben utoljára kétnapos ünnep, tehát a hétfő munkaszünet. 1953-ban még piros betűs, de csak a vasárnap, 1954-től azután végképp eltűnik az állami ünnepek sorából.

Május 1. : A mozgalmi ünnepből kincstári ünnep lesz. (Erről készült tanulmány e számunkban.)

Március 15. 1951 után eltörlik mint munkaszüneti napot. 1948ban még törvénybe foglalják 1848. március 15. jelentőségét – igaz osztályharcok és a nyugatellenes függetlenségi kultusz jegyében. A szovjet típusú proletárdiktatúrában részben „zavarja” április 4-ét a nemzeti ünnepek sorában, részben a magyar idegen hatalom elleni felkelés hagyománya bántja a szovjetbarát érzelmeket. – A tiltás hatását 1956-57-ben lehetett lemérni: 1848 márciusának külsőségei is – függetlenségi irányban – mozgósító hatásúak lettek 1956. októberben s utána is. (Kossuth-szakáll, kokárda, Kossuth-nóta, Kossuth-címer, Talpra magyar…)

Külön fejezet: egyéb ünnepek: a 7-8, az állam által elismert országos ünnep mellett megjelennek nagyszámmal a szakmai és rétegünnepek. Élen a Nőnap és a Hadsereg Napja áll. (Az előbbit tévesen amolyan szovjet ünnepnek tekintik, bevezetésének időpontja miatt.) Emellett Anyák napja, Gyermeknap, Madarak és fák napja. Nagyszer célok, modern közösségi ünnepek lehetnének, de rátelepszik az egyenszavú propaganda. (Idézni: a hivatalos korabeli jelszavakból.) Szakmai ünnepek: pedagógusnap, vasutasnap, bányásznap stb.

A társadalom mindennapi ünnepkultúrájáról. A szovjet minta álapján át akarják politizálni az egyéni családi életet, új eszményeket adni az egyénnek. Az állami ünnepek forgatókönyve: a magyar pán és állam vezetőinek képei a felvonulásokon, mellettük a Marx–Engels–Lenin–Sztálin-képek. Indulók, csasztuskák éneklése. Munkásmozgalmi dalok közül a kapitalizmus-ellenes osztályharcos énekek és sok szovjet-orosz dal. „Bunkócska” stb.… Munkahelyeken számon tartják, ki nem vesz részt a felvonuláson… Ünnepi faliújságok, kincstári optimizmus, kincstári vigalom: zakótolás. Az iskolai ünnepélyeknek kiemelkedő fontosságot tulajdonítanak. (Ez már 1945 előtt is így volt, csak akkor egészen más eszmények jegyében.)

A családi-egyéni ünnepvilág: antiklerikális propaganda az egyházi ünnepek ellen. A harsány átértékelők provokálják a társadalom évszázados szokásrendjét. Karácsony helyett „fenyőfaünnep”, Mikulás helyett „Télapó”, augusztus 20-i körmenet helyett újkenyér felvágása… Egyházellenesség párosul a maradiság elítélésével; „haladó”-nak kell lenni: keresztelés helyett névadóünnep, a temetésen pap és kántor helyett munkatársi búcsúztatás és iskolai vagy üzemi kórus. Jelszó: nem kell megvárni az aratással Szent Péter és Pál apostolok napját. Aratás idején mesterséges ünnepi hangulat, falusi hangosbemondó, helyi moziban buzdító


filmhíradók, beszámolók vetítése… – Katonai bevonulás magyar himnuszos, mulatós hagyománya helyett, részben magyar kuruc katonadalok, részben szovjet-orosz katona- és partizánénekek.

Kettősségre, kétlelkűségre kényszerítés az egyéni életben. Ünnepi misére titokban, másik kerületbe járnak, ahol nincs ismerős; keresztelés is titokban. Bevonulásra a filmhíradó felvétele előtt: „Völgyvidéken és hegygerincen át” – amuri partizánok dala. Sorozásról hazafelé, a pálinkázás után egész más nóta. 1951, csárdásra: „Magyar baka sétál az erdőben/Jön a Sztálin tanácsot kér tőle/Jól van Sztalin adok egy tanácsot/B…d meg a sarlót meg a kalapácsot!”

Az egész magyar társadalmat kettős életre kényszeríti. A polgár fél a hatalomtól, fél a haladásról harsogó értelmiségtót, el is bizonytalanodik. Kérdés: társadalomlélektanilag megfogható-e miként válik a magyar társadalomra kényszerített évszázados kétlelkűség, „sumákolás” elfogadott társadalmi magatartásformává?

3) 1957–1988. A szovjet rendszer – „magyar út”

1956. december 19. kormányrendelet (12/1956) a munkaszüneti napokról. Január L, Húsvét hétfő, április 4., május 1., augusztus 20., december 25–26. Vagyis: visszaállítják a munkaszünetet húsvét hétfőn és karácsony másnapján, tehát a hagyományos ünnepeken. Ugyanakkor eltörlik a NOSZF-évfordulót, november 7-ét. (Igaz, a naptárban piros betűs, de nem munkaszüneti ünnepnek megmarad, hogy azután már a következő évtől ismét munkaszüneti nappá lépjen elő.) Március 15. iskolai szünnap…

A politikai konszolidáció kompromisszumot kíván a szovjet rendszer és a társadalmi hagyomány között: a Kádár-politika egyik alaptézise marad 1988-ig. Az „emberek érezzék jól magukat” elvhez tartozik: 1956. decemberétől kezdődően az ünnepeket megnyújtják több naposra, a munkanapok cseréjével (pl. húsvét, karácsony, rendszeresen 3 napos, április 4. vagy november 7 kétnapos stb.). A Rákosi-rendszer emléke még friss, ez új politizálásnak tűnik. Eredmény: 1957. május l. minden idők legnagyobb május 1-jéje. Máig nem megmagyarázott demonstráció Kádár és rendszere mellett. (A „nemzet emlékezete” egészen más ma, mint 1957-ben. Ma a bebörtönzöttekről beszélünk 1957-ről szólva, akkor… Ez is, az is a nép volt; ez is, az is a nép ma. Ha nem beszéltek róla annak idején, akkor is; ha nem beszélnek róla ma, akkor is…)

Az állami ünnepek rendje marad 31 esztendőn át. Kisebb változás: a felszabadulás 20. évfordulójára készülve 1965. február 21. kormányhatározat (1003/1965) az állami zászló felvonásáról, rögzíti az állami ünnepeket: április 4., augusztus 20., május 1., november 7. Azaz: a két „szovjet ünnep”, a munkásmozgalom napja és az államalapítás. Kádár a már több évszázada ismert egyik magyar külpolitikai elvet követi: tudomásul veszi az alárendelést a nagyhatalmaknak, cserébe a relatív belpolitikai önállóság.

1969: a tanácsköztársaság évfordulóján beemelik a proletárforradalmat a nemzeti hagyományrendszerbe (szemben az 1950-es évekkel). Március 15. szerepe így csökken: sajátos „kádári megoldás”: március 15. és 21. együttesen legyen Forradalmi Ifjúsági Napok, hozzákapcsolva április 4-ét. (A történelem sok megerőszakolást elbír…).

Az állami ünnepek depolitizálódnak. A mindennapokban összekacsintás a vezetés és a nép között. A „tudjuk elvtársak” effektus: tudomásul veszik, hogy a szovjet zónában élünk, a hatalom pedig tudja, hogy mi is tudjuk, meg ő is tudja, hogy mi tudjuk… Április 4.: koszorúzás a Gellért-hegyen, a munkahelyeken az éppen soros „áldozat” megy a koszorúzó brigádba, hogy a többiek már az ünnepek előtti délutánon rohanjanak a hétvégi ház tavaszi nagytakarítására. Ugyanez november 7-én: év végi prémiumosztás, kezdetben megemlékezések, amelyekben lassan a Szovjetunió és a forradalom témáját felváltják a helyi – valós vagy mondvacsinált – problémák, ekkor rendezik a munkahelyi koccintásokat. November 7. az elfogadott víkendház-zárásnap. Az ünnepeken nem viszik a vezetők képeit, a vezetők helyett a pártot éltetik, azután már azt sem. Politikai „disszonáns” hangok ritkán: az 1980-as években egy-egy Nagy Imre-évforduló (a kivégzés, június 16.), gyakrabban március 15.: a fiatalság egy része nem akarja tudomásul venni a hivatalos kereteket, elcsattannak az első ütések a rendőrök részéről. De mindez szűk értelmiségi körben ismert, a hazai tömegkommunikáció hallgat, a Szabad Európa-hallgatók pedig „ez még belefér” alapon tudomásul veszik. Kérdés: vajon a relatív szociális biztonság, Kádár nem mindennapos érzéke a tömegek kezelésében, vagy a kilátástalanság okozta az általános depolitizáltságot? Kihatása máig…

A mindennapok ünnepkultúrája. A Kádár-konszolidáció tömegkezelésének tartozéka volt: nem provokálni az embereket. Ha nincs direkt propaganda, nincs ellenállás sem. Régi bevált hatalompolitikai eszköz. De a Rákosi-idők után, a szomszédos szocialista országokat megismerve elfogadtatja az emberekkel a „lehető legjobb világ” alaptézisét. Ismét van túlkínálat karácsonykor fenyőfából, majd roskadozó üzletpolcok a húsvéti füstöltsonkákkal. Üzemi ünneplések: munkahelyi, iskolai karácsonyok, ajándékozások, sőt a visszakapott


húsvéthétfő után munkahelyi locsolkodások. Vicces önkifigurázása az „elvtársi” időknek. Szomorú fintor és túlélési jó kedély: locsolórigmus 1962-bőt, az újabb tsz-esítés lezárásának évében: „Zúg a traktor, szánt az eke/Elvtársnő locsolhatok-e?”

Az egyházellenes fellépések 1962-ig igen durvák, 1975. (Helsinki) után már inkább csak manipuláció. Misék, körmenetek akadályoztatva, nem országos rendeletre, hanem inkább a helyi túlbuzgó antiklerikálisok akcióival. A csúcson jobb a viszony egyház és állam között, mint a helyi hatalmasságok uralta vidéken… Karácsonykor visszajön a betlehemesdi, húsvétkor a böjt. (A menzafőnökök antiklerikalizmusa: nagypénteken rendszeresen húst adnak. Az 1980-as években azután kikopik ez a magatartás.)

Egész Európában laicizálódási hullám az. 1900–1990 közötti periódusban. A zseniális II. Pál mindezt felismeri, az egyház világszerte igen lassan követi a reformpápát.

Feledésbe merülnek az 1949 előtti egyházi ünnepek, általában a vallásos ünnepkörök ismerete. A fiatalabb generációk nem tudják a családi ünnepi szokásrend eredetét, a kisebb ünnepekről már csak hallomásból tudnak. (Ezért készült a História 1988 óta az ünnepekre.) Vidéken tovább é1 a hivatalos megemlékezés nélkül is: a gyümölcsoltó, az arató, az őszi vásár ünnepi hagyománya, de a vallásos aktus már igen szerény. Mindenszentek általánosan elfogadott, Szent István ünneplése is megjelenik augusztus 20-án az 1980-as években. Oka: egyházi utánpótlás hiánya, az állami tiltások és ezek tudomásulvétele, s az említett laicizálódás. Az 1980-as években: nem állami propaganda részeként keresztelő és névadó ünnepek, egyházi és csak polgári esküvőt választó testvérek egymás mellett élnek a családokban. Nem ideológiai kérdés. Azután az 1980-as évek második felében ellenkező folyamat: az egyházi esküvő, keresztelő, temetés tűnik „korszerűnek” és „haladónak”.

A Kádár-korszak ünnepkultúrájának egyensúlyát a Grósz-kormány bontja meg: 1987. december 15.: Politikai Bizottsági határozat az új ünneprendről. Állami ünnep: április 4., „a magyar nép nemzeti ünnepe” március 15. (de nem munkaszünet), és az összes többi eddigi ünnep „a magyar nép társadalmi ünnepe”.

Ezek: március 21., május 1., augusztus 20., november 7. (az októberi forradalom kisbetűvel írva!), december -21. (az ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-i évfordulója),, valamint: Nőnap, Anyáknapja, Gyermeknap. Emellett az úgynevezett szakmai ünnepek.

Azaz: a nemzeti ünnep kiemelése – ami addig a rendszer és a fiatalság közötti összeütközések forrása volt –, a szovjet felszabadítás rovására december 21., az önálló államiság hangsúlyozása a háború utáni újrakezdést a magyarság érdemének tartják. (A határozat szerint 1987. december 15-től az állami zászlót március 15-én és december 21-én is fel kell vonni. – Idézni a „szigorúan bizalmas” határozat szövegét: a PB 1987. december 15-i határozata az ünnepek rendjének módosításáról. H./175/1988). Nemzeti önállóság ünnepeinek erősítése, ugyanakkor a többi volt állami ünnep pozíciójának (május 1., november 7.) gyengítése. Jele is: a párt és az állam nem ugyanaz, ünnepeik -is szétválnak. – Radikális lépés az egyház helyének elismerésére: 1988. augusztus 20. Szent István-napi mise a Bazilika előtt, a TV révén az egész ország látja.

4) 1989–1990. Új ünneprend, új típusú ünnepi szokások?

1989. nyarától felgyorsul a rendszerváltás. Megtörik a jég 1956. októbere és a megtorlás áldozatai ügyében. Június 16-án az ellenzék és a kormány (a vezető párt nem) együtt ünnepli Nagy Imre és társainak újratemetését.

Augusztus 20. : Cegléden a miniszterelnöki beszéd Szent István, a nép, a közelgő 1100 éves államalapítás évforduló jegyében. (Már készül az 1949. évi alkotmányt lényegében hatályon kívül helyező új alkotmány, nincs értelme tehát az 1949. évi alkotmányt ünnepelni.) Országos tanévnyitó a Fasori Evangélikus Gimnáziumban, egyházi iskolaalapítás újraengedélyezése, karácsony és húsvét: az esztergomi érsek celebrálta nagymisén megjelenik a kormány 3 tagja, köztük a miniszterelnök. Kinyomják az 1990. évi naptárt: az új állami ünnepek: újév, húsvét, karácsony, március 15. (nemzeti ünnep), augusztus 20. és december 21. (a „demokratikus Magyarország ünnepe”).

A döntő lépés: Magyarország államformája Népköztársaság helyett Köztársaság, s az ötödik köztársaság kikiáltásának ünnepnapja: október 23. Az ünnepkultúrájáról leolvasható – idézni a korábban mondottakat -, „mennyire képes az adminisztráció a polgár gondolatvilágával érzelmi-értelmi közösséget teremteni”. Idézni a korabeli barátunknak felolvasott feljegyzésből (1989): „Ugyanazt az eseményt az egyik bánattal éli meg, elkeseredéssel, idegi károsodással. A másik diadalittasan, teljes örömmel. Legyen szó 1945. április 4-rő1 vagy 1956. október 23-ról. Majd jön egy politikai fordulat, s akik tegnap örömmel ünnepeltek, most a szégyenpadra kerülnek, s ok kapkodnak gyógyszeres üvegcse után. Az ünneplők 1945 vagy 1949 után észrevétlenül vágtak tátongó sebeket azokon, akik elesett férjüket, gyermekeiket gyászolták, vagy akiknek családi és egyéni


hagyományviláguk örökletes ünnepeit sértette meg az antiklerikális propaganda, az egyházi ünnephelyek megsemmisítése, és a félelem. A félelem, hogy feljelentik munkahelyükön, ha a karácsonyi, húsvéti nagymisén, vagy otthon éppen Jóm Kippur ünnepét kívánja tartani. Ne legyen ilyen ünnep többé, a mostani október 23. sem. Az ünnep ne legyen a másik bánatán való öröm napja.”

*

Epilógus. Az 1989-ben keletkezett, október 23. ünnepét indoktó vázlatot most, 1992. november 19-én egészítjük ki. Bécs, Dapontegasse 13. Hívő katolikus barátunkhoz vendégségbe. A bérház földszintjén átható káposztaillat. A házmester ortodox hitű szerb, készül a november 21-i „szlavára”. Ilyenkor mindnyájan meg vagyunk híva koccintásra – így barátom…

Egyszer talán Magyarországon is így lesz: mindenki ünnepelheti a maga ünnepét, nem kívánja kiátkozni a nemzetbál a máshitűeket, nem irigykedik arra, hogy a másik örül, s nem, kívánja a maga hitét a másikra erőltetni. Mert a történelem és a politika mércéje – és a magunk mércéje: mennyire találja meg; helyét a közösségben az egyes egyén. Az egymástól oly csodálatosan sokszínűen különböző ember.

2. Képek






1. Görög ünnepek. Az athéni ünnepkörNÉMETH György

Görög ünnepek

Az athéni ünnepkör

Attika tele van ünnepekkel – tartotta a régi mondás, és joggal. Csaknem hatvan különböző ünnepet ültek meg az egész államban, ha nem számítjuk a kisebb községi és nemzetségi ünnepeket. Az is igaz azonban, hogy a heti pihenőnap, a szombat vagy vasárnap még nem létezett az athéni demokrácia virágkorában, így ünnepnapjaik száma semmivel sem volt magasabb, mint ma a vasárnapok és az „állami” munkaszüneti napok összege. A különböző istenek emléknapjai nem egyenlő időközönként követték egymást, így volt olyan hónap (a Maimaktérión és a Gamélión), amelyben csak két-három munkaszüneti nap volt, de volt olyan is (Boédromión), amelyből tizenegy napot töltöttek ünnepléssel.

A kultuszhoz kötődő ünnepeket természetesen az egész állam megünnepelte, a polgároknak kötelező volt részt venni rajtuk, de mégsem tekinthetjük ezeket egyszerűen állami ünnepnek. Volt azonban olyan is. A marathóni csata évfordulójáról Boédromión 6-án, a szalamiszi diadalról pedig Munikhión 16-án emlékeztek meg. Ez utóbbi egy korábbi Artemisz-ünnepet színezett át a győzelem napjává.

Évi hatvan ünnep

Ezeknek az ünnepeknek egy része mindig a hónap meghatározott napjára esett, más részük azonban változtatta a helyét a mi húsvétunkhoz hasonlóan. Sajnos azonban a rögzített ünnepek napját sem tudjuk a mai naptárra pontosan átszámítani, mivel az attikai újév minden esztendőben más napon volt, s ennek megfelelően módosultak aztán a hónapok határai. Az athéni évkezdet ugyanis hol a nyári napforduló előtti, hol pedig az azt követő újhold napjára esett. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az athéniak a szökőhónapokat meglehetősen ötletszerűen illesztették be bizonyos évekbe, tökéletesen érthető, hogy miért nem tudjuk pontosan meghatározni pl. a marathóni csata napját, noha tudjuk, hogy emlékünnepe Boédromión havának 6. napjára esett. Minthogy alábbiakban – kényszerűen – az athéni hónapneveket fogom használni, illő áttekinteni, hogy melyikük milyen ma használatos hónapnak felelt meg.

Mai naptár szerint Athéni hónapnevek

július közepétől augusztus közepéig Hekatombaión

augusztus közepétől szeptember közepéig Metageitnión

szeptember közepétől október közepéig Boédromión

október közepétől november közepéig Püanopszión

november közepétől december közepéig Maimaktérión

december közepétől január közepéig Poszideón

január közepétől február közepéig Gamélión

február közepétől március közepéig Anthesztérión

március közepétől április közepéig Elaphébolión

április közepétől május közepéig Munikhión

május közepétől június közepéig Thargélión

június közepétől július közepéig Szkirophorión

Az athéni ünnepek csoportosítása


Az athéni ünnepeket föloszthatjuk nemzetségi, politikai és egyes istenségeknek szentelt ünnepekre. A nemzetségi ünnepek jelentős szerepet játszottak az egyes családok, kisebb közösségek életében, de jellegűknél fogva kevesebbet tudunk róluk, mint a nagyobb, az egész közösség által megünnepelt jeles napokról.

Állami ünnepek

Az egész államra kiterjedő ünnepek „munkaszüneti napok” voltak, ami azt is jelentette, hogy nem üléseztek a bíróságok, és nem gyűlt össze a népgyűlés sem. A politikai ünnepek, éppúgy mint ma is, egy-egy fontos történelmi eseményhez, katonai győzelemhez, netán egy intézmény megszületéséhez kapcsolódtak. Ez utóbbira példa a Szünoikia Hekatombaión 16-án, amelyen arra emlékeztek, hogy a mitikus király, Thészeusz egyetlen városba, Athénba telepítette a széttagolt Attika lakóit (szünoikiszmosz). Az ünnep középpontjában az Athént védelmező Athéné istennő állt. Tiszteletére felnőtt állatot áldoztak az Akropoliszon, de húsát nem sütötték meg, mint más ünnepeken, hanem nyersen eladták. Figyelemre méltó, hogyan változott az ünnepnap politikai tartalma. Kr. e. 374-tól a Szünoikia ünnepén már arról emlékeztek meg, hogy Timótheosz vezetésével az athéniak tengeri csatában legyőzték a spártaiakat, és azt követően jó békét kötöttek. Vagyis könnyen elképzelhető, hogy ebben az esetben egy újsütetű politikai ünnep egy korábbi politikai ünnep helyére lépett ugyanazon a jeles napon.

Jellemző, hogy ünnepek kötődtek az egyértelműen katonai győzelmekhez. Így a marathóni csata (Kr. e. 490) ünnepe Boédromión 6-án, a plataiai győzelem (Kr. e. 479) napja Boédromión 3-án s a szalamiszi csata (Kr. e. 480) emléknapja Munikhion 16-án. Szkirophorión 12-én ünnepelték meg Attikában a mantineiai csatát (Kr. e. 362), amit az athéniak ugyan elvesztettek, de a thébai hadvezér, Epameinóndasz halála miatt ekkor omlott össze Thébai hatalma.

A hellénisztikus korban megjelentek az egyes, még élő politikusoknak szentelt ünnepek is, mint például Kr. e. 307-tól a Démétrieia, amelyen a győztes Antigonosz és fia, Démétriosz Poliorkétész tiszteletére évente versenyjátékokat és felvonulást rendeztek, és áldozatot mutattak be.∗

A római hódoltság korában (Kr. e. 146 – Kr. u. 476) aztán már nemcsak egyes római hadvezéreket és uralkodókat ünnepeltek meg, hanem Rhómaia ünnepén kultikus tiszteletben részesítették magát az istenként tisztelt, megszemélyesített Rómát is.

Naptári ünnepek

A rontás elűzése. Az egyes isteneknek szentelt ünnepségek közül a legnagyobb a Hekatombaión 28-án rendezett Panathénaia volt. Ugyancsak Athéné ünnepe volt a Plüntéria Tragélión 25-én, amikor Athéné fából készült kultuszszobrát egy ünnepi menet élén Phalérónba vitték, és ott megmosták a tengerben. Ez a tavasz végi nap különösen baljósnak számított, a város az emberek hite szerint megtelt rontással, s még a szentélyekben sem lehetett menedéket találni ellene, mivel az összes templomot kötéllel elkerítették. Ez utóbbit azért cselekedték, hogy a rontó szellemek ne tudjanak belépni a szentélyek területére. Athéné megmosdatása tehát a rontást távolította el a városból.

A bor ünnepe. Legtöbb ünnepnapja talán Dionüszosznak, a bor istenének volt. Poszideón havában, vagyis télen rendezték meg a falusi Dionüsziát, amelyen egy bohóctréfákkal tűzdelt, féktelen hangulatú felvonulás végén kecskét áldoztak az istennek. Rövid idővel ezután, Gamélión havában került sor a Lénaiára, az új bor megkóstolásának vigasságára. Az elmaradhatatlan felvonulás végén bemutatták a nézőknek a legújabb athéni komédiákat. A tavasz kezdetén, Anthesztérión 11–13. napjáig rendezték meg az Anthesztériát, Dionüszosz háromnapos ünnepét. Az első napon megnyitották a hordókat az újbor tiszteletére. Másnap az isten képviselőjét, az arkhón baszileuszt∗∗∗∗ hajó alakú kocsira ültették, és felvonulást rendezve a Bukoleionnak nevezett épülethez kísérték. Ott kellett az arkhón baszileusznak az isten tiszteletére egyesülnie feleségével.

Az ünnep harmadik napja – az isten természetének megfelelően – borba fúlt: ekkor rendezték meg ugyanis a hagyományos borivó versenyt. Ugyanez a nap, a kancsók ünnepe, szolgált a három esztendőt elért gyermekek megajándékozására. A gyerekek virágkoszorút kaptak annak jeléül, hogy bekerültek a nemzetség tagjai közé, és más ajándékokat, játékokat is adtak nekik, többek között, az ünnep jellegének megfelelően, egy kicsi boroskancsót. Elaphébolión havában, 9-től 14-éig került sor a legemlékezetesebb Dionüszosz-ünnepre, a városi

∗∗ Antigonosz (Kr. e. 384–301) Nagy Sándor egyik alvezéreként területi kormányzóságot nyert, az Antigonidák dinasztiájának megalapítója. Démétriosz Poliorkétész (Kr. e. 337–283) Makedónia és Görögország egy részének királya. Új haditechnika alkalmazása miatt kapta a „városokat ostromló” melléknevet. (A szerk.)∗∗∗∗ Az ókori Athénban a végrehajtó hatalmat gyakorló kilenc főhivatalnok közül a második, a vallási feladatokkal megbízott arkhón neve. (A szerk.)


Dionüsziára. Ekkor tartották az athéni Dionüszosz színházban az új tragédiák bemutatóit és versenyét, amelyen legalább húszezer ember gyűlt össze.

Engesztelő ünnepek. Természetesen a többi istennek is voltak ünnepei. Apollónnak Püanopszión 7-én, a Püanopszia napján babból és más hüvelyesekből édes kását főztek, és megvendégelték vele az istent. Ez éppúgy engesztelő áldozat lehetett, mint az Eireszioné fölajánlása. Az Eireszioné földíszített olajág volt, amelyen fügék, kenyérkék, sütemények, valamint mézzel, olajjal és borral teli edénykék függtek. Az egész ágat fehér és vörös szalagokkal kötötték át. Az Eireszionét egy olyan kisfiú ajánlotta föl Apollónnak, akinek még élt anyja is, apja is. Hasonló, áldást hozó Eireszionék kerültek a házak ajtajára, s ott is maradtak a következő év Püanopsziájáig. Püanopszión havára esett az Apaturia három napja is.

Az Apaturia a nemzetségek ünnepe volt. Az első estén a nemzetség tagjai lakomára gyűltek össze. A második napon birkát vagy kecskét áldoztak, ez volt az áldozat napja. A harmadik napot Kureionnak, hajvágási ünnepnek hívták. Ezen a napon írták be az előző évben született gyerekeket a nemzetség anyakönyvébe. Ez még csak ideiglenes bejegyzés volt, amelyet hároméves korukban, az Anthesztérián követett végleges fölvételük a nemzetség tagjai közé. Ugyanezen a napon mutattak be áldozatot azok a férfiak, akik az elmúlt évben nősültek meg, vagyis új asszonyt hoztak a nemzetségbe. Az ünnep arról kapta különös nevét, hogy a felserdült ifjak, az ephéboszok levágták egy hajfürtjüket, és fölajánlották Apollón húgának, Artemisznak.

A nők titkos ünnepei

Démétérnek és lányának, Perszephonénak az ünnepeiről, bármilyen jelentősek voltak is, viszonylag keveset tudunk.∗∗∗∗∗∗

Ennek az lehetett az oka, hogy a két istennőnek az ünnepei vagy titkosak vagy kifejezetten női ünnepek voltak. Boédromién 19-én vonultak ki Athénból a beavatottak, a müsztészek Eleusziszba, hogy megünnepeljék Démétér és Perszephoné több napos misztériumát. A beavatottaknak halálbüntetés terhe mellett tilos volt elárulni az avatatlanok számára, hogy mi történt a szentélyben, így erről nem sokat árulnak el forrásaink. Jellemző a titoktartás kötelességére az a vád, amellyel a Kr. e. 5,. század végének zseniális kalandorát, a politikus és hadvezér Alkibiadészt∗∗∗∗∗∗∗∗ illették. Alkibiadész barátaival együtt mulatozás közben kigúnyolta az eleusziszi misztériumokat. Mégsem azért ítélték őket halálra (ami elől Alkibiadész elszökött), mert gúnyt űztek a szentségből, hanem azért, mert beavatatlanok is voltak a szobában, s így ezt-azt megtudhattak a titkos cselekményekből.

Ugyancsak titkos volt a Theszmophoria, az asszonyok Püanopszión havában (11–13) rendezett háromnapos Démétér-ünnepe, amelyen férfiak nem vehettek részt. Mindez a titkolózás persze nagyon is izgatta az erősebb nem fantáziáját, és iszákossággal, erkölcstelenséggel vádolták meg a férfiszemek elől elrejtőzött asszonyokat, feltehetőleg alaptalanul. Az első napon a nők fölvonultak Démétér magaslaton fekvő szentélyéhez, ahol az éjszakát sátrakban töltötték. Második nap böjtöltek, hogy kellőképpen megtisztuljanak a termékenység ünnepére, majd áldozatot (theszmosz) helyeztek az istennő oltárára. Az ünnep rossz híre feltehetőleg harmadik napjának volt köszönhető. Az asszonyok ekkor gránátalmát ettek, és trágár dalokat énekeltek – természetesen azért, hogy ezzel biztosítsák a földek és saját maguk termékenységét. Arisztophanészt mindenesetre megihlette ez a szokás, és örök emléket állított neki a Nők ünnepe című komédiájában.

* Antigonosz (Kr. e. 384–301) Nagy Sándor egyik alvezéreként területi kormányzóságot nyert, az Antigonidák dinasztiájának megalapítója. Démétriosz Poliorkétész (Kr. e. 337–283) Makedóni és Görögország egy részének királya. Új haditechnika alkalmazása miatt kapta a „városokat ostromló” melléknevet.

** Az ókori Athénban a végrehajtó hatalmat gyakorló 9 főhivatalnok közül a második, a vallási feladatokkal megbízott archón neve.

*** Démétér a gabona és a földművelés istennője. Fia, Plutosz a gazdagság istene, lányát, Perszephonét Hádész rabolta el, de anyja kérésére az év egyik részét az Olümposzon tölthette. Kultuszok központja Eleuszisz volt

**** Alkibiadész (Kr. e. 450–404) athéni hadvezér, Periklész unokaöccse, Szókratész tanítványa. A radikális

∗∗∗∗∗∗ Démétér a gabona és a földművelés istennője. Fia, Plutosz a gazdagság istene, lányát Perszephonét Hádész elrabolta, de anyja kérésére az év egyik részét az Olümposzon tölthette. Kultuszuk központja Eleuszisz volt. (A szerk.)∗∗∗∗∗∗∗∗ Alkibiadész (Kr. e. 450–404): athéni hadvezér, Periklész unokaöccse, Szókratész tanítványa. A radikális demokraták vezéreként Kr. e. 415-ben beleviszi Athént a szerencsétlen kimenetelű szicíliai hadivállalkozásban. Utána Spártába menekül, és részt vesz az Athén elleni harcokban. Kr. e. 411-től újra athéni vezér, és Spárta ellen harcol. Kr. e. 407-ben Notion-nál kudarcot vall, Perzsiába menekül, ahol megölik. (A szerk.)


demokraták vezéreként Kr. e. 415-ben beleviszi Athént a szerencsétlen kimenetelű szicíliai hadivállalkozásba. Utána Spártába menekül, és részt vesz az Athén elleni harcokban. Kr. e. 411-től újra athéni hadvezér, és Spárta ellen harcol. Kr. e. 407-ben Notionnál kudarcot vall, Perzsiába menekül, ahol megölik.

2. Képek






1. Lexikon. Déloszi szövetség Drachma Metoikoszok � � � KitharaLexikon

Déloszi (attikai) szövetség

A görög–perzsa háborúk nyomán a görög városállamok által Kr. e. 478 után Athén vezetésével létrehozott koalíció. Kincstárát Délosz szigetén, Apollón szent körzetében tartották, innen kapta nevét. Célja az égei térség folyamatos védelme, a perzsák kiűzése Görögországból, a kis-ázsiai görög poliszok felszabadítása. A háborút lezáró Kalliasz-féle béke (Kr. e. 449) után Athén a szövetséget saját hatalmának erősítésére használja fel. A peloponnészoszi háborúban Spártától elszenvedett athéni vereség után (Kr. e. 404) a szövetség megszűnik.

Drachma

Az ókori görög városállamok súly- és pénzegysége, ezüstpénz. Egy talentum 6000 drachmát, egy drachma 6 oboloszt ért. Az ezüstdrachmákat Kr. e. 7. századtól verték, súlyuk poliszonként eltért (4–6 gramm). Többszörös súlyú veretek is készültek. A Szolón-korabeli Athénban 1 drachmáért 1 juhot, 5 drachmáért pedig 1 ökröt lehetett vásárolni.

Metoikoszok

A görög poliszokba betelepülő idegen lakosok („együttlakók”), akik nem rendelkeztek polgárjoggal s földbirtokkal sem. Teljes jogú polgár állását nem bitorolhatták, ezért a szabad iparűzés és a kereskedelem felé áramlottak. Tevékenységük után – a teljes jogú polgárral ellentétben – jövedelemadót fizettek. Katonáskodásra is kötelezhették őket.

Kötelességük volt maguknak pártfogót (prosztatész) választani a teljes jogú polgárok közül, aki őket mindenféle közjogi és magánjogi kérdésben képviselte. A „pártfogásért” 12 drachma adót (az özvegyek 6 drachmát), ún. metoikiont fizettek.

Kithara

A lyrából kifejlődött ókori húros, pengetős hangszer. A keleti (egyiptomi, szír) lyratípusok nyomán Kis-Ázsiából került a görög poliszokba. A lyrát szórakozás, házimuzsika idején használták, a kithara az előkelő, „nemes művészet” külsejében is díszesebb, bonyolultabb játékmódot igénylő hangszere volt. A régi görögök ilyen reprezentatív alkalmak esetében lírikus dalok kíséretére és szólóhangszerként is használták. Lapos, széles nyakú hangszekrényén eredetileg 7 (később 11) bél- vagy ínhúrt helyeztek el. Az énekét kitharával kísérő görög dalnok neve: kitharódosz, a szólójátékosé: kitharisztész.


1. A római ünnepekSZLÁVIK Gábor

A római ünnepek

Talán egyetlen kor társadalma, nagyvárosi közössége sem élvezhette a különféle ünnepek olyan végtelenül színes és gazdag áradatát, mint a császárkor Rómájának lakói: egy év leforgása alatt összesítve mintegy száznyolcvan napot tettek ki a kisebb-nagyobb vallási és állami ünnepek, rendkívüli ünnepek és évfordulók. Különösen a principátus („császárság”) rendszerének létrehozója, Augustus nevéhez kötődik igen sok, korábban jelentőségét vesztett ünnep felelevenítése vagy új ünnepség alkotása. Ez az ünnepteremtés része volt Augustus társadalomépítő politikájának és ennek keretén belül a régi római életerények átértékelésének, illetve restaurálásának. Rómában se szeri, se száma nem volt a közösség egészét vagy annak egyes rétegeit érintő látványos és bensőséges ünnepeknek és a legtöbbjükhöz szervesen kapcsolódó ünnepi játékoknak.

A közösség és a család ünnepei

Az ünnepek egyrészt az egész közösséget érintő és összefogó állami ünnepek voltak. Ezek nagy része munkavégzési tilalommal is járt. Számuk az eredeti negyvenötről a császárság második évszázadára mintegy száztízre emelkedett. A magánélet egyes kiemelkedőbb, rituális jelleggel is bíró eseményeihez is fűződtek természetesen ünnepek – mint például a születés(nap)hoz, a férfi-tóga felöltéséhez, a halálozáshoz stb. Ezek elsődlegesen családi ünnepeknek tekinthetők. Nevük: feriae privatae.

Az egész nép által megült állami ünnepek és a magánjellegű családi ünnepségek között helyezkedtek el a különféle vallási szervezetek, társadalmi rétegek és csoportok saját ünnepei. Ilyenek voltak az egyes istenségek kultusza ápolásának céljaira alakult papi, valamint a szakmánként tömörülő kézműves testületek védő istenségüknek szentelt ünnepei. Kettősséget mutat a tizenhatodik életévüket betöltő ifjak „nagykorúsításának”, férfi-tógába való öltöztetésének ünnepe, a március 17-én tartott Liberalia is. A családi körben elvégzett ünnepi áldozat után az ifjak Rómában a Capitoliumi Jupiter templomában mutattak be közös áldozatot.

Állandó és „mozgó” ünnepnapok

Ha a Rómában a közönség általános ünnepeit csoportosítani akarnánk, három ünneptípust állapíthatnánk meg. Ezek az emlék- és ünnepnapok naptári szempontból is nagy változatosságot mutattak.

1. Voltak ún. állandó ünnepek (feriae stativae), amelyeket minden évben ugyanazon a napon tartottak, s így szerepeltek a naptárban is (ilyen pl. az ősi eredetű, a mágikus tisztulást jelképező „farkasűző” ünnep, a Lupercalia: február 15-én). Az állam területének, ill. a magánbirtok isteni őrizőjének, Terminusnak ugyanezen hónap 23. napján tartott ünnepe, a Terminalia. Június 8-án rendezték a Vulcanus istennek szentelt horgászversenyt, amikor a versenyt az isten oltárán tartott nagy sülthallakoma fejezte be. A lakoma a hajdan Vulcanusnak bemutatott emberáldozatok helyettesítő jelképe volt. Az Equus October, ez az október 15-én megrendezésre kerülő lófuttatás, amely eredetileg hálaadó, de egyben tisztító jellegű szertartás is volt a tavasztól őszig tartó hadi idény befejezésekor. A verseny végeztével a győztes lovat feláldozták.

2. Voltak azután ún. mozgó ünnepek (feriae conceptivae), ezeket évenként változó, külön a pontifexek collégiuma által meghatározott időben egy bizonyos időhatáron belül ülték meg. Ide tartoznak az éves mezőgazdasági munkák fontosabb szakaszaihoz, azok márciusi kezdetéhez és augusztusi, illetve októberi befejezéséhez kapcsolódó megemlékezések. (Mint pl. a Paganalia, valamikor januárban, a vetés munkájának befejeztével, Teflus és Ceres, a föld és a gabona ősi itáliai istenségeinek tiszteletére.) Ilyen „mozgó ünnepek” voltak a minden időbeli megkötöttség nélkül megült egyéb ünnepek (mint pl. a latin városok hajdani szövetségének emlékét őrző latin ünnepek, melyek időpontját az év hivatalba lépő consulai jelölték ki).

3. Végül pedig voltak még ún. rendkívüli ünnepek (feriae imperativae), amelyeket különösen baljóslatú eseményeket hirdető jós- vagy csodajelek alkalmával a senatus rendelt el. (Ilyenek voltak: napfogyatkozás, áradás, az évszakhoz képest szokatlan és hosszan tartó rendkívüli időjárás, fejlődési rendellenességgel világra jött állatok vagy emberek stb.) Ezek az ünnepek ún. könyörgő, engesztelő, illetve hálaadó ünnepek voltak. A rendkívüli, senatusi határozattal elrendelt állami ünnepek közé tartoztak még azok a váltakozó ünnepek, amelyek az éppen uralkodó császárt dicsőítették: születése napját, hatalomra lépésének (dies imperii) évfordulóját, császári elődje „istenné válását” (ez rendszerint a volt uralkodó halálának napjára esett). Ugyancsak ünnepet rendelhettek el a császár uralkodása idején bekövetkezett nevezetesebb politikai esemény


évfordulójának megünneplésére (ilyen volt pl. Augustus principátusa idején az actiumi csata emlékünnepe: szeptember 2-án). Ezek az ünnepek abból a szempontból is rendkívülieknek tekinthetők, hogy érvényük általában csak a császár uralkodásának vagy jobb esetben a dinasztia fennállásának idejére korlátozódott.

Ünnepi rendezvények

A nagyobb állami ünnepekhez szorosan kapcsolódtak a különféle ünnepi játékok. Ilyenek voltak a főként lófuttatásokból és kocsiversenyekből álló cirkuszi játékok, a gladiátori viadalokat és állathajszákat kínáló amphitheatrumi látványosságok, valamint a népszerűség dolgában jóval az előző kettő alatt maradó színházi előadások.

Az ünnepi játékoknak az őket megelőző ünnepekhez hasonlóan kezdetben vallásos céljuk volt: az istenek kiengesztelése vagy az isteneknek való hálaadás, különösen természeti csapások és az azokat követő járvány és éhínség idején, illetve azok megszűnte után. Ez a vallásos jelleg azonban (magukhoz az ünnepekhez hasonlóan) a századok múlásával mind inkább elhomályosult, s az ünnepi játékok kizárólagosan csak a városi köznép, a plebs szenvedélyesen kedvelt és még szenvedélyesebben követelt látványosságaivá váltak. Ugyanekkor ezek az ünnepek hamarosan, másfelől pedig a mindenkori kormányzatnak a plebs befolyásolását és megnyerését célzó eszközeivé váltak. Az ünnepi játékokat általában valamely nevezetes esemény emlékezetére és az azzal kapcsolatos felajánlás teljesítéseként rendezték. Régi hagyományra mentek vissza és nevezetesebbek voltak a Római vagy más néven Nagy Játékok (Ludi Romani, ill. Magni) – a latin háborúk (Kr.e. 6–5. sz.) szerencsés befejezésének emlékére, és a Plebeiusi (Ünnepi) Játékok (Ludi Plebeii: november 4–17.) – a plebs és a patríciusok egykori kibékülésének emlékére. De alapítottak ünnepi játékokat valamely istenség, így pl. Apollón tiszteletére (Ludi Apollinares) is. Ezeket a játékokat évről-évre (mint említettük változó, időben) rendszeresen megtartották. A császárság idején számuk emelkedett. Míg Augustus principátusa alatt évente „csak” hatvanhat ilyen játék került megrendezésre, Marcus Aurelius uralkodása idején (Kr. u. 161–180) már százharmincöt, gyakran több napon át tartó ünnepi játékról emlékeznek meg forrásaink.

Istenfélelem vagy gyakorlatiasság?

Ennyi kisebb-nagyobb, ám zömében hivatalos és „pirosbetűs” ünnepről olvasva a mai olvasóban joggal merülhet fel a kérdés: mikor dolgoztak a megélhetésükhöz főként a munkára utalt régi rómaiak? (Az ünnepek számát végül is állami intézkedésekkel kellett csökkenteni.) Részt vettek-e egyáltalán a nagyszámú vallási ünnepen? Aggályos istenfélelemről tanúskodott-e az ünnepi naptár vagy csupán egy másik, szintén sajátosan rómainak tartott jellemvonásról, a dolgok józan szemléletéről? Egy olyan szemléletről, amely a számtalan ünnepben örömmel látta, üdvözölte és ismerte fel a kínálkozó (látványos ünnepségekkel színházi előadásokkal, cirkuszi és gladiátori játékokkal, de gyakran ajándékosztogatással is egybekötött) munkaszüneti napot? A kérdés ma már nehezen eldönthető, de talán nem járunk messze az igazságtól, mikor azt mondjuk, ha nem azonos mértékben, de mindkét szempont érvényre jutott. Néhány példát lássunk ezek érvényesítésére.

A még Róma történetének archaikus korából (Kr. e. 7–6. század) eredő szertartások (mint pl. a harci idény kezdetével a kényszerű téli harci szünetben megrozsdásodott fegyverek tisztításának vagy a harci kürtök kipróbálásának ünnepe: Quinquatrus – március 19., ill. Tubilustrium – március 23.), az ősi rituálék zöme már a köztársaság korának utolsó századaiban elveszítette egykori értelmét és jelentőségét. Holt ünnepekké és formális szertartásokká váltak, melyeket a nép egészének nevében néhány papi személy és ezek segédei végeztek el. De hasonlóképpen állt a dolog a császárkor számos, még mindenki számára érthető, aktuális jelentőségű szertartásával is. A nagy állami ünnepek kultikus cselekményeit a nép megbízása alapján a hivatalnokok és a különféle papi testületek tagjai hajtották végre, s ezeken – legalábbis a nagyobb városokban – az általánosabb részvétel nem lehetett gyakori. Annál is inkább, mert a munkavégzési tilalom ilyenkor csupán a hivatali teendőkre és a jogszolgáltatásra vonatkozott; a piacok, üzletek, kocsmák stb. nyitva tartottak, és a hivatalnokokon kívül mindenki más – ha akart – dolgozhatott. Csak vidéken számolhatunk a közösség egészének vagy többségének részvételével a hivatalos jellegű nagyobb állami ünnepeken. Itt erősebb volt az egymásra utaltság és a közösségi összetartozás tudata, de faluhelyen a természettel való szorosabb együttélés következményeképp még jobban érzékelhetőek voltak az ünnepek mélyén rejlő ősi rítus gyökerei is.

Az ünnepek belső átélése az egyes emberek esetében természetesen igen különböző. Néhány olyan ünnepet emelnénk ki itt, amely valamennyi résztvevője számára biztosíthatta az ünnep átélésének, mondanivalója sajáttá tételének érzetét. Ezek a már említett Lupercalia, de még inkább a virágok istennőjének, a természet és a vegetáció megújulását is jelképező Florának április–májusi ünnepe, amely – ünnepi játékokkal (Ludi Florales: április 28–május 3.) kiegészítve – tág teret biztosított a túláradó életöröm megannyi formájának kinyilvánítására, másfelől pedig a május havának három egymást követő páratlan napra (9., 11. és 13.) eső éjszakáján tartott Lemuria, az elhunytak lelkeinek engesztelő ünnepe, amikor – „hallgatag árnyak elé vive a halotti áldozatot” –


egy par excellence babonás nép újra meg újra átélhette a holtak ártó szellemeitől való félelmeit, és reménykedhetett megnyerésükben. A fenti szempontból mindenképpen említést érdemel még Anna Perenna a mai majálisokhoz hasonló, a nép apraját nagyját, öreget és fiatalt egyaránt megmozgató és lázba hozó, március 15-én, a „zöldben” tartott tavaszköszöntő ünnepe. Ugyanilyen jellegű volt a mezőgazdasági évad végén megrendezésre kerülő legnagyobb s egyben talán legbensőségesebb hangulatú agrárünnepség, a Suovetaurilia. (Pontos idejét a gazdaság tulajdonosa, illetve a birtok ura állapította meg, így ez a magánjellegű szertartás az ún. mozgó ünnepek közé tartozott. A városokban Compitalia néven ünnepelték, és ugyancsak nem volt pontosan meghatározott ideje.) Ekkor a mezőkön és a szántókon folytatott munkával a természet isteni rendjébe való beavatkozás során netán akaratlanul is elkövetett bűnöket három istennek szóló s háromfajta áldozati állatot, sertést, juhot és bikát – pontosabban tulkot (= taurus) – kívánó tisztító áldozattal akarták jóvátenni. A jókedvű ünnepen gazdák és szolgák, valamint – akárcsak a december 17. és 19-e között tartott, a mi szilveszterünkhöz némileg hasonló Saturnaliákon – a rabszolgák is részt vehettek.

A Fasti

Végezetül ha röviden is, de szót kellene még ejtenünk az ünnepek menetéről, lefolyásáról is. Mivel valamennyi római ünnep vallási eredetű vagy vallási szempontok által meghatározott volt, így középpontjukban is mindenekelőtt az istenek kultusza, áldozatbemutatások és könyörgések által kifejezett tisztelete állt. Ehhez járultak bizonyos szigorúan meghatározott rítusok, amelyek által arra kívánták rábírni az isteneket, hogy teljesítsék az emberek kívánságait. Az ünnepi játékokra, a bőséges evéssel s talán még több ivással is járó vigadalmakra csak ezután kerülhetett sor. Áhítat, tisztelet és félelem, majd túláradó jókedv és életöröm – ezek jellemezték együttesen és egymástól elválaszthatatlanul a római ünnepeket. Az ún. állandó, de a mozgó ünnepek egy részének vonatkozásában is egyik legfontosabb forrásunk Ovidius „Római Naptár”-a (Fasti). Az egyes ünnepek neveit, időpontját és jelentőségét főként ebből, a sokszor naiv eredetmagyarázat ellenére is értékes, költői teljesítménynek is jelentős ünnepi kalendáriumból ismerjük. A mű Gaál László fordításában magyar nyelven is hozzáférhető, s így ebből a téma iránt érdeklődő olvasó a különféle ünnepek lefolyásáról is tájékozódást nyerhet.

2. Képek



1. A magyarországi nagyobb egyházak ünnepeiHORVÁTH Zsolt

A magyarországi nagyobb egyházak ünnepei

Római katolikus ünnepek

A legnagyobb magyarországi egyház, a római katolikus igen gazdag egyházi ünnepekben. Összeállításunk a lehetőségekből a legfontosabbak – az Úr ünnepei, a Mária-ünnepek – mellett a különböző típusokból válogat, így szerepel apostol emléknapja, szent emlékünnepe stb. A speciális magyar ünnepeket feltüntettük. A kapcsolódó szokások nem mind csak a katolikusokra jellemzőek, közülük számos általánossá vált, illetve a református vidékek is megőrizték a reformáció előtt kialakult naptárt és az ahhoz kapcsolódó szokásrendet. Jó néhány hagyomány pedig annyira szekularizálódott hogy ma már talán csak kevesen tudják, hol keressék a gyökerét.

Advent. A karácsonyt megelőző négyhetes előkészületi időszak. Időpontja: november 30. vagy a hozzá legközelebb eső vasárnap előestéjétől karácsony előestéjéig. Kezdőnapja, advent első vasárnapja az egyházi év kezdete. Emlékeztet a Megváltó születésének várására, egyúttal Jézus Krisztus második, történelem végi végső eljövetelére. Az adventi koszorú minden vasárnap eggyel több gyertyájának meggyújtása a sötétségből a fény – a Megváltó eljövetele – felé való fokozatos közeledést jelképezi.

December 6. Szent Miklós († 327. dec. 6.), kisázsiai Myra város püspöke. A házasság és az anyaság oltalmazója, a gyermekek barátja. A hozzá kapcsolódó számos legenda egyike szerint egy családot – hogy a három felnőtt leány férjhez tudjon menni – egy éjszaka a ház ablakán bedobott adománnyal segített meg. Egy másik legenda szerint három diákot mentett meg. A középkortól a diákok védőszentje. A kolostori iskolákban alakult ki egyfajta „fordított nap”, ebből a hagyományból eredeztethető a gyermekeket meglátogató Miklós, vizsgáztatja őket, majd tudásuk és viselkedésük szerint jutalmazza vagy virgáccsal bünteti őket. A büntetést többnyire az őt kísérő ördög, krampusz hajtja végre.

December 8. A Szeplőtelen Fogantatás annak ünnepe, hogy Mária kiválasztottsága fogantatásának első pillanatától kezdve mentes volt az összes többi, anya szülte ember áteredő bűnétől.

December 24. Ádám és Éva, a bibliai ősszülők névnapja. Az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám–Éva örökségéből kilépve előkészület az új Ádám, Jézus fogadására, egyúttal a téli napfordulón a halott természet megújulása ünnepének vigíliája.

December 25. Karácsony, Jézus Krisztus földi születésének emléknapja az öröm és békesség, család és gyermekség, az otthon ünnepe. Az ünnep kellékének, a karácsonyfának a felállítása német eredetű, a 19. században elterjedt szokás. A néphagyomány számos szokása közül ismert a betlehemezés, a regölés és a paradicsomjáték.

December 26. Szent István diakónus, az apostolok segítője, a szegények gondviselője, Jeruzsálemben megkövezett vértanú (Kr. u. 37.) emlékünnepe. Ő az első vértanú szent.

December 27. Szent János apostol és evangélista ünnepe.

December 28. Aprószentek ünnepe. Heródes király a napkeleti három bölcstől megtudta, hogy megszületett a Megváltó, a zsidók új királya. Hatalmát féltve Betlehemben és környékén megöletett minden kétévesnél fiatalabb fiúgyermeket; rájuk emlékezik az egyház. A vesszőzés, korbácsolás, azaz az újévi szerencsekívánás archaikus formája kapcsolódik ehhez a naphoz. A vessző az élet szimbóluma, többnyire gyermekek járták ezzel a házakat, megvesszőzve a háziakat.

Szent Család vasárnapja (karácsony utáni első vasárnap). A családi élet mintájául a Szent Családot, Józsefet, Máriát és a Gyermeket állítja.

December 31. Szent Szilveszter pápa († 335. dec. 31.) ünnepe, hálaadás a polgári év végén.

Január 1. Karácsony után nyolc nappal a zsidó szokásoknak megfelelően Jézus körülmetélésének napja. Egyúttal a legősibb Mária-ünnep: Szűz Mária Istenanyaságának ünnepe. Mivel Mária Jézusnak, az Isten fiának


édesanyja, megilleti az Istenanya cím. VI. Pál pápa ugyancsak január elsejére helyezte a béke világnapját. A kapcsolódó népszokások a lezárást és az új kezdetét jelképezik, számos szerencsevarázslás illetve gonoszűző hiedelem fűződik az évforduló napjához.

Jézus nevenapja. Újév és vízkereszt közé eső vasárnap.

Január 6. Vízkereszt. Jézus kinyilvánítja magát a pogány népeknek. Ennek jelképe, hogy a három napkeleti bölcs (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) a Jézus születésekor megjelent betlehemi csillagot követve királynak kijáró tisztelettel hódol a gyermek és édesanyja előtt. Három királyok ünnepeként is emlegetik. A karácsonyi ünnepkör zárónapján még egyszer meggyújtják a karácsonyfák gyertyáit, majd leszedik a fát. A fenyőt, a hagyományok szerint, egy ág kivételével eltüzelik. Katolikusoknál ekkor történik a házszentelés, az ünnepen szentelt

vízzel és tömjénnel.

Jézus Krisztus megkeresztelkedése, vízkeresztet követő vasárnap. Eleinte az Úr megjelenéséhez, azaz vízkereszt ünnepéhez kapcsolódott. Jézus azzal kezdi nyilvános tevékenységét, hogy vízben megmerítkezve megkeresztelkedik, és az Atya kinyilvánítja – Jézus az ő fia.

Farsang, vízkereszttől hamvazószerdáig. Őszi télbúcsúztató – tavaszköszöntő örömünnep, liturgikus tartalma azonban nincs.

Január 18. Árpádházi Szent Margit. IV. Béla király leánya, dominikánus apáca (1242–1271) ünnepe.

Január 25. Szent Pál apostol megtérése, pálfordulása. Szent Pál – akkor még Saul – keresztényüldöző zsidó. Útban Damaszkuszba – látomásának hatására – megtér, az egyik legnagyobb hittérítő lesz; ennek az eseménynek az ünnepe. Elnevezéséhez híven időjárásjósló nap.

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony. A nevével ellentétben az Úr ünnepe; Jézust születése után negyven nappal a mózesi törvény szerint bemutatták a templomban. Az ünnep elnevezése szertartásából ered. Maguk a gyertyák még régebbre, a római újévi ünnepségek fáklyáihoz mennek vissza. Az ünnep átértelmezésében a gyertya Jézust, a Világ Világosságát jelképezi.

Február 3. Szent Balázs püspök és vértanú (†316.) emléknapja. A szent legendája szerint megmentette egy szegény özvegy halszálkától fuldokló fiát; ennek emlékére részesülnek a hívek a torokbajtól és egyéb betegségektől szabadító Balázs-áldásban.

Február 11. Szűz Mária lourdes-i megjelenésének emléknapja. 1858-ban ezen a napon jelent meg először Soubisous Bernadettnek a magát Szeplőtelen Fogantatásának nevező Mária.

Február 22. Szent Péter apostol antiochiai püspöki székfoglalásának emlékünnepe.

Március 19. Szent József, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője, az egyház védőszentje ünnepe. Az első tavaszi meleghozó nap, tavaszi munkák kezdetét köti hozzá a néphagyomány.

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony, azaz az angyali üdvözlet ünnepe. Isten karácsony előtt kilenc hónappal küldte el Gábor arkangyalt Szűz Máriához, hogy hírül adja neki: őt választotta ki Jézus édesanyjának. A néphagyományban az oltás, szemzés, palántázás napja.

Húshagyó kedd. A farsangi időszak utolsó napja, húsvét előtt negyven nappal. Régen a böjt teljesen hústalan időszakot jelentett, innen az elnevezés.

Hamvazószerda. A nagyböjt kezdő napja, húsvét előtt a negyvenedik napon. A nagyböjt Jézus negyvennapos böjtölésének, illetve a kínszenvedésének emlékezetére szolgáló bűnbánati, felkészülési idő, felkészülés húsvétra. Hamvazószerdán a templomokban az előző évi virágvasárnapi szentelt barka hamujával – az elmúlás és a bűnbánat szimbóluma – a pap megjelöli a híveket

Virágvasárnap. A nagyböjt hatodik, húsvét előtti utolsó vasárnapja, Jézus szamárháton történt jeruzsálemi bevonulásának ünnepe. Elnevezése onnan származik, hogy Jézust az ünneplő tömeg pálmaágakkal fogadta. Ennek emlékére szentelnek a templomokban – ahol a pálma nem természetes növény – barkát. Virágvasárnap egyúttal a Jézus szenvedéseire emlékeztető nagyhét kezdőnapja is.


Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora emléknapja, az oltáriszentség szereztetésének ünnepe, Jézus szenvedéseinek kezdete. A nagycsütörtök estétől húsvét estéig tartó idő az egyházi év csúcsa: a Megváltó halálának és feltámadásának Szent Háromnapja.

Nagypéntek. Krisztus kereszthalálának ünnepe.

Nagyszombat. Jézus sírban nyugvásának napja.

Húsvét. Krisztus feltámadásának és ezzel az emberiség megváltásának ünnepe. (Időpontja: a 325-ben tartott niceai zsinat szerint a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte utáni vasárnapon.) A szertartáshoz kapcsolódik a hívek számára a bemutatott húsvéti ételek megáldása, emlékeztetve az utolsó vacsora, illetve Jézus csodálatos kenyérszaporítására. Részben pogány termékenységvarázsló, részben keresztény – az ókeresztényeknél a keresztelés húsvét táján történt – hagyományokból ered a húsvét hétfői locsolkodás.

Fehérvasárnap, húsvétot követő első vasárnap. Nevét onnan kapta, hogy a húsvét vigíliáján megkeresztelt hívek ekkor vetették le fehér keresztelési ruhájukat. Az ősi eredetű testvérré fogadás a kereszténységben át értelmeződik lelki rokonsággá, keresztszülő–keresztgyermek kapcsolattá. A húsvéti keresztelésekre emlékezve ez a nap a komatálküldés napja a néphagyományban.

Április 24. Szent György, a sárkányölő, majd hitéért vértanúhalált halt (303) szent ünnepe. Legendája alapján – különösen a középkorban elterjedt tisztelete folytán – a lovagi erények megtestesítője. A tavaszkezdet, a tavaszi munkák hagyományos kezdőnapja. (Magyarországon az általánosan szokásosnál egy nappal később ünneplik.)

Május 1. Szent József, a gyermek Jézus gondviselője, az ácsmunkás. Az emberi munka megszentelésének napja. A tavasz teljes kibontakozásának ideje, ehhez a naphoz, illetve hónaphoz kapcsolódik a legények májusfa állítása.

Áldozócsütörtök. Jézus mennybemenetelének ünnepe (a húsvét utáni negyvenedik napon). Már a 4. századtól elterjedt főünnep. Régebben ez a nap volt a húsvéti áldozási időszak utolsó napja, innen az ünnep elnevezése. Annak emlékére, hogy Jézus tanítványait kivezette az Olajfák hegyére, mind a nyugati, mind a keleti egyházban körmenetet tartanak. Ezzel egyúttal a termés védelméért is könyörögnek.

Pünkösd. A Szentlélek Jézus által megígért eljövetelének, az egész világra való kiáradásának ünnepe (a húsvét utáni ötvenedik napon, azaz a húsvétot követő hetedik vasárnapon; a húsvéti időszak vége). Az ekkor szokásos pünkösdi király és királyné választása az ősi tavaszünnepléshez kapcsolódott; ezt a természetünnepet szakralizálta az egyház, a természet kiteljesedésében a Szentlélek kiáradását ünnepelve. Ugyancsak pünkösdhöz kötődik a májusfák kitáncolása.

Szentháromság vasárnapja pünkösdöt követő vasárnap; a Szentháromság (Atya, Fiú, Szentlélek) tiszteletére. Az ünnepen túl a kultuszról az igen elterjedt ábrázolás, a Szentháromság-szobor is tanúskodik.

Úrnapja. Jézus testének és vérének ünnepe. A Szentháromság vasárnapját követő csütörtökön újra megünnepli az egyház az utolsó vacsora misztériumát, mivel erre a nagyheti gyász miatt akkor nem volt méltó alkalom; az ünnep azt hangsúlyozza, hogy Jézus megtestesülése nem ért véget földi életében, hanem mennybemenetele után is a hívek között marad, kiváltképpen az Oltáriszentségben. IV. Orbán pápa 1264-ben terjesztette ki ünneplését az egész egyházra. Ennek kultusza alakította ki a gazdag, reprezentatív katolikus szertartást és a virágos körmenetet.

Május 31. Szűz Mária, a keresztények segítsége.

Jézus szíve ünnepe, az Úrnapját követő hét péntekén. A 12–13. századi misztikusoktól kezdődik Jézus szívének, mint istenemberi, önfeláldozó szeretete jelképének a tisztelete. A Jézus szívéből kifolyó vizet és vért a keresztség és az Eucharisztia jelképének tekintették. Ez az egyházi év utolsó, húsvéthoz kötött változó dátumú ünnepe.

Június 24. Keresztelő Szent János születésének ünnepe. Keresztelő Szent János az Ószövetség utolsó nagy prófétája, Jézus előfutára. Márián kívül ő a másik szent, akinek születését az egyház ünnepli, azért, mert amikor Mária meglátogatta Erzsébetet, Jézus közelsége miatt Erzsébet magzata is megszentelődött. A nyári napforduló pogány ünnep, legtöbbször a tisztító, termékenyítő, gyógyító tűz meggyújtása a kapcsolódó szertartás. Ezek a szokások a kereszténységben is továbbéltek, a liturgiába pedig belekerült a tűzszentelés.

Június 27. Árpádházi Szent László király (1077–1095), a magyar lovagkirály, az egyik legnépszerűbb magyar


szent ünnepe.

Június 29. Szent Péter és Pál apostolok ünnepe. Az apostolfejedelem Péter és a népek apostola Pál, Néró császár alatt szenvedett vértanúhalált (Kr. u. 67. jún. 29.). Az aratás hagyományos kezdőnapja.

Július 2. Sarlós Boldogasszony. A várandós Mária látogatása a szintén áldott állapotban lévő Erzsébetnél. A néphagyományban az aratás másik kezdőnapja.

Július 11. Szent Benedek (480–543), a bencés rend és ezzel a nyugati szerzetesség megalapítójának ünnepe. Benedeket VI. Pál pápa Európa védőszentjévé nyilvánította.

Július 16. Kármelhegyi Boldogasszony. A karmelita rend Mária-ünnepe. Stock Simonnak a rend – akik szellemi elődjüknek a bibliai Kármel-hegyen remetéskedő Illés prófétát tekintik – alapítójának angyalok és szentek kíséretében megjelent Mária és átnyújtott egy vállruhát (skapulárét), azzal az ígérettel, hogy aki ebben hal meg, nem jut a pokolra.

Július 25. Szent Jakab apostol, az első apostol, aki vértanúhalált (Kr. u. 42.) szenvedett. A hagyomány hispániai térítést tulajdonít neki, tiszteletének központja, Compostela az egyik legfontosabb középkori európai búcsújáró hely volt.

Augusztus 5. Havas Boldogasszony. Mária római főtemploma – amely egyike a négy patriarchális bazilikának – felszentelésének évfordulója. A templom helyét a hagyomány szerint rendkívüli hóesés határozta meg.

Augusztus 6. Jézus színeváltozása Tábor hegyen; az evangéliumokban megörökített esemény. Jézus megdicsőülve mutatkozik meg három tanítványának.

Augusztus 15. Nagyboldogasszony, Mária halála utáni mennybevétele; a legnagyobb Mária-ünnep, Magyarországon egyúttal az ország védőszentjét is ünneplik. Kapcsolódó szokás a virágszentelés, amelynek eredete a pogány fakultuszig mehet vissza. A virágszentelés a növények gyógyító erejét erősíti.

Augusztus 20. Az országalapító Szent István király (997–1038), Magyarország fő védőszentje ünnepe.

Szeptember 8. Kisboldogasszony, Mária születésének ünnepe.

Szeptember 12. Mária névnapja.

Szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalása. Eredete: 335. szeptember 13-án szentelték fel Jeruzsálemben a Szent Sír bazilikát, ahol 14-én mutatták be először a népnek – a korábban, május 3-án (Szent Kereszt feltalálása) megtalált kereszt-ereklyét, egy darabot Jézus keresztfájából. A kereszt a megváltás jelképe, így ez az ünnep közvetlenül Jézus ünnepeinek sorába tartozik. Az ünnep arra is emlékeztet, hogy az ereklyét Heraklios császár 618-ban visszaszerezte a pogányoktól. A kereszt tiszteletét a megszámlálhatatlan ábrázolás, szobor tanúsítja.

Szeptember 15. Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmának ünnepe. Az ünnep tartalmának képi megjelentetése a gyakori Pietá-ábrázolás.

Szeptember 24. Szent Gellért, Szent István nevelője, a vértanúhalált halt (1046) első csanádi püspök emlékünnepe.

Szeptember 29. Mihály arkangyal, a mennyei seregek vezérének, azaz az egyház oltalmazójának ünnepe. Az őszi munkák hagyományos végnapja. Ma egyúttal Gábriel és Rafael arkangyalok ünnepe is.

Október 7. Rózsafüzér Királynéja. Olvasós Boldogasszony. A rózsafüzér-imával kapcsolatos Mária-tisztelet ünnepe.

Október 8. Mária, Magyarok Nagyasszonya ünnepe. Szent István ajánlotta az országot a hagyomány szerint Mária oltalmába. A millennium idején engedélyezte a pápa ennek az eseménynek az emlékére ezt a magyar ünnepet.

November 1. Mindenszentek ünnepe IV. Gergely pápa (827–844) óta az összes szent, azaz megdicsőült együttes ünnepe.

November 2. Halottak napja. A 10. századtól terjedt el a clunyi bencés szerzetesek körében a már megdicsőültek


mellett a tisztítótűzben szenvedő meghaltakról való megemlékezés. A néphagyományban gyakori volt otthon a halottra terítés, a sírra élelmiszer kivitele. A sírok feldíszítése újabb keletű szokás, a gyertyát pedig régen sok helyütt nem a síron, hanem otthon gyújtották meg.

November 5. Árpádházi Szent Imre herceg (1000 v. 1007–1031), Szent István fiának ünnepe.

November 9. A lateráni bazilika fölszentelésének évfordulója. A lateráni bazilika az első a római patriarchális bazilikák között, a pápa – aki Róma püspöke is – székesegyháza. Az ünnep az egyház iránti hűség és szeretet kifejezője.

November 11. Szent Márton (316 k.–397), a Pannóniában született katona, majd tours-i püspök ünnepe, aki legendája szerint köpenyét osztotta meg egy koldussal. A gazdasági év egyik fontos zárónapja. A Márton-napi lúdeledel eredete: egy római étkezési szokás naptárbeli egybeesése, és a lúd latin nevének eltorzulása. Márton lúdjához aztán legendát is költöttek: a szent a püspöki tiszt elől a ludakhoz bújt, de azok elárulták gágogásukkal.

November 19. Árpádházi Szent Erzsébet (II. András király leánya, Lajos türingiai őrgróf felesége. 1207–1231), a szegények, betegek, árvák adakozó patrónájának ünnepe.

November 21. A gyermek Mária bemutatása a templomban.

November 30. Szent András apostol, Péter bátyja emlékünnepe. A hagyomány szerint X alakú kereszten szenvedett vértanúhalált. Az egyházi év vége, az adventi böjti időszakot megelőző vigalmak napja.

Krisztus Király ünnepe az utolsó évközi vasárnapon; a niceai zsinat 1600 éves évfordulóján (1925) tették ünneppé, annak emlékére, hogy a zsinat kiemelte Jézus kettős, isteni és emberi természetét. Jézust mint istenembert megilleti a teremtett világ és az emberi társadalom feletti uralom, királyság.

ORTODOX ÜNNEPEK

Az ortodox, keleti (szokásos magyar nevén görögkeleti) egyház az eltérő társadalomszerkezet és a politikai események folytán a középkor során különült el végleg a nyugati, katolikus egyháztól. Az egyházszakadást a kronológiák 1054. július 16-hoz kötik, amikor a pápa követe Konstantinápolyban átadta a kiközösítésről szóló oklevelet. A hitelvek tekintetében a fő elválasztó tényező az, hogy az ortodoxok nem ismerik el azokat a dogmákat, amelyeket az első hét egyetemes zsinat után, már a feudális korban fogalmaztak meg Nyugaton (pl. a Szentléleknek az Atyán kívül a Fiútól történő származtatása; Mária szeplőtelen fogantatása, azaz születéséről való mentessége az eredendő bűntől). A keleti egyházak nem ismerik el a pápa főségét; nincs is centrális egyházszervezetük, négy patriarchátus és számos önálló nemzeti egyház alkotja az ortodoxiát. A kölcsönös kiátkozást 1965. december 7-én oldotta fel VI. Pál pápa és I. Athinagorasz konstantinápolyi pátriárka.

A teológiai felfogás különbözősége folytán az ortodox ünnepek sorában a Mária-ünnepek a többi szent ünnepével egy sorba kerülnek; a nagyünnepek sorából itt is kiemelkedik a keresztény egyházak legnagyobb ünnepe, a húsvét; a szentek sorában fontos szerepet foglalnak el az ún. egyházatyák.

Szeptember 1. Az egyházi év kezdete. (Indikton.)

Szeptember 8. Kisboldogasszony. Mária születésének ünnepe. Nagyünnep.

Szeptember 9. Szent Joákim és Anna, Mária szüleinek ünnepe.

Szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalása. Nagyünnep. Jézus megtalált keresztfájához, ezen keresztül a Megváltóhoz kapcsolódó ünnep.

Október 1. Szűz Mária oltalma. Máriát mint a hívek oltalmazóját, a Jézus felé közvetítő, segítő szentet tisztelő ünnep.

Október 26. Szent Demeter nagyvértanú, katonatiszt, Tesszáliában szenvedett vértanúhalált (306). A legenda szerint egyik barátja, miután Demeter a kereszt jelével megerősítette, legyőzte a keresztényüldöző császár kedvenc katonáját. A császár vitéze haláláért Demetert vádolta, halálra ítélte. A szentet ezért a pogányokkal vívott harc égi közbenjárójaként tisztelték. A nyugati egyházban is tisztelik; a naptárban a pásztorok hagyományos szegődési ideje.

November 1. Szent Mihály arkangyal és a többi testnélküli hatalmak ünnepe. Mihály arkangyal, a mennyei


hatalmak vezére, az angyalok seregei élén védi a híveket az ördög hatalmától.

Advent. November 15. vagy a hozzá legközelebbi vasárnapon kezdődő, a karácsonyt megelőző – a nyugati egyházénál két héttel hosszabb – várakozási időszak.

November 21. Mária bevezetése a templomba. Nagyünnep. Máriát szülei először vezették a jeruzsálemi templomba, hogy ott nevelkedjen. Az ünnep jelentése: az az esemény, hogy Mária Isten templomában mutatkozik, megelőlegezi Isten jóakaratát, az emberek Jézus általi üdvözülését.

December 6. Miklós myrai püspök, az egyik legfontosabb keleti szent ünnepe.

Szent ősatyák vasárnapja (december 11– 17. közötti vasárnap). Jézus születésének ünnepe előtt két héttel a Mózes előtt élt szent ősatyákra emlékezik az egyház.

Szent Atyák vasárnapja (december 18–24. közötti vasárnap). Jézus születésének ünnepe előtt egy héttel azokra a szent ősatyákra emlékezik az egyház, akiket Jézus nemzetségfája említ. A fenti két ünnep mintegy előkészíti Jézus születését.

December 24. Karácsony előünnepe, Szent Eugénia emlékünnepe. A később vértanú halált halt szűz a hagyomány szerint férfiruhát öltve szerzetesként szolgált, és csak amikor igaztalanul megvádolták, akkor fedte fel kilétét.

December 25. Karácsony, az Úr születésének ünnepe. Nagyünnep.

December 26. Karácsony másnapja, Isten szülőjének, Máriának főünnepe. Jézus születésekor a keleti egyház külön megemlékezik a menekülés közben Betlehemben megpihent, gyermekét ott világra hozott Istenszülőről.

December 27. Szent István archidiakónus, első vértanú ünnepe, karácsony harmadnapja.

Január 1. Jézus körülmetélésének és Nagy Szent Vazul cezáreai érseknek az emlékünnepe.

Január 6. Vízkereszt (Teofánia). Jézus megkeresztelésének ünnepe. Nagyünnep. A keleti egyházban eredetileg ezen a napon ünnepelték Jézus születését, megjelenését a világban. Most a Megváltó működésének kezdetére, Jézus megkeresztelésére emlékeznek. A szertartás keretében megszentelt vízzel keresztelnek az egész év folyamán.

Január 30. A három szent főpap, a szerzetesrend-alapító Nagy Szent Vazul (330 k.– 379. jan. 1.) cezáreai, Teológus Szent Gergely (331–396 k.) és Aranyszájú Szent János (347–407) konstantinápolyi érsekek ünnepe, a keleti egyház három nagy 4. századi teológus egyházatyjának tiszteletére.

Február 2. Jézus bemutatása a templomban. Nagyünnep. A negyven napos gyermeket a zsidó vallási előírásoknak megfelelően szülei bemutatták a templomban; egy Simeon nevű férfi a Szentlélek ösztönzésére Jézust karjaiba fogta, és mint megváltót dicsőítette.

Nagyböjt. Az ortodox egyházban két ún. előkészítő hét előzi meg a tényleges negyvennapos böjtöt. Az első hét vasárnapjának elnevezése húshagyó, a másodiké vajhagyó vasárnap, ez utóbbival kezdődik a húsvétot megelőző negyvennapos bűnbánati időszak. (A keleti egyház böjti fegyelme a húsfogyasztás tilalma mellett a tej, tejtermék, tojás, vagyis az állati eredetű élelmiszer fogyasztását is tiltja, innen az elnevezés.)

Nagyböjt első vasárnapja, az ortodoxia ünnepe.

Március 25. Mária örömhírvétele. Nagyünnep. Az angyali üdvözlet, Jézus fogantatásának ünnepe.

Virágvasárnap. Jézus bevonulása Jeruzsálembe. Nagyünnep. Az ortodox egyház a megelőző szombatot Lázár szombatjaként ünnepli. Jézus Lázárt halottaiból támasztotta fel; ez a cselekedete megelőlegezi az ő húsvéti feltámadását.

Nagyhét. Jézus szenvedéseinek és halálának eseményei.

Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora napja.

Nagypéntek. Jézus kereszthalálának napja.


Nagyszombat. Jézus halálának gyásznapja.

Húsvétvasárnap. Jézus feltámadásának ünnepe, az ortodoxia legfőbb ünnepe. Húsvét első hete: fényes hét. (A keleti egyház a húsvét időpontjának meghatározásakor a tavaszi napéjegyenlőség napját a Julianus-naptár szerint veszi figyelembe. Az ún. apostoli 7. kánon szerint pedig, ha húsvétja egybeesne a zsidó húsvéttal, e héttel később tartja.)

Április 23. Szent György nagyvértanú. Szent György a keleti egyháznak az egyik legfontosabb szentje.

Jézus mennybemenetele. Nagyünnep. (A húsvét utáni negyvenedik napon.)

Pünkösd a Szentlélek eljövetelének ünnepe (a húsvét utáni ötvenedik napon). Az ortodox egyház a pünkösd előtti szombaton tart megemlékezést a család és az egyház halottairól.

Pünkösd utáni első vasárnap. Mindenszentek ünnepe.

Május 21. Szent Konstantin (282–337) és anyja. Heléna ünnepe, akik 320-ban ezen a napon találták meg ásatásaik során Jézus keresztfáját. Konstantin volt az a római császár, aki elismerte, majd államvallássá tette a kereszténységet. A nyugati egyház azonban életének vitatható tettei miatt nem ismeri el szentnek, csak a keresztényüldözések beszüntetése miatt nevezi Nagy Konstantinnak.

Június 24. Keresztelő Szent János, Jézus előhírnöke születése.

Június 29. Szent Péter és Pál apostolok.

Július 20. Szent Illés próféta (Kr. e. 9. sz.) ünnepe.

Augusztus 6. Jézus színeváltozásának ünnepe. Nagyünnep.

Augusztus 15. Nagyboldogasszony, Mária elhunyta és megdicsőülésének ünnepe. Nagyünnep.

Augusztus 29. Keresztelő Szent János fejevétele napja.

GÖRÖG KATOLIKUS ÜNNEPEK

A görög katolikus egyház az ortodox liturgia és egyházfegyelem mellett elfogadja a katolikus dogmákat és a pápa egyházfőségét. Az unió Magyarországon és Lengyel-Ukrajnában jött létre, a Magyar Királyság területén rutének 1646-ban, az erdélyi román püspök 1700-ban írta alá a megállapodást. Az ünnepek rendjében jól tükröződik az ortodoxia és a katolicizmus keveredése, különösen a Mária-ünnepek és a szentek esetében.

Az ünnepek magyarázata a római katolikus, illetve az ortodox ünnepeknél található.

Január 1. Urunk körülmetélése; Szent Vazul cezáreai érsek.

Január 6. Vízkereszt. Úrjelenés, azaz Jézus kinyilvánítja születését a pogány világnak.

Január 30. Három főpap ünnepe (Szent Vazul, Teológus Gergely és Aranyszájú Szent János).

Február 2. Jézus találkozása Simonnal, azaz Jézus bemutatása a templomban. Nagyböjt, vajhagyó vasárnappal kezdődően, az ortodox liturgia szerint.

Március 25. Mária örömhírvétele.

Nagypéntek. Jézus kereszthalála.

Nagyszombat. Jézus halálának gyásznapja.

Húsvét. Jézus feltámadása.

Április 23. Szent György nagyvértanú.

Húsvét utáni negyvenedik nap Jézus mennybemenetele.


Pünkösd. A Szentlélek eljövetele.

Pünkösd másnapja: a Szentháromság ünnepe.

Június 24. Keresztelő Szent János próféta születése.

Június 29. Péter és Pál főapostolok.

Július 20. Szent Illés próféta.

Augusztust 6. Urunk színeváltozása.

Augusztus 15. Mária elhunyta és mennybevitele.

Augusztus 20. Szent István apostoli király.

Augusztus 29. Keresztelő Szent János próféta fejvétele.

Szeptember 8. Mária születése.

Szeptember 14. Szent Kereszt felmagasztalása.

Október 1. Mária oltalma.

November 8. Mihály és Gábor főangyalok ünnepe.

November 21. Mária bevezetése templomba.

December 6. Szent Miklós főpap.

December 8. Mária szeplőtelen fogantatása.

December 25. Karácsony. Jézus születése.

December 26. Mária emlékezete.

December 27. Szent István diakónus, első vértanú.

PROTESTÁNS ÜNNEPEK

A protestáns liturgiából hiányzik a szentek tisztelete. Az ünnepek Jézus életének állomásaira emlékeznek, a Bibliában megörökített eseményeket elevenítenek fel.

Január 1. Jézus Krisztus névadásának ünnepe.

Január 6. Vízkereszt. Jézus Krisztus megkeresztelése.

Virágvasárnap. Húsvét előtti vasárnap; Jézus Krisztus jeruzsálemi bevonulásának emlékünnepe.

Nagyböjt. Húsvét előtt negyven nappal.

Nagycsütörtök. Az utolsó vacsora emlékünnepe.

Nagypéntek. Jézus Krisztus halálának napja. A protestáns egyházak már ezen a napon ünneplik a megváltást, ami tanításuk szerint Jézus kereszthalálával következett be.

Húsvét. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe.

Áldozócsütörtök. Jézus Krisztus rnennybemenetelének ünnepe. (Húsvét utáni negyvenedik napon.)

Pünkösd. A Szentlélek kiáradásának ünnepe (Húsvét utáni ötvenedik napon.)

Szentháromság vasárnapja. Pünkösd utáni vasárnap.


Október 31. a reformáció emléknapja, az egyház megújulásának ünnepe. Luther Márton 1517. október 31-én függesztette ki 95 pontját a wittenbergi várkápolna kapujára, amelyben vitatta a búcsúk gyakorlatát; ezzel nyíltan szembefordult Rómával.

Az egyházi év utolsó napján: halottak ünnepe.

Advent. A karácsonyt megelőző négyhetes várakozási időszak.

Karácsony. Jézus Krisztus születésének napja

ZSIDÓ ÜNNEPEK

Rós Hássáná (az év feje), Tisri hónap, az év első hónapja (szeptember–október) első és második napja. Templomi öltözete a fehér halotti ruha, ami az ünnep bűnbánati jellegére utal. Isten ekkor határozza el, hogy mi lesz az emberek sorsa az elkövetkező évben. Az ünnepi szertartás része a kos szarvából készült kürt, a sófár megfújása, ennek hangja elűzi a gonosz erőket. Az ünnep délutánján a közösség vízparthoz, illetve egy kúthoz vonul, ahol – kenyérmorzsának szimbolizálva – a vízbe vetik bűneiket. A szertartás neve, az elhangzó ima egy szavából: Táslich (bedobod).

Cóm Gedálja (Gedálja böjtje), Tisri hónap harmadik napján. Az első szentély pusztulása után az el nem hurcoltak kormányzására Nabukodonozor babilóniai király Gedálja kormányzót nevezte ki, aki alatt az ország gazdaságilag kezdett talpraállni. A kormányzót egy ellenfele álnokul meggyilkolta; Gedálja emlékére tartják a böjtöt.

Jóm Kippur (engesztelő nap), újév után a tizedik nap, a legszigorúbb és legnagyobb zsidó ünnep. Szintén bűnbánati nap, liturgikus színe a fehér. Huszonöt órás böjtöt jelentő ünnep (magyar elnevezése „hosszú nap”), amelyen az imádság az egyedül megengedett tevékenység. A kiengesztelődés napja az Istennel és az összes többi emberrel. Népi szertartása a Káppárot (engesztelés). Minden személy egy szárnyast áldozott, arra ráolvasta bűneit majd feje felett háromszor megforgatta, és mintegy önmaga helyett küldte az állatot – megtévesztve a gonosz hatalmat – az elmúlásba.

Szukkot (sátoros ünnep) eredetileg a termés begyűjtésének ünnepe, erre utal ünnepi csokra pálmából, mirtuszból, citrusból és szomorúfűzből. Az újév utáni tizenötödik naptól kezdődően egy hétig tartó ünnep. Másik jelentése: emlékezés a pusztai vándorlásra, amikor a választott nép negyven évig sátorban lakott. Csak az első két napján tilos a munkavégzés; viszont mind a hét napon a sátorban kell étkezni.

Hosáná rábbá (nagy hozsánna – segíts meg), a sátoros ünnep utolsó napja. A hagyomány szerint a Jóm Kippurkor eldőlt, az emberek sorsára vonatkozó égi ítéletek ekkor még megváltoztathatók, ezért ez a nap bűnbánati jellegű. Az ünnepet megelőző éjszakát ébren töltik a zsinagógákban. Így alakulhatott ki az árnyékjóslás: akinek látszik az árnyéka, az abban az évben meg fog halni.

Smini áceret (nyolcadik napi záróünnep), a sátoros után következő teljes munkaszüneti ünnep. A nap imáiban a bőséges esőért fohászkodnak.

Szimhát Tórá (Tóra örömünnep), a felolvasott Tóraszakaszok éves ciklusának vége, az új ciklus kezdete. A szertartáson tisztelegve a templom összes Tóratekercse előtt, hétszer körbehordozzák azokat. Az ünnep a Smini áceret utáni napon van, teljes munkaszünet Hanukka (felavatás) Kiszlév hó 25-től Tévét hó 2-ig (november–december) tart, annak emlékére, hogy 165-ben a Makkabeusok győzelmet arattak a szír megszállók felett, és újra felavatták a jeruzsálemi szentélyt. A hagyomány szerint, amikor a makkabeusok bevonultak szentélybe, csak egy napra elegendő olajat találtak ott. De csoda történt, a mécses nyolc napig égett, ezért nyolc napos az ünnep, és erre készült a különleges nyolcágú gyertyatartó is.

Ászárá bötévér (Tévét a hó 10.) böjtnap december–januárban a jeruzsálemi szentély pusztulása emlékére.

Tu bisvát (fák újéve) Svát hónap tizenötödik napja (január–február).

Purim (sors ünnepe) Ádár hónap tizennegyedik napja (február–március). Perzsiában egy előkelő ki akarta irtani a zsidókat, de a király zsidó felesége, Eszter bebizonyította, hogy a vádak alaptalanok. A hagyomány szerint erre a napra volt kitűzve (sorsolás útján) a zsidók elpusztítása, így szerencsés megmenekülésüket ezen a napon ünneplik. A zsidó „farsang” örömlakomával, mulatsággal, baráti ajándékokkal és adományokkal a szegényeknek. Előző nap tartják Eszter böjtjét (Táánit Esztér).


Pészách (elkerülés) Niszán hónap 15-től 22-ig (március–április), a nyolc napból az első és az utolsó két nap főünnep, teljes munkaszünet. Eredetében ősi tavaszköszöntő ünnep, bibliai tartalma pedig a zsidóság egyiptomi fogságból való kiszabadulásának emlékünnepe. Az ünnep jelentőségét mutatja, hogy bár Niszán a hetedig hónap az évben, de elnevezésében ez az első hónap a sorban. Niszán hó 14-ének estéje a Széder (rend), az ünnephez kapcsolódó szigorúan szabályozott étkezés. Mind az ételek, mind az elfogyasztásuk módja előírt. A Széder keretében a családfő szertartásos kérdésekre elmondja gyermekeinek, hogyan menekült meg a zsidó nép az egyiptomi fogságból. A kovásztalan kenyér arra utal, hogy sietve távoztak Egyiptomból; a bárány pedig arra emlékeztet, hogy a zsidók rabságban tartása miatt az Egyiptomot sújtó csapások sorában az utolsó, a tizedik az volt, hogy az elsőszülött fiúgyermekek meghaltak. A zsidók a bárány vérével jelölték meg ajtajaikat, így a pusztító szellem elkerülte házaikat. A többi étel is szimbolikus (pl. keserű gyökér emlékeztet a rabság keserűségére, a tojás a sors változására, az örömben is az elmúlásra).

Lág baómer (az ómer harmincharmadik napja) Ijjár hónap tizennyolcadik napja (április–május). A hagyomány szerint a Pészáchtól Sávuotig tartó időszak számos zsidó vértanú miatt gyászidő, de a harmincharmadik napra feloldják a házassági tilalmat, ezen a napon a fiatalok kirándulnak, a hároméves fiúk haját pedig ekkor vágják le először. A hagyomány azért függeszti fel a gyászt erre a napra, mert egy rabbi tanítványait sújtó járvány ezen a napon szűnt meg, míg a Kabbala szerzője ezen a napon adta át tudását a tanítványainak.

Sávuot (hetek ünnepe) Sziván hónap hatodik–hetedik napja (május–június), Pészách után ötven nappal. Ősi aratóünnep (a zsinagógákat szokásosan zölddel, ágakkal díszítik), bibliai tartalma szerint pedig a Sinai-hegyi kinyilatkoztatásról emlékezik meg, amikor Mózes az Istentől átvette a Tízparancsolatot tartalmazó kőtáblákat; a Tízparancsolat egyúttal a Tóra szimbóluma is.

Sivá ászár bötámmúz (Támmúz 17-e böjtje) június–júliusi böjti nap a jeruzsálemi szentély pusztulása emlékére.

Tisá beáv (Áv 9-e böjtje) július–augusztusban, a jeruzsálemi szentély pusztulásának emlékére. Szokásos a temetőlátogatás.

2. Képek




1. Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi évROSDY Pál

Katolikus ünnepek, ünnepkörök, egyházi év

Az „ünnep” fogalma mai közgondolkodásunkban olyan kivételes, munkaszüneti napot jelent, amikor öltözködésünk, étkezésünk, egész napirendünk más, mint a hétköznapokban. Pihenünk, szórakozunk, látogatóba megyünk, egyszóval kizökkenünk a napi kerékvágásból.

Még mindig az ünnep általános, ha tetszik profán értelmezésénél maradva megállapíthatjuk, hogy egyre kevésbé tudunk ünnepelni. Van, aki kemény munkával tölti az ünnepnapokat is, legfeljebb mást dolgozik, mint hétköznapokon. Van, akinek a féktelen italozás, duhaj szórakozás jelenti az ünnepet, vagy az alvás, semmittevés. Világjelenség korunkban, hogy elnéptelenednek a városok, mert sokan – és ez még a nemesebb ünneplést jelenti – vidékre, hétvégi házaikba húzódnak, kertészkedéssel, fürdőzéssel töltik ünnepnapjaikat.

A keresztény ünnep

Az ünnep hagyományos vallási, keresztény tartalma is él még korunkban, csak nem oly meghatározó erejű társadalmi jelenség, mint valaha volt. A keresztény ünnep elsősorban „kultikus pihenést” jelent, vagyis olyan napot, amikor a templomi liturgiában és azon kívül is Isten tiszteletében, Jézus misztériumában „nyújtózik”, üdül fel a lélek, és ehhez társul a családi körben zajló szórakozás, beszélgetés, látogatás fizikai felüdülést is jelentő ünneplése.

Az ünnep „kultikus pihenése” fejeződik ki a bibliai teremtéselbeszélésben, amikor a teremtő Isten hat napi tevékenység után a hetedik napon megpihent. A dolgozó, munkálkodó ember számára az „Úr napja” nyújtja a nagy alkalmat, hogy ne csak majd földi élete végén, de már itt e földi tereken is, bizonyos fokig része legyen az örökké való, változhatatlan Isten „örök nyugalmában”. Ha van „kultikus pihenése”, ha Istennel egyesül nyugalmában, akkor lehet a hétköznapokban társa a Teremtőnek munkájával is. A pihenéstelen munka nemcsak testi-lelki egészségünket őrli fel, de megfosztja attól az áldástól is a munkát, amely nélkül robottá válik. „Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt” – mondja a 127. zsoltár.

Jellemző, hogy a társadalmi, állami, nemzeti ünnepeknek is van „liturgiája”, legalábbis profán „szertartásai”, és ezek csak akkor válnak üressé, ha olyanok kötelező részvételével zajlanak, akik az ünnepelt eseményt bensőleg nem tudják átélni, eszmei tartalmával nem tudnak azonosulni. A vallási ünnep liturgiája is azoknak válik terhessé, akik lélekben nem tudnak azonosulni tartalmával, következésképp nem is igénylik annak külsőségeiben színes „játékát”, nem értik jelképeit. A liturgia azonban visszaható erejű is. Aki átengedi magát a „szent színjáték” hatásainak, ösztönzést kaphat az ünnepelt igazság, üdvtörténeti esemény benső átélésére. Ha csak néző marad, kívülálló, akkor legfeljebb idegen pompát, mozdulatokat, éneket, valami „produkciót” kap. (Ezért is küldték ki ősidőkben a még nem beavatott hittanulókat a mise áldozati részéről, és ezért ellenzik sokan a liturgikus szertartások televíziós közvetítéseit manapság.)

Azt a logikus szerkezetet szeretném felvázolni, amelyik megtartja, illetve ünnepkörökre rendezi a keresztény katolikus ünnepek különböző rangú rengetegét. Ma ugyan már jóval kevesebb a katolikus naptárban is a pirosbetűs és „főünnep”. (A középkorban – kevesen gondolnak erre – az 52 vasárnapon kívül közel 52 pirosbetűs, munkaszüneti nap évi átlagban már megvalósította az ötnapos munkahetet, korunk szociális vívmányát.)

A húsvéti ünnepkör

A katolikus ünnepek kerete az egyházi év. Ez a polgári évtől eltérően nem január 1-jétől december 31-ig tart, hanem ádvent első vasárnapjától (november végétől, december elejétől) a 34. évközi vasárnapig, az egyházi év utolsó vasárnapján tartott Krisztus király ünnepig. Ezalatt az egyházi, vagy liturgikus év alatt mindenekelőtt Jézus Krisztus földi életének eseményeit idézik fel az ünnepkörök, ünnepnapok. Ez Krisztus megváltói művének, a Krisztus-misztériumnak ünneplését jelenti.

Az egész esztendő legfőbb keresztény ünnepe a húsvét. Magyar neve csak azt fejezi ki, hogy a nagyböjtöt követően, melynek ősi szigorúsága „húshagyó” kedd után, hamvazószerdától negyven napig tiltotta a hús „vételét”, most ismét magunkhoz vehetjük a húsételeket. A húsvét Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe. („Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló a hitetek” – írja Szent Pál.) Ez az üdvösségtörténet központi eseménye,


legfőbb ünnepe, egyszersmind az egész egyházi év, a katolikus ünnepek rendező elve. Mivel a keresztény hit szerint ma a feltámadt Krisztus él bennünk és velünk, megdicsőült létmódjában, ezért minden ünnepen, minden szentmisében Ő jelenül meg. Vele ünneplünk, a húsvétban összegződik Krisztus megváltó műve, a húsvét ünnepe rávetül az egész egyházi év minden más ünnepére. Vagyis az egyházi év nem összefüggéstelen egyvelege az ünnepnek, hanem a húsvét köré rendeződött minden más ünnep. A liturgikus év pedig nem mesterséges konstrukció, nem előre megtervezett ünneprend, hanem kétezer év liturgikus fejlődésének eredménye.

A vasárnap

Eleinte, az első keresztények életében csak a húsvét és annak hetenként való ünneplése, a vasárnap, az Úr napja létezett. Minden vasárnap „kis húsvét”. (Ezt legszebben az orosz nyelv fejezi ki, amikor „voszkreszenjének”, feltámadásnak nevezi a mi „vásár”-napunkat.) Éppen azért lett az Úr napja a keresztények számára a vasárnap és nem a szombat, mert Jézus vasárnap hajnalban támadt fel. A húsvét és a vasárnap megünneplése a „kenyértörés”, vagyis a szentmise megünneplését jelentette és jelenti. Az „utolsó vacsorán” vagy „Úrvacsorán” Jézus mutatta be az első szentmisét, amikor tanítványainak „megtörte” a Kenyeret, vagyis a testét „a világ életéért”. Itt történt meg a megváltói önátadás, amelynek „végrehajtása” történt a kereszten, elfogadása, igazolása pedig a feltámadásban. A „kenyértörés” nem csupán együtt étkezés, hanem testvéri együttlét, közösség Krisztussal. Nem „ájtatosság”, imádság, szertartás, hanem – a keresztény hit szerint – Krisztussal egyesülés a legbensőbb asszimiláció módján. Egyben „hálaadás”, azaz „eucharisztia”, mert megnyitotta az ember számára az „abszolút jövőt”, nem csupán a lélek halhatatlanságát, de az emberét. Ebben az istentiszteletben és vasárnapi nyugalomban – milyen nagy szükség volna erre ma is! – az ember ráfeledkezhet létének súlypontot adó valóságára. Hogyne örvendezne, hogyne ünnepelne!

Pünkösd

Húsvét ún. mozgó ünnep, tehát nem meghatározott dátumhoz kötött. Meghatározását az egyháztörténet során, tudjuk, többször vitatták, ma a katolikus egyház a többi keresztény egyházakkal történő egyetértéssel kész volna dátumhoz kötni. Mai kiszámítását a niceai zsinat döntötte el 325-ben: a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte utáni első vasárnap. Vagyis március 22–április 25. között valamelyik vasárnap. Naptári helyétől függ több más mozgó ünnep, az egész egyházi év alapszerkezete. Előtte 40 nappal, hamvazószerdán kezdődik a nagyböjt előkészületi ideje. Ennek jellegét a bűnbánat, böjt, imádságos elmélyedés, a hit ismereteiben való továbbképzés adja, mivel egykor a vezeklők, keresztségre készülők ideje volt.

Húsvét után 40 nappal van Krisztus mennybemenetelének ünnepe (magyar neve az elsőáldozások hagyományos napja lévén áldozócsütörtök). Húsvét után 50 napra van pünkösd ünnepe, a Szentlélek eljövetelének napja. Igazában ezek az ünnepek – valamely bibliai esemény felidézésével – a húsvét, Krisztus feltámadása és megdicsőülése egy-egy mozzanatát jelenítik meg. Didaktikusan szemléltetnek valamit a misztérium teljességéből.

Meg kell jegyeznünk, hogy húsvét és pünkösd egyaránt ősi előtörténetű ünnep, előzményei rokon tartalmúak már a zsidóság ünneprendjében is, de Krisztus misztériumában nyertek keresztény tartalmat.

Hamvazószerdától pünkösdvasárnapig terjed a húsvéti ünnepkör. Ez a legősibb, a vasárnapokban is élő keresztény ünneprend.

A karácsonyi ünnepkör

A másik ünnepkör csak a 4. századtól alakult ki, és időben is sokkal rövidebb: a karácsonyi. Legrégibb ünnepe a keleti kereszténység stílusában fogant Epiphania, Isten-megjelenés (magyar nevén Vízkereszt, január 6.). December 25., a betlehemi születés római ünnepe – mivel Jézus születésnapját nem ismerjük, és időszámításunk kezdőévét is csak a 6. században tett számítás (tegyük hozzá 2–4 évvel elhibázott számítás) alapján következtetjük, – egyben egy pogány ünnep „megkeresztelése” is.

Sol (Nap) isten legyőzhetetlenségét hirdette a kezdődő világosodás, s erről a keresztényeknek Krisztus világosságának megjelenése juthatott eszébe. Szent ez a nap, mert a megtestesülésben húsvét kiindulása, a szabadulás kezdete. A karácsonyi ünnepkör is előkészületi idővel kezdődik: ádvent (latin szó – adventus Domini – Úrjövet). Az ádventi hetek a Messiás-várás prófétai időszakára emlékeztetnek, továbbá előkészítenek a parúziára, Jézusnak az idők végezetén való dicsőséges újrajövetelére, és előkészítenek karácsony ünnepére. Karácsony után ünnepeljük a Szent Család vasárnapját, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján pedig Jézus bemutatását a jeruzsálemi templomban. Mindez tehát a gyermekségtörténet eseményeiben megjelenő Isten-fia, a


húsvéti beteljesedés felé induló Megváltó ünneplése. A két ünnepkörön kívül eső vasárnapokat „évközi időnek” nevezik.

Mária és a szentek a katolikusoknál

A katolikus keresztény ünnepek másik köre Mária és a szentek tiszteletéhez kapcsolódik. A szenteket általában „mennyei születésnapjukon”, azaz földi haláluk napján tiszteljük „emléknappal”. Mária és a szentek napjai az 5. századtól gazdagították az egyházi évet, és ma sem lezárt ez a fejlődés. Hiszen épp a legutóbbi időkben születtek olyan új emléknapok, amelyek különböző népek, világrészek vértanúinak, hitvallóinak állítanak emléket, a világegyházi jelleg jobb érzékeltetésére.

Az apostolok és vértanúk ünnepei eleinte legtöbbször a tiszteletükre emelt bazilikák felszentelési ünnepei voltak. A középkorban hihetetlenül megnőtt a szentek tiszteletének jelentősége, és ünnepeik megtöltötték a liturgikus naptárt.

A II. vatikáni zsinat (1962–1965) liturgikus reformja csökkentette a szentek liturgikus ünnepnapjainak számát, és gondoskodott arról, hogy azok ne nyomják el, ne szorítsák háttérbe az egyházi év fő vonulatait, a megváltás krisztusi ünnepeit.

A középkor hajnalán alakult ki a pünkösd utáni Szentháromság vasárnapja, a 13. században az Eucharisztia külön ünnepe, az Úrnapja körmenettel, a 17. századtól pedig a Jézus Szíve-péntek. Ezek az ünnepek a teológiai fejlődés és a vallásosság új irányait fejezték ki.

Külön ünnepcsokor a különösen magyar földön igen kedvelt Mária-ünnepek sora, melyek átjárják az egész esztendőt. A szentek közül Jézus édesanyja a legelső a katolikus kultuszban. A 4. században azonban még csak egyetlen Mária-ünnepet ismertek, karácsony előtt az Angyali Üdvözlet vasárnapját, az Istenanyaság ünnepét. (Ma január 1-je az Istenanyaság ünnepe, az Angyali Üdvözleté pedig március 25., a Gyümölcsoltó Boldogasszony.) Az 5. században Keleten már ismert volt Nagyboldogasszony augusztus 15-i ünnepe, mely Szent István óta szinte nemzeti ünnep lett hazánkban. (Mária mennybemenetelének ünnepe.) A népvándorlás viharos korszaka új Mária ünnepeket hozott, a bizonytalanságban élők oltalmára. A 9. században a frank birodalomban született az összes szentek együttes ünneplésére a november 1-jei Mindenszentek, a győzelmes, megdicsőült egyház ünnepe. A cluny apátság fűzte hozzá a szenvedő egyház napját, a Halottak napját.

*

Az egyházi év ünnepei egyrészt a keresztény katolikus tanítás igazságait mélyítik el a hívőkben, ugyanakkor kifejezik a teológiai és hitéleti fejlődés szemléleti változásait, de átjárják századokon át a profán életet is, és így művelődéstörténeti, néprajzi hagyományviláguk is jelentős. Mindezt itt csak felvillantani volt módom. A liturgiatörténet kiterjedt tudományág, magyar művelői közül Mihályfi Ákos, Radó Polikárp és Mihályi Gilbert neve emelkedik ki. Műveikben mélyebb ismeretekre lel az érdeklődő.

2. Képek






1. Zsidó ünnepekDOMÁN István

Zsidó ünnepek

A zsidóság ünnepeit a vallási naptár szerint tartja. Ebben a hónapok újholdtól újholdig tartanak, váltakozva 29 vagy 30 naposak. Egy átlagos év 12 hónapból áll, ez megegyezik a napévvel. De vannak szökőévek is, ami egy teljes plusz hónapot jelent, ez az Ádár hónap, amiből ilyenkor kettő van, így sorszámmal látják el őket, első és második Ádár.

Az éveket 19 éves időszakokra osztják. Ebben a ciklusban 12 normál és 7 szökőév van. A zsidó naptár szerint jelenleg az 5753-as évet írják.

Újév. Az év első hónapja Tisri. (Ez a világi naptár szerint szeptember–október hónapra esik.) Első és második napján van újév, héberül Rós Hásáná (szószerinti magyar fordításban: az év feje). Ennek a két ünnepnapnak bűnbánó jellege van. Ezért Jóm Hádin-nek, az ítélet napjának is nevezik. A hagyomány szerint ez volt a világ teremtésének a napja, és ezeken a napokon dől el minden teremtmény sorsa. Előírását megtaláljuk a Tórában, Mózes III. könyvének az ünnepekről írt 23-ik fejezetében. Isten szól Mózeshez „Szólj Izrael fiaihoz: A hetedik hónapban,* a hónap elején legyen ünnepetek, a harsonafújás emléknapja és szent gyülekezet. Semmiféle munkát ne végezzetek, és mutassatok be tűzáldozatot az Örökkévaló tiszteletére.”

A tórai szövegben szó van a harsonafúvásról is, ezért Jóm töruá-nak, a kürtharsogás napjának is nevezik.

Az óév végén héber szövegű újévi üdvözleteket tartalmazó kártyákat küldenek egymásnak az ismerősök. Az újév ünnepe, a többi naphoz és ünnephez hasonlóan este kezdődik, a világ teremtésénél található tórai szöveg alapján, hogy: „... és lett este és lett reggel, egy nap”. Újév beköszöntésekor gyertyákat gyújtanak (a többi ünnepi estéhez hasonlóan), majd a templomban istentiszteletet tartanak. A vacsoránál kerek barcheszt szelnek fel, amelyet mézbe mártanak, hogy az előttük álló év édes legyen, a mézhez hasonlóan.

A délelőtti istentiszteleteken a közösség férfitagjai fehér, halotti ruhát öltenek (kitli). Ez a bűnbánatra emlékezteti a hívőt. A sófár, a kosszarvból készült kürt hangja is felharsan a templomban, mert a „kürtharsogás napja” is a Ros Hásáná.

Az ünnep első napjának (ha ez szombat, akkor a második napon) délutánján folyóhoz, ha nincs a közelben, akkor állóvízhez mennek, és ott imát mondanak, amelyben Micha prófétát idézik: „Dobd a tenger mélyébe összes vétkeinket.” Majd zsebüket kifordítva, oda elhelyezett kenyérmorzsákat szórnak a vízbe. Ennek szimbolikus jelentése van: ahogy a kenyérmorzsáktól megszabadultak, úgy szabaduljanak meg bűneiktől is. Ez a szertartás nem szentírási előírás, hanem a középkorból származó szokás.

Engesztelő nap. Az újév első tíz napját a bűnbánat tíz napjának nevezik, mert a hagyomány szerint Isten időt ad az embernek a megtérésre egészen az Engesztelő napig. Ugyanis ez a tizedik bűnbánó nap, egyben a legszigorúbb és a legszentebb zsidó ünnep. Héber neve: Jóm Kippur. Gyökerét ugyancsak Mózes III. könyvében találjuk, hogy ugyanennek a hónapnak 10-ik napján legyen az Engesztelés napja, „Szent gyülekezet legyen nálatok, és sanyargassátok testeteket... semminemű munkát ne végezzetek ezen a napon...” Szokás, hogy a Jóm Kippurt megelőző napon a férfiak kakast, a nők tyúkot vásárolnak, és ima keretei között meglóbálják a fejük fölött, hogy ez legyen az áldozat az emberek helyett. Ennek héber neve Kápóró. Rabbijaink nem helyeselték ezt a szokást, inkább azt kívánták, hogy a baromfi árát osszák szét a szegények között.

Már az esti istentiszteleten halotti ruhát öltenek, bőrcipő helyett vászon vagy gumicipőt viselnek. Ennek a napnak a színe a fehér, ezért a frigyszekrény takarója (párochet) és a Tóraolvasó asztal terítője is fehér, valamint a rabbi és kántor imaállványán (Stender) szintén dominál a fehér szín.

Kol nidré-nek nevezik ennek az ünnepnek a beköszöntő estjét, arról a gyönyörű- szomorú dallamú főimáról, amelyben kérjük Istent, hogy oldozzon fel azok alól a fogadalmak alól, amelyeket vele szemben nem teljesítettünk. A két héber szó egyébként azt jelenti, hogy minden fogadalom. A Kol nidré dallamának szomorúsága a bűnbánatot tükrözi, ami ennek az egész szigorú törvényű napnak a jellemzője. A „sanyargassátok lelketeket” kifejezés pedig estétől estéig tartó böjtöt jelent, amikor sem enni, sem inni nem szabad. A böjt tulajdonképpen 25 órás, mert az ünnep beköszöntése valamivel sötétedés előtt kezdődik, és a sötétedés beállta után valamivel ér véget. Ez a plusz óra az elővigyázatosság miatt van, nehogy tévedésből áthágják a kiszabott


időt.

Az Engesztelés napján reggeltől estig a templomban tartózkodnak a hívők. Négy imát mondanak el ezalatt. A reggeli imát (Sáchrisz), a déli vagy toldalék imát (Muszáf), a délutáni könyörgést (Mincha) és a Záróimát (Neilá), amit a rabbi szokott énekelni. Ugyanis minden imának különleges, nagyünnepi dallama van, egymástól különböző melódiával.

A Sáchrisz ima és a Tóraolvasás után Mázkirt tartanak. Maga a szó emlékezést jelent, és ekkor az elhunyt közeli hozzátartozókra emlékeznek.

A három zarándokünnep

1. Sátoros ünnep. Még ugyanannak a héber hónapnak Tisri-nek 15-ik napján (illetve az ezt megelőző este) köszönt be Szukkot ünnepe. A szó sátrakat jelent. Eredete ugyancsak a tórai szövegre vezethető vissza, és az ősök pusztai vándorlására emlékeznek, amikor sátrakban laktak 40 éven át. A Tóra a „betakarítás ünnepe” nevet is használja ezzel kapcsolatban (Hág heászif), ami arra utal, hogy eredetileg mezőgazdasági jellege volt a hét napnak, amit az ősi földön ültek meg ezen a címen. De ennek csak első napja számított munkaszüneti napnak, míg a többit félünnepként tartották meg, ami nagyrészt ünnepi imarendet jelent munkavégzési tilalom nélkül.

A vallásos zsidóság nemcsak a templomudvarban állítja fel az ünnep 7 napjára a sátrát, hanem a maga háza táján is. Házának az udvarán vagy az erkélyen, ugyanis a szabad ég alatt kell állnia a faoldalakkal határolt ideiglenes építménynek, amelynek tetejét nád borítja. Szokás, hogy színes papírból készült girlandokkal, diókkal, almákkal, héber feliratokkal, tóratakarókkal díszítik fel a belsejét.

Szukkot ünnepének hét napja alatt a sátorban kell étkezni (az igen vallásosak benne is alszanak). Ez alól az előírás alól csak az eső mentesíti a hívőt.

A sátor mellett az ünnepi csokor is az előírásokhoz tartozik. Ez négyféle növényből áll: 1. etrog (citrusgyümölcs); 2. luláv (pálmaág); 3. mirtusz (sűrűlombú fa gallya); 4. fűzfa. A Szentföld jellegzetes növényzetének négy fajtáját képviseli a csokor: a gyümölcsöket, díszcserjéket és a szabadon növő fákat, növényeket.

A reggeli ima ünnepi, Istene magasztaló zsoltárainál használják a négyes csokrot, összefogva őket meglengetik a négy világtáj, valamint a zenit és nadir irányába, szimbolizálva a Mindenható jelenlétét az egész világegyetemben.

Hosáná rábbá. A sátoros ünnep hetedik napjának a neve Hosáná rábbá. A hagyomány szerint ekkor zárják le az égben az újévkor hozott ítéleteket. Az ortodox szokásokhoz ragaszkodók virrasztanak egész éjjel, és a Tórából, a Zsoltárokból, valamint a Talmudból olvasnak részleteket.

Ez a nap is félünnep, az ezt megelőző négyhez hasonlóan. (Szukkotnak csak az első két napja munkaszüneti nap.) A reggeli imánál az összes Tórát kiveszik a Tóra-szekrényből, és középre helyezik. A hívők az ünnepi csokorral hét körmenetet** tesznek a templomban. Ezzel a Sátoros ünnep tulajdonképpen befejeződik. De még két különálló ünnep csatlakozik hozzá.

Smini áceret. Sorban az ünnep nyolcadik napja, de teljesen önálló, tilos a munkavégzés. Ekkor már nem kell a sátorban étkezni, és a négyes csokrot sem használják. A reggeli imánál esőért és jó termésért fohászkodnak. Izraelben ősszel kezdődik az esős évszak, és a bőséges eső létkérdés a gazdaság számára.

Szimchát Torá. A kilencedik nap, amelyen ugyancsak tilos a munkavégzés. Neve azt jelenti, hogy a Tóra örömünnepe. Ezen a napon fejezik be Mózes öt könyvének a felolvasását a templomokban. Egy éves ciklusnak van vége ekkor, ugyanis minden szombaton felolvasnak egy részt a Tórából, ezt nevezik szidrának. Szimchát Torára hagyják az utolsó részt, majd amikor befejezik ezt, rögtön elkezdik az első könyv első szakaszát, hogy az örök körforgást szimbolizálják.

Az esti és reggeli imánál hétszer körbe viszik a Tórákat. Tekintve, hogy a Tóra a zsidóság fenntartója, így ez különlegesen nagy örömünnep, és igen fontos, hogy a gyermekeket is bekapcsolják. Ezért a férfiak nyomában, akik a Tórákat viszik, gyerekek haladnak zászlókkal, és énekelnek, táncolnak, vidáman vannak.

2. Peszách. A szabadság ünnepe, az egyiptomi kivonulásra emlékeznek nyolc napon át. Az első két nap és az utolsó két nap munkaszüneti nap, a közte lévő 4 nap félünnep. De az egész nyolc nap folyamán tilos a kovászos ételek evése. Így kenyér helyett mácót (pászka) fogyasztanak.


Peszách Niszán hónap 14-ik napjának alkonyatától kezdődik és 22-ig tart. Niszán a hetedik hónap a zsidó évben (ha nincs szökőév, mert akkor a 8-ik), de az elsőnek nevezi a Tóra a tavaszi szabadságünnep fontossága miatt.

Peszáchnak is van mezőgazdasági jellege, mint a három Zarándok ünnep mindegyikének. Eredetileg az árpa beérése kötődött hozzá.

A vallásos családoknál már Niszán 13-án megtisztítják a házat vagy lakást a chomectól (kovászos). Az ünnep előtti napon viszont nem szabad még mácót enni, hogy ennek végrehajtása összefonódjon az esti szertartással.

Az első két este tartják a házban a Szédert. Maga a szó „rend”-et jelent, ugyanis ekkor szigorú rendben folyik le az étkezést megelőző szertartás. A családfő elbeszéli az egyiptomi kivonulás történetét, eleget téve a tórai parancsnak, hogy „beszéld el fiadnak”. A széder tál a legfontosabb kelléke e két estének. Ennek közepén kell a tormát elhelyezni, ami az ősök keserű rabszolga sorsára emlékeztet Egyiptomban. Körülötte van a retek vagy saláta, amit sós vízbe mártva esznek, a sós vízzel a könnyeket idézve, amit ejtettek a szenvedések miatt. A hrajszesz (dió, alma, fahéj, bor keveréke) a maltert szimbolizálja, mert ezzel kellett dolgozniuk az építésnél. A darabka sült hús a Jeruzsálemi Szentély idején bemutatott peszáchi bárányáldozatot jelképezi.

A 3 mácó szelet is ott kell, hogy legyen a széder vezető előtt, és legalább 4 pohár bormennyiséget magában foglaló üveg a család minden tagja részére. A 4 pohár bort a kiszabadítás négyféle tórai kifejezésének emlékére isszák.

Azt a könyvet, amiből a széder szertartását levezetik: Haggadá-nak nevezik, ami elbeszélést jelent.

3. Sávuot. A „Hetek ünnepé”-nek nevezik, mert a Tóra utasítása szerint Peszách ünnep második napjától 7 hetet kell számolnia a zsidó embernek, és az ötvenedik napon tartják meg a munkaszüneti nappal összekapcsolt aratási ünnepet. Ugyanis a Szentföldön ekkor fejezték be a gabonák betakarítását. Ez a nap Sziván 6-ika, de Izraelen kívül a 7-dikét is ünnepnek tekintik, hasonlóan a többi zarándok ünnephez, ahol az eredeti 1 napos munkaszüneti napot kettőre emelték. Ennek oka, hogy a jeruzsálemi szanhedrin (vallási törvényhozó testület) határozta meg az újholdat, és fáklyafény láncolat jelével közölték a Szentföldön belül és kívül élőkkel. A távolabbiakhoz később érkezett csak el a hír, és esetleg nem tudták volna időben megülni az ünnepet. Ezért a biztonság okért Izraelen kívül 2 napos ünnepet rendeltek el.

A „Hetek ünnepé”-nek mezőgazdasági jellege a második Jeruzsálemi Szentély pusztulása után háttérbe szorult, legfeljebb abban nyilvánul meg, hogy virággal és zöld növényekkel díszítik fel a templomokat.

Sávuot elsősorban a Kinyilatkoztatás ünnepévé vált, és a Szináj hegyén a Mózes által átvett és onnan lehozott 10 parancsolatra emlékeznek, azt olvassák fel a templomokban, amely az egész Tóra szimbóluma is egyben. Ez az oka, hogy tejes ételeket esznek ezen a napon, mert a Tórát a tejhez hasonlítják. Ahogyan a kisgyermekeknek szükségük van a tejre, úgy a zsidóságnak szüksége van a Tórára, amelynek fennmaradását köszönheti, hisz nélküle a szétszórtságban, számos más néphez hasonlóan, megsemmisült volna.

* A zsidó évben a Tisri az első hónap, de a hónapok sorrendjét Niszánnal kezdik, mert ebben a tavaszi hónapban történt az egyiptomi kivonulás.

** A többi 6 napon csak egyszer mennek körbe. Ezért nevezik ezt a anpot Hosáná rábbának (nagy Hosánának), mert hétszer mondják a Hosánát.

2. Képek





1. Világi ünnepek. Néhány állam munkaszüneti napjai, 1992SIPOS Péter

Világi ünnepek

Néhány állam munkaszüneti napjai, 1992

Ausztria∗

Január 1. Újév. Julius Caesar helyezte át az évkezdetet a hagyományos március l-ről naptárreformja keretében január l-re. Januárius hónap Janusnak a kezdet istenének a nevét őrzi. A nyugati kereszténység átvette ez a napot, mert erre esett Krisztusnak a templomban való bemutatása (circumcisio, körülmetélés).*

Január 6. Vízkereszt.*

Április 20. Húsvéthétfő*

Május 1. A munka ünnepe. (Vö. e számunkban Jemnitz János cikkével a 26. oldalon.)

Május 28. Á1dozócsütörtök.*

Június 18. Úrnapja.*

Augusztus 15. Nagyboldogasszony.*

Október 26. Nemzeti ünnep. 1955-ben az osztrák nemzetgyűlés ezen a napon fogadta el az ország semlegességét kimondó alkotmánytörvényt.

November 1. Mindenszentek.*

December 8. Szeplőtelen fogantatás.*

December 25. Karácsony.*

December 26. Szent István, az első vértanú ünnepe.*

Brazília

Január 1. Újév.*

Április 21. Tiradentes napja. Tiradentes brazil szabadsághős eredeti neve Joaquim José da Silva Xarier. A Brazíliában állomásozó portugál hadsereg zászlósa, aki 1788-ban részt vett a portugál gyarmati uralom és a rabszolgatartás megszüntetését célzó összeesküvésben. Ezért 1789-ben letartóztatták, és 1792. április 21-én Rio de Janeiróban kivégezték.

Május 1. A munka ünnepe.

Május 28. Áldozócsütörtök.*


Szeptember 7. Függetlenség napja. Brazília a 19. sz. elejéig Portugáliától függő viszonyban lévő alkirályság volt. 1807-ben Napóleon csapatai elfoglalták Portugáliát, s ekkor a portugál király onnan áttelepült Brazíliába. Innen 1821-ben tért vissza az anyaországba VI. János (1816–1826), és a portugál parlament nem volt hajlandó elismerni Brazília szabadságát. Dom Pedro régens, VI. János fia, csatlakozott a brazil függetlenségi törekvésekhez, alkotmányozó nemzetgyűlést hívott össze, és 1822. szeptember 7-én kinyilvánította a

∗∗ Az ünnepek dátuma országonként és évenként változhat. Az egyes államokban az ünnepek egyházi ünnepek is. Vö. A magyarországi nagyobb egyházak ünnepei című cikkünkkel a 9. oldalon. (A szerk.)


függetlenséget. Dom Pedrót december 1-én császárrá koronázták.

Október 12. Miasszonyunk Aparacida ünnepe. Brazília védőszentjének napja. Tengerészek ezen a napon egy sárral belepett Mária szobrot találtak, ily módon jelent meg (Aparacida) Szűz Mária.


November 15. A köztársaság napja. 1834. november 15-én a hadsereg fellázadt Dom Pedro császár ellen, aki kikiáltotta a köztársaságot, és 1841-ben az Egyesült Államokhoz hasonló alkotmányt fogadott el.


Kínai Népköztársaság

Február 4–5. Holdújév. A 12 holdhónapból álló holdév (hossza 354 nap 8 óra, 48 perc és 35 másodperc). Első napja: a buddhista kultúrkörben hagyományos időszámítási egység.

Március 8. Nemzetközi nőnap. 1910-ben a Nemzetközi Szocialista Nőkonferencia határozatot hozott arról, hogy ezen a napon a nők világszerte demonstrációt rendezzenek az egyenjogúságot biztosító vívmányokért.

Augusztus 1. Fegyveres erők napja.

Október 1–2. Nemzeti Ünnep. A kínai forradalom győzelmét követően 1949. október 1-én kiáltották ki Pekingben a Kínai Népköztársaságot.

Hollandia

Január 1. Újév.*

Április 17. Nagypéntek.*

Április 20. Húsvéthétfő.*

Április 30. A királynő trónralépésének napja. Az Orániai–Nassaui-házból származó Beatrix királynő (szül. 1938. január 31-én), 1980. április 30-án lépett trónra.

Május 5. Felszabadulás ünnepe. Felszabadulás 1945. május 5-én a német megszállás alól.


Június 8. Pünkösdhétfő.*

December 25–26. Karácsony.*

Lengyelország

Január 1. Újév.*


Május 1. Munka Ünnepe.

Május 3. Nemzeti Ünnep. Az 1794-ben megválasztott II. Poniatowski Ágost király uralma idején átfogó újítási törekvések bontakoztak ki. Az 1788-ban kezdeményezett reformmunkálat alapján fogadta el az országgyűlés az 1791. május 3-án Európa első írásba foglalt alkotmányát.

Május 9. A győzelem napja. A hitleri Németország kapitulációjának évfordulója. 1945-ben ezen a napon írták alá Berlin–Karlshortban a hitleri Németország fegyveres erőinek végleges fegyverletételi okmányát.






Anglia

Január 1. Újév.*

Április 17. Nagypéntek.*


Április 21. II. Erzsébet királynő születésének napja.

Május 25. Bankszünnap. Tavaszi bankszünnap mindig május utolsó hétfőjén.

Augusztus 31. Nyárvége ünnepe. Nyári bankszünnap mindig augusztus utolsó hétfőjén.


December 28. Ártatlan gyermekek napja. Emlékezés a Heródes király parancsára legyilkolt elsőszülöttekre. (Abban az esetben ünnepnap, ha december 26. hétköznapra esik.)

Egyesült Államok (Szövetségi ünnepnapok)

Január 1. Újév.*

Január 15. Martin Luther King napja. 1929. január 15-én született Atlantában a fekete bőrű amerikaiak polgárjogi mozgalmának kiemelkedő vezetője, aki 1968. április 4-én merénylet áldozata lett.

Február 17. Washington és Lincoln napja. George Washington az Egyesült Államok első elnöke a függetlenségi háború vezére 1732. február 22-én, Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke, a föderáció fenntartásáért és a rabszolgatartás eltörléséért küzdő északi államok vezére az amerikai polgárháborúban, 1809. február 12-én született.

Május 30. Az emlékezés napja. 1868-tól ezen a napon megkoszorúzták a polgárháborúban bármely oldalon elesettek sírjait, majd valamennyi háború halottainak emléknapjává vált.

Július 4. Függetlenség napja. 1776-ban ezen a napon fogadta el Philadelphiában a törvényhozó testület a Függetlenségi Nyilatkozatot.

Szeptember 7. Munka napja. Elsőízben 1882-ben New York államban ünnepelték munkásszervezetek javaslatára, majd 1894-ben a kongresszus hivatalos ünnepnappá nyilvánította. Időpontja: szeptember első hétfője.

Október 12. Colombus napja. 1492-ben Colombus ezen a napon szállt partra az Újvilágban.

November 11. Hadviselés napja. Az első világháborúban Németország kapitulációjának dátuma. 1918-ban ezen a napon írták alá a császári Németország képviselői a fegyverletételi okmányt a Párizs környéki compiegne-i erdőben, egy vasúti kocsiban. Ezzel az aktussal ért véget az első világháború.

November 26. Hálaadás napja. 1863-tól ünneplik a Plymouth gyarmaton 1621-ben betakarított első aratás emlékére. Időpontja: november negyedik csütörtökje.


Egyiptom

Április 27. Kopt húsvéthétfő. A koptok Egyiptomban élő, monofizita, Krisztusnak csak isteni természetét valló, emberi természetét tagadó egyházi keresztények, egyházuk 444 után szakadt el a r. kat. egyháztól.

Április 4. Ramadán böjt vége. Ramadán a mohamedán esztendő 9. hónapja, amelyben minden mohamedán napkeltétől napnyugtáig böjtöl. A Ramadánt követő hónap első napja „a böjt megtörésének ünnepe”.

Június 18. Köztársaság napja. 1953. június 18-án Nagib tábornok, miniszterelnök lemondásra kényszerítette II.


Fuád királyt, és kikiáltották a köztársaságot.

Június 11. Áldozat ünnepe. A mohamedánok szent városába, Mekkába való zarándoklat kezdete.

Július 2. Mohamedán újév. Mohamed 622. július 16-án Mekkából Medinába vándorolt. Ezzel kezdődik a mohamedán esztendő, amely 30 és 29 napos holdhónapokra tagolva kb. 354 napból áll.

Július 23. Forradalom napja. 1952. július 23-án a „szabad tisztek csoportja” Nagib tábornok vezetésével sikeres államcsínyt hajtott végre. Faruk király lemondott a trónról fia, II. Fuád javára, és száműzetésbe ment.

Szeptember 10. Mohamed születésnapja. Mohamed (arabul Muhammad) teljes neve Abul Kasim Muhammad Ibn Abd Allab, 570 körül született Mekkában.

Október 6. Fegyveres erők napja. 1973. október 6-án az egyiptomi csapatok meglepetésszerű támadással átkeltek a Szuezi csatornán, és áttörték a csatorna keleti partján kiépített izraeli védővonalat. Ezzel kezdődött az ún. Jóm Kippuri (a zsidó vallásban az ún. engesztelő nap) háború.

Október 24. Népi ellenállás napja. 1973. október 24-én az izraeli csapatok támadása Szuez városa ellen súlyos utcai harcok után összeomlott.

December 23. Győzelem napja. 1956. október 29-én izraeli, 31-én angol és francia csapatok támadást indítottak Egyiptom ellen. Az ENSZ felhívására november 7-én a harcoló felek tűzszünetet kötöttek. December 22-én az angol–francia csapatok kivonták a szuezi csatorna övezetéből.

Franciaország


Május 1. A munka ünnepe.*

Május 8. Felszabadulás napja. 1945. május 8-án Reimsben aláírták a német fegyveres erők előzetes fegyverletételi okmányát.


Június 8. Pünkösdhétfő.*

Július 14. Nemzeti ünnep. 1789. július 14-én a párizsi nép megostromolta és elfoglalta a Bastillet, várbörtönt, a királyi zsarnokság jelképét. Megkezdődött a nagy francia forradalom.



November 11. Fegyverszünet napja. (Lásd az Egyesült Államok címszónál.)


Olaszország

Január 1. Újév.*

Január 6. Vízkereszt.*


Április 25. Felszabadulás ünnepe. 1945. április 25-én az észak-olaszországi Nemzeti Felszabadító Bizottság általános népfelkelést hirdetett.

Május 1. A munka ünnepe.




November 4. Fegyveres erők napja. 1918. november 3-án Padovában Olaszország és Ausztria–Magyarország képviselői aláírták az osztrák–magyar fegyveres erők fegyverletételi okmányát, amely november 4-én lépett hatályba.


* Az ünnepek dátuma országonként és évenként változhat. Az egyes államokban az ünnepek egyházi ünnepek is. Vö. A magyarországi nagyobb egyházak ünnepei c. cikkünkkel e számunkban! (A szerk.)


1. Muszlim ünnepekFODOR Sándor

Muszlim ünnepek

Közismert: az ünnepek léte és megtartása minden nép életében fontos szerepet játszik a közösség tagjai összetartozásának, identitástudatának kialakításában és fennmaradásában. Ez a megállapítás különösen érvényesnek tűnik az iszlám esetében, hiszen a hit ún. „öt oszlopa” közül kettő a két legfontosabb ünnep előírását tartalmazza.

A hit öt oszlopa a következő:

1. Annak kijelentése, hogy „Nincs más isten, csak Isten, és Mohamed az Ő küldötte.”

2. Az ima (naponta ötször).

3. Az alamizsna (kötelezően előírt adó formájában).

4. A böjt.

5. A zarándoklat.

Mivel az ima mindenkor szerves része az ünnepeknek is, az öt alapkötelesség közül tulajdonképpen három foglalkozik az ünnepek kérdésével. E hivatalosnak tekinthető ünnepeket még számos, a népvallás körébe sorolható ünnep egészíti ki, amelyeket azonban többé-kevésbé az állam és a hivatalos vallás képviselői is elismernek. Mindezek alapján némi egyszerűsítéssel azt mondhatjuk, hogy a hívő számára elsősorban az ünnepekben való részvétellel jelenik meg az ember muszlim volta. Ez természetesen nemcsak a külsőségek betartását, hanem az azok mögött rejlő belső tartalom átélését is jelenti.

Ramadán

A böjt. A muszlim világ, de a kívülállók számára is kétségtelenül a böjt a leglátványosabb esemény, mert ez nem lokális jellegű, s társadalmi-anyagi helyzetétől függetlenül minden épelméjű, nagykorú és egészséges muszlim számára kötelező. Felmentést kapnak a gyermekágyas vagy menstruáló nők, a betegek, a hosszú úton lévők, akiknek azonban pótlólag kell böjtölniük az elmulasztott napok helyett. Alapfeltétele az érvényes böjtnek a szándék kinyilvánítása, tehát a tudatosság.

A böjt közismert gyakorlat volt az iszlám előtti Arábiában, a zsidó és a keresztény vallásban egyaránt. Mohamed próféta először, amikor még azt remélte, hogy a zsidókat megnyerheti tanainak, a zsidó Jóm Kippur (Engesztelés Napja) mintájára Muharram havának 10. napját tette meg böjtnapnak, de mikor csalatkoznia kellett, a kötelező böjti időszakot Ramadán havára helyezte át.

Holdév. Ramadán a régi arab időszámítás kilencedik hónapja, ami a Hold járásán alapuló és az iszlám korszakban kialakult rendszerben már nem kötődik évszakhoz. A Mohamed előtti korban azonban az arab időszámítás lunisoláris volt, ami azt jelentette, hogy a 29, illetve 30 napot számláló holdhónapok mellett igyekeztek figyelembe venni a Nap járását is, ezért két-három évenként egy 13. hónapot is hozzáillesztettek a holdévhez.

Halála előtt nem sokkal Mohamed ezt a fajta naptárkorrekciót megszüntette, így a 12 hónapos holdév minden kapcsolatát elvesztette a természetes évszakváltásokkal. Ramadán egyébként az egyetlen hónapnév, amit a Korán is megemlít.

A régi szisztéma szerint Ramadán a perzselő nyárra esett, erre utal a szó eredeti jelentése is, ami a forrósággal kapcsolatos. Egy másik értelmezés szerint a pogány arabok ebben a hónapban készítették elő a fegyvereiket, s készültek fel a harcra, amit a szent hónapokban fel kellett függeszteni.

Szerepet játszhatott a pogány Arábiában Ramadán a nyári napéjegyenlőséghez fűződő kultuszokban is, amelyek kapcsolódtak az előző hónap, Sabán 15-éhez, ami az újév napjával esett egybe. Ezzel a háttérrel elég egyértelműen párhuzamba állítható a zsidó újév és a Jóm Kippur ünnepciklusának szoros időbeli összefüggése. Az Engesztelés Nappal való rokonságra utal az a muszlim elképzelés is, mely szerint Ramadán alatt a menny


kapui nyitva vannak, s annak a bűnei, aki böjtöl, bocsánatot nyernek.

Katonai győzelmek. Az iszlám hagyomány úgy tartja, hogy a Koránt is Ramadánban nyilatkoztatták ki Mohamednek (27-én, az ún. Hatalom vagy Elrendelés Éjjelén,) mint ahogy ebben a hónapban (az első éjszakán) kapta Ábrahám a maga lapjait, Mózes pedig a Tórát (a 6. éjszakán), Jézus meg az Evangéliumot (a 13. éjszakán). Ramadán különleges helyzetét mutatja, hogy az Iszlám nagy katonai győzelmeit is ehhez a hónaphoz köti a hagyomány. Ekkor győzte le a Próféta a pogány mekkaiakat Badr mellett 624-ben, majd vette be Mekkát 630-ban, ekkor aratott győzelmet Szaladin a keresztesek felett Hattinnál, 1187-ben, s nem utolsósorban ekkor zajlott az arab szempontból győzelemként elkönyvelt 1973-as arab–izraeli háború.

Ágyúlövés. A böjthónap beköszöntét az újhold észlelésének kell jeleznie, s ha ez megtörténik, ágyúlövés adja hírül a hívőknek az ünnep kezdetét. A Korán előírása szerint hajnalban a böjt akkor áll be, amikor a fekete fonalat meg lehet különböztetni a fehértől, s napnyugtakor ér véget, amit megint csak a hagyományos ágyúlövés tesz közhírré. A folyamatos böjtölést ugyanis az iszlám nem bátorítja, de a nappali periódusban igen szigorú önmegtartóztatást ír elő hívei számára. Nemcsak enni és inni nem szabad, de dohányozni, nemi életet élni, sőt még nyálat lenyelni sem. Magam is tanúja voltam egy alkalommal Kairóban, amikor Ramadán alatt az utcán egy asszony elájult, majd eszméletét visszanyerve a felkínált pohár vizet elutasította.

Az esti ágyúlövés idejének közeledtekor a vendéglőkben mindenütt kikészítik az ételeket az asztalokra, mindenki ugrásra készen várja a rádióban is közvetített dörrenés hangját. Elhangzásakor az utcák teljesen elnéptelenednek, gyakran a forgalom is leáll az első étkezés idejére. Sok helyen a mecsetben várják a böjt végét, itt fogyasztanak el először egy kis datolyát és kenyeret, majd az ima elvégzése után hazamennek étkezni. Az első éhség csillapítása után újra felpezsdül az élet az utcákon, nyilvános helyeken, éttermekben, a szokásosnál jóval később térnek nyugovóra a napközben eltikkadt böjtölő hívők. A másnapi böjtkezdet előtti utolsó nagy étkezéshez (arabul szahúr) hajnal előtt két órával látnak neki. A mértéktelen túlevést egyébként a vallás tiltja.

Mulatság, élvezetek. Ramadán idején esténként leginkább a mi szilveszterünkhöz hasonlítható hangulat és látvány uralkodik az utcákon. A népi negyedekben mutatványosok, bűvészek, bábjátékosok szórakoztatják a nézőket. Kairóban előszeretettel keresik fal a Khán-al-Khalíli negyedben a híres Fisávi kávéházat, hogy mentás tea mellett élvezzék az ünnep örömét.

Különösen Egyiptom kapcsán érdemes Ramadán néhány helyi jellegzetességét is megemlíteni. A speciális Ramadán havi ételek között a legismertebb talán a konáfa nevű sütemény, amit vékony cérnatésztából sodornak, s pisztáciával töltenek, mézzel édesítenek. A Ramadán havi édességek fogyasztása Egyiptom síita dinasztiájának, a Fátimidáknak (969–1171) az uralkodása alatt terjedt el, akik így akarták uralmukat népszerűsíteni a lakosság körében. Éjjelente ugyanis rendszeresen vendégül látták alattvalóikat. Vidéken néhol még ma is létezik egy hasonló szokás.

Ugyancsak a Fátimidák korára vezetik vissza azoknak a lámpásoknak a meggyújtását, amikkel a gyerekek evés után rendszeresen körbejárják az utcákat, s édességet kunyerálnak. A lámpák eloltása pedig a böjti napszak közeledtét jelzi. A hagyomány szerint ugyanis Muizz fátimida uralkodó Ramadán hónapban, éjszaka vonult be Kairóba, ahol lámpákkal fogadták.

Vallási áhítat. Ramadánhoz egyébként szorosan hozzátartozik a vallási áhítat is. Sokan olvassák a Koránt, naponta egyharmincad részét, hogy a hónap végére befejezzék, de olyan is akad, aki egy nap alatt a negyedrészével végez. Különösen a hónap utolsó 10 napját használják fel imádkozásra.

Ramadán idején teljesen átalakul az élet megszokott menete a muszlim világban. Általában rövidített munkaidőben dolgoznak, oktatnak. A kétségtelen gazdasági veszteséget a lelkiekben nyert gyarapodással kívánják ellensúlyozni. A hatvanas években voltak próbálkozások a böjt korlátozására, a termeléskiesés csökkentésére, de ezek a kísérletek végül is nem vezettek sikerre, ma pedig, az iszlám látványos megerősödésének idején, ilyesmi szóba sem jöhet.

Ajándékozás. A böjti periódust hivatalosan az Id al-Fiir, a Böjt Megtörésének Ünnepe zárja le, ami a Ramadánt követő Savvál hónap első három napjára esik. Ilyenkor szívesen ajándékozzák meg az emberek egymást, főleg édességgel, előszeretettel öltöznek új ruhába, s látogatják meg halottaik sírját a temetőkben. Utóbbi szokást különösen a nők gyakorolják, akik a férfiak távoztával gyakran kinn maradnak még a sírnál, ahol sátrakat állítanak fel. Hivatásos Korán-recitálók néha az egész szent könyvet felmondják.

Mekka. A Mohamed előtti pogány Arábiának legfontosabb vallási eseménye volt a mekkai Kába kockaalakú épületéhez, illetve a sarkába beépített fekete kőhöz történő évenkénti zarándoklat. A Próféta Mekkából Jatribba


(a későbbi Medinába) 622-ben bekövetkezett kivándorlása, a hidzsra után jelentette be az új vallás igényét a pogány szentélyre, kinyilvánítván, hogy az még a pogányság előtti időkre nyúlik vissza, mert építője maga Ábrahám volt. A muszlim zarándokok számára Mohamed búcsúzarándoklata lett a minta.

Zarándoklat. A zarándoklat ideje a holdév utolsó hónapja, Dzu-l-Hiddzsa, az „ötödik pillér” követelményének csak ekkor lehet eleget tenni. A zarándoklatot a tisztaság állapotában kell elvégezni, éppúgy, mint az imát. Ezt szimbolikusan az jelzi, hogy a zarándok felölti a ihrámot, egy varratlan, lepelszerű, két részből álló ruhát, s eleget tesz egyéb előírásoknak is. A rítus lényeges elemei közé tartozik a Kába hétszeri körüljárása, valamint az ún. „futás” a Szafá és Merva nevű dombok között (annak emlékére, hogy Ábrahám felesége, Hágár is így rohangált itt vizet keresve), majd a hónap 8. napján a zarándokok kivonulnak Mekkából, s először Minába, utána Arafa síkságára mennek, hogy ismét visszatérjenek Minába. Itt szimbolikusan megkövezik a Sátánt, majd a zarándoklat záróaktusaként leölnek egy birkát, kecskét vagy tevét – iszlám felfogás szerint – annak emlékére, hogy Ábrahám egy kost áldozott fel fia helyett. Az áldozat bemutatása a hónap 10. napján történik, s ezzel egyidejűleg kezdődik meg az egész iszlám világban az Id al-Adná, az Áldozati Ünnep (Európában közismertebb nevén Bajrám), ami a legfontosabb ünnep a muszlimok számára.

Városokban ilyenkor nem ritka látvány a lépcsőházban az ajtó előtt kikötött birka, aminek húsát szokás a szegényeknek felajánlani. Szintén hozzátartozik az ünnephez az új ruha felöltése, ajándékok osztogatása, a temetők látogatása.

A hazatérő fogadása. A Mekkából hazatérő zarándokok fogadtatásához Egyiptomban külön ceremóniák is kapcsolódnak, amelyek túllépik a hivatalos vallás által megszabott kereteket. Már egy 14. századi munka elítélően nyilatkozik arról, hogy dob- és trombitaszóval üdvözlik őket. Különösen Felső-Egyiptomban ma is elterjedt szokás, hogy a zarándok házát távollétében fehérre mázolják, és különböző ábrázolásokkal díszítik, melyek leggyakrabban a zarándokok által használt közlekedési eszközöket, a mekkai szentélyt a Kábával és a Próféta sírját rejtő medinai mecsetet örökítik meg.

Az évente akár milliós nagyságrendet is elérő zarándoksereg számára a mekkai ceremónia jelenti a vallási élmény csúcsát, melynek során átéli az egymilliárdos muszlim közösséghez tartozás élményét, társadalmi hovatartozástól független egység tudatát.

Huszejn vértanú halála

Az iszlám által hivatalosan elismert harmadik ünnep az eredetileg böjtnapnak megtett Muharram 10, Ásúrá napja. Miután a böjt szempontjából jelentőségét elvesztette, elsősorban a siiták számára őrizte meg fontosságát, akik ekkor emlékeznek meg Ali fiának, Huszejnnek a vértanú haláláról, akit 680-ban az iraki Kerbelánál kicsiny seregével együtt lemészároltak az omajjád kalifa csapatai. Egyébként ez az a muszlim ünnep, amellyel a magyar olvasó már gyerekkorában megismerkedik Gárdonyi jóvoltából, aki szemléletes leírást ad róla az Egri csillagokban. Az események Huszejn mártírhalálának passiójáték-szerű megelevenítése köré fonódnak. A Huszejn temetését felidéző menet külső szemlélő számára leglátványosabb részét az önmagukat ostorozó, felső testükön vérrel borított férfiak alkotják. Eredetét tekintve az ünnep ebben a formájában az ókori Mezopotámia Tammuz-ünnepségeire, a nyár jövetelével meghaló természetet szimbolizáló isten kultuszának megnyilvánulásaira vezethető vissza. Tudomásom szerint a hagyományos ünnepséget ma Iránban és a jelentős síita közösséggel rendelkező Irakban is betiltották, hogy elkerüljék a veszélyessé válható politikai indulatok gerjesztését.

A Próféta múlidja

E három hivatalos ünnepet szervesen kiegészítik a népi ünnepek, melyek elsősorban a Próféta és a szentek kultuszához kötődnek, tehát tartalmukban az iszlám eredeti hirdetésével ellentétesek. Mohamed annyira hangsúlyozta a saját emberi mivoltát, és tagadta az Isten és az emberek közötti közvetítők létét, hogy ezzel túlságosan nagy űrt hagyott az egyszerű hívők és Isten között, amit azok érthetően igyekeztek valamilyen módon kitölteni. Így alakult ki a Próféta személyének tisztelete, ami elsősorban születésnapjának, múlidjának megünneplésében nyilvánul meg. Ezt a muszlim év harmadik hava, Rabi al-avval 12. napján tartják. A központi mozzanat, a Korán-recitálás mellett, a Próféta cselekedeteiről szóló költemény felolvasása. Egyiptomban ez az ünnep ismét egy sajátos elemmel gazdagodik: a gyerekeket díszesen felöltöztetett cukorbabákkal ajándékozzák meg, ami ugyancsak egy régi iszlám előtti egyiptomi szokás továbbélését mutatja.

Érdekes módon a Próféta múlidját felülmúlják az iszlám olyan nagy, szentként tisztelt alakjainak egyiptomi múlidjai, mint Huszejn vagy Szajjida Zejnab (Fátima lánya). Ez megfelel az orthodoxia törekvésének is, mely ezeket a népünnepélyeket mindig ferde szemmel nézte, kényszerből ugyan elfogadta, de vigyázott, hogy ha már


utat kell engedni a népi vallásos érzelmeknek, akkor ezeknek tárgya lehetőleg ne a Próféta személye legyen.

Ezek az általában 3-4 napos múlidok, melyek leginkább a keresztény búcsújáráshoz hasonlíthatók, óriási tömegeket mozgatnak meg. Fontos szerepet játszanak bennük a különböző szúfi (misztikus) rendek, akiknek képviselői vidékről is eljönnek Kairóba, hogy zászlóik alatt zenekísérettel felvonuljanak a népi negyedekben. Este és éjjel a közösségek tagjai összejönnek az utcákon felállított sátrakban, ahol elöljáróik fogadják és vendégelik meg őket. A népi áhítat kifejezési lehetőségének biztosítása mellett nem kevésbé fontos az a forgalom sem, amit az utcai kereskedők, alkalmi árusok bonyolítanak le. Az ünnepi étrendben a múlidok esetében is szerepet játszanak a különböző édességek, mint a szezámmagból készült szumszumijja, vagy a csicseri borsóból sütött hummuszijja. A nagy múlidokat szervesen kiegészítik a kisebb szentek múlidjai, melyek azonban nem lépik túl egy helység határait.

Helyi ünnepek

Végezetül nem lenne teljes az iszlám ünnepekről adott kép, ha nem utalnánk azokra a lokális ünnepekre, melyekben gyakran egy iszlám előtti szokás él tovább iszlamizált formában. Az egyik legérdekesebb példa ezekre az egyiptomi Csepp Éjszakája, a Lajlat an-Nukta, más néven az Áradás Ünnepe, Id al-Fajadán, amit a muszlim kalendáriumtól függetlenül, a kopt Báúna hónap 11. napján (június 17-én) tartanak. Az ünnep ugyanis szoros kapcsolatban áll a Nílus áradásával, ami általában mindig ebben az időszakban szokott elkezdődni, s az ősidőktől fogva alapvető fontossággal bírt az ország életében. Az elnevezésben a „csepp” utalás azokra a könnyekre, melyeket Ízisz hullatott a folyóba, mikor Oziriszt siratta, s ami a nép képzelete szerint az áradást elindította. A hatvanas évek végére azonban, az asszuáni nagy gát felépítésével mindez megváltozott: az állandó vízszint biztosítása kiiktatta az áradást az egyiptomiak életéből. Ezzel egy évezredes ünnep, melynek keretében egy díszesen felöltöztetett babát dobtak hajóról a Nílusba – régi emberáldozatok emlékeként – elvesztette létalapját.

2. Képek





1. Lexikon. Hidzsra Korán�Lexikon

Hidzsra

Mohamed próféta Mekkából Medinába történt kivándorlásának napja, amely a muszlim időszámítás kezdőpontja. Mai időszámításunk szerint: 622. július 16.

Korán

Az iszlám arab nyelvű szent könyve, mely Mohamed próféta élő szóval hirdetett, majd írnokával írásba foglaltatott tanainak szövege. A legenda szerint ezen Isteni kinyilatkoztatást Mohamed profétának Gábriel arkangyal közvetítette. A Korán 114 szúrából (jelentése: cseréplap, amely az eredeti feljegyzések anyagára utal) áll, minden szúra (fejezet) több rímelő prózai mondat. A szúrák eredeti sorrendje vitatott, mert időrendi vagy összefüggésbeli sorrend nélkül következnek a Koránban.

A szúrákat két típusra osztják: a mekkai szúrák Isten egységéről, a feltámadásról és ítéletről, Isten mindenhatóságáról, a hitről, erkölcsről, paradicsomról és pokolról, a predesztinációról és kinyilatkoztatásról szóló gondolatok. A medinai szúrák szertartási és jogi előírásokat tartalmaznak.

A Korán tartalmában és nyelvezetében keresztény és zsidó kulturális hatás fedezhető fel.


1. Hindu ünnepekWOJTILLA Gyula

Hindu ünnepek

A hinduizmus számtalan kisebb-nagyobb ünnepe amellett, hogy a vallásos hit megerősítését szolgálja, rendkívül fontos integráló szerepet tölt be a soknyelvű, társadalmilag rendkívül tagolt, hatalmas országban. Különösen fontos ez a szerep akkor, ha meggondoljuk, hogy a hinduizmusnak nincsen semmiféle központi szervezete, „egyháza”, és ha azt is figyelembe vesszük, hogy az indiai ember életét milyen mélységben hatja át a vallás, minek következtében az ind kultúra (az iszlám kultúrájától eltekintve) elválaszthatatlan a hinduizmustól. A hinduizmus India lakossága 70%-ának nemzeti vallása, így egyes ünnepeknek társadalmi, politikai vonatkozásai is vannak, amelyek különösen akkor kerülnek élés megvilágításba, amikor a „hindu Indiát” valamilyen kihívás éri.

Ismerkedjünk meg azokkal a legfontosabb ünnepekkel, amelyek többé-kevésbé egész Indiában elfogadottak.

Durgá istennő ünnepe

Az év a hindu kalendáriumban holdhónapokból áll, és a csaitra nevű hónappal (március–április) kezdődik. Csaitra világos felének első kilenc napja, a navarátra („kilenc éjszaka”) Durgá istennő ünnepe, aki a világmindenséget átható nőnemű energia megszemélyesülése. Elsősorban Bengálban nagy ünnep. A kereskedők új üzleti könyvet nyitnak, boltjuk ajtajára pedig az istennő fiának, Ganésának a képmását festik abban a hitben, hogy ez az elefántfejű istenség segíteni fogja üzleti tevékenységüket.

Ráma ünnepe

Csaitra világos felének kilencedik napja a rámnavamí, Ráma királyfi születésnapja. Ráma, Visnu isten egyik megtestesülése, Rávana démonkirály legyőzője. Győzelme a jó diadala a rossz felett. Ráma országa az igazságosság földje, amelynek megvalósítását bizonyos politikai körök a zászlójukra tűzték. 1983. április 21-én Ajódhjában, Ráma szülővárosában és Delhiben a Rámlílá téren százezrek gyűltek össze, hogy tiltakozzanak a kaszton kívüliek iszlámra térése ellen, amely szórványosan előfordult a megelőző hónapokban. Az ünnep alkalmat adott a világi állam elleni kritikára, amennyiben a résztvevők követelték az ünnep államilag fizetett szabadnappá nyilvánítását.

A dasahara

Dzsjéstha hónap (május–június) világos felének tizedik napja a dasahara, azaz a „tíz vétek elragadása”. Ezen a napon árad a szent Gangá a Himalájában megolvadt nagymennyiségű hó miatt lezúduló víz hatására. A nap a lelki megtisztulás ünnepe, amelyen milliók mártóznak meg a Gangá vizében.

Dzsanmástamí

Srávana (július-augusztus) vagy bhádrapada (augusztus–szeptember) sötét felének nyolcadik napja a dzsanmástamí, Krisna isten születésnapja. Az ünnep mitológiai tartalma a következő. Kansza, a gonosz király egy jóslatból arról értesül, hogy leánya, Dévakí, egy olyan fiúgyermeket fog szülni, aki őt meg fogja fosztani hatalmától, ezért Dévakí megszülető gyermekeit sorra megöleti. Dévakínak sikerül elrejtenie nyolcadik gyermekét, Krisnát, akit azután egy Nanda nevű pásztor nevel fel. Krisna, aki Visnu isten egyik megtestesülése, a halandók midennapi életét éli, a szeretetet tanítja, és olykor csodákat művel. Amikor elérkezik az ideje, megöli Kanszát, és megvalósítja az igazságosság uralmát a földön. Ezen a napon az emberek estig böjtölnek, este pedig Krisnáról szóló legendákat adnak elő, és vidáman énekelnek. Az ünnep hangulata és általában az egész Krisna-kultusz sok, a kereszténységgel rokon vonást mutat.

Nágapancsamí

Srávana hónap világos felének ötödik napja a nágapancsamí, a kígyók ünnepe. A család nőtagjai a kígyószentélyek előtt agyagból készült kígyót vagy olyan fazekat, amelyre kígyó van festve, helyeznek el, a kígyólyukakba pedig tejet öntenek és gabonaszemeket szórnak. Mindez megvédi az embereket a kígyómarástól, és biztosítja a ház népének, elsősorban a gyermekeknek az egészségét a következő évre.


Ganésacsaturthí

Bhádrapada világos felének negyedik napja a ganésacsaturthí, más néven vinájakacsaturthí. Ganésa, az elefántfejű, nagypocakú isten a bölcsesség ura, a kezdeményezések előmozdítója, az akadályok elsimítója, eltávolítója (vinájaka). Mint ilyen, a kereskedők és a költők patrónusa, a jó élet és a siker megtestesítője. A leglátványosabb ünnep Bombayban, az indiai pénzélet központjában, a tengerparton látható. Az agyagból készített képmások fejére szent darbhafüvet raknak, csengők és dobok hangja mellett az ötágú lámpával kézben körbejárják, végül pedig édességeket áldoznak az istenségnek.

Ugyanezen hónap telihold napján ünneplik a rakhit. Ekkor a lányok fivérük csuklójára egy zsinórt erősítenek. Ez az amulet (szanszkritul raksá) tulajdonosát megvédi az ártó szellemektől. Eredetileg a nap a tanév kezdetét jelentette, amikor az ifjak útrakeltek, hogy tanulmányaikat idegen városban folytassák. Ma családi ünnep.

Ismét Durga

Ásvina (szeptember–október) nagyszabású ünnepe a daséra, másnéven duséra (szanszkrit nevén dasahara), amely a navarátri (kilenc éjszaka) nevű Durgának szentelt ünnepségsorozattal veszi kezdetét. Bengálban ez az év legnagyobb ünnepe. Durgá képmását bambuszból, szalmából és agyagból készítik, majd felöltöztetik. A többnapos ünnepség fontos részei a bódhána (felébresztés, ui. az istennő az ünnep előtti két hónapban alszik), a pránapratisthá (az „élet szellem elhelyezése”, azaz imádkozás, hogy Durgá testesüljön meg a képmásban), majd az ünnep végén a képmásnak egy folyóba dobása. A bengáliak számára Durgá, „a nehezen megközelíthető” egyben félelmetes és jóságos. Ijesztő arca és fegyverei valószínűleg azt a háborús hangulatot idézik fel, amely az egész daséra egyik legeredetibb vonása, és amely azt mutatja, hogy ez az ünnep valahol, valamikor az esős évszak elmúltának a megünneplésére szolgálhatott, amikor kedvező alkalom kínálkozott a nagyszabású katonai műveletekre, hadjáratokra. Ezt a jelleget domborítja ki az Észak-India legnagyobb részén népszerű daséra, amelynek középpontjában a Rám-lílá nevű szabadtéri kultikus színjáték többnapos elő adása áll. Ez nem más, mint Ráma győzedelmes hadjáratának, Rávana megölésének a története. Az ünnepségeken a hindu társadalom apraja-nagyja ott tolong, a legkiválóbb színészek szerepelnek. Ez valódi népünnepély, amely a tizedik napon a Rávanát és testvéreit jelképező több emelet magas bábuk elégetésével zárul.

Díválí

Kárttika hónap (október–november) sötét felének a tizenötödik napján ünneplik a díválít, szanszkrit nevén a dípávalit. A díválí a fény ünnepe, neve az ünnepi mécsesek sorára utal, amelyekkel a hagyomány szerint Ajódhjá város lakói a győztesen hazatérő Rámát fogadták. Manapság elsősorban Laksmí, Visnu felesége, a gazdagság és szerencse szépséges istennőjének az ünnepe. Bengált leszámítva, a kereskedők ezen a napon nyitnak új üzleti könyvet. Ezen a napon szokás a rokonok, barátok meglátogatása, édességekkel megajándékozása. Éjszakánként az eget petárdák ezrei világítják meg, Benáreszben az ünnep másnapján, amelyet itt annakútának (ételhalom) neveznek, meglátogatják Annapúrná (az ételben gazdag) istennő, Siva hitvese, templomát és ételadományokkal kedveskednek neki abban a reményben, hogy a következő évben mindenkinek bőséges táplálék fog jutni.

Makaraszankránti

Pausa hónapban (december–január) jön el a makaraszankránti. Ennek az időpontja akkor érkezik el, amikor a Nap a Bak csillagképbe lép. A megtisztulás napja ez. Annak ellenére, hogy ez idő tájt Észak-India folyói és tavai meglehetősen hidegek, milliók vesznek rituális fürdőt a Gangában és a Jamunában meg a szent tavakban. Bengálban a Gangá tengerbe ömlésénél található Szágar szigeténél gyűlik össze több százezer ember. Dél-Indiában ugyanekkor ünneplik a póngalt. Ezen a napon az emberek meglátogatják egymást, édességgel és jókívánságokkal kedveskednek egymásnak. Szokás, hogy a férj családjával együtt lakó fiatalasszony ruhával lepi meg anyósát, illetve cukrot helyez anyósa szájába, hogy ezzel „megédesítse szavát”.

Vaszant-pancsami

Mágha (január–február) hónapra esik a vaszant-pancsami, amely egyaránt jelent „tavaszünnepet” és „sárga napot”. Nevét onnan nyerhette, hogy Észak-India nagy területein ezidőtájt virágzik a sárgaszínű mustár virága. Az emberek sárgaszínű ruhát öltenek. A szertartásokat kizárólag férfiak végzik. Megáldják a könyveket és az írószereket. Bengálban ez Szaraszvatínak, a tudomány és a tanulás istennőjének az ünnepe. Ez a nap Káma, a szerelemisten ünnepe, akinek mangóvirágokkal kedveskednek.

Siva éjszakája


Phálguna hónap (február–március) sötét felének tizennegyedik napjára esik a sivarátri (Siva éjszakája). Az ünnep eredetére vonatkozóan sokféle legenda kering. Az egyik történet arról szól, hogy Siva lingam (férfi nemiszerv) alakjában született meg, és a mellette álló Visnut és Brahmát kényszerítette, hogy ismerjék el elsőbbségét, röviden ez volna Siva születésnapja. Egy másik mítosz arról számol be, hogy Siva ezen a napon itta meg a tejóceán köpülése során a Vászuki nevű kígyó által kiköpött mérget, amely az egész világot elpusztította volna. Végül ismeretes egy történet, amely egy vadászról szól, aki éjszakára az erdőben rekedt, és a vadállatok elől egy bilvafára mászott, és ott maradt reggelig. A fa alatt egy lingam volt. Amint a lombok között fészkelődött, önkéntelenül is letépett néhány levelet, és ezek a lingamra hullottak. A vadász vizesedényéből, amely agy ágon lógott, vízcseppek estek a lingamra. Így az ember tudatán kívül Sivát imádta, halála után elérte a megváltást, és az ünnep ennek az esetnek az emlékezetére alakult volna ki. A mítoszok többségében a lingamtisztelet látszik közösnek, és az ünnep ma ismeretes szertartásai is ezt hangsúlyozzák. Sivát a dzsjótir-lingam (fény linga) formájában, templomaiban imádják ezen az éjszakán. Ennek a lényege az, hogy a lingamot különböző anyagokból készült kenőccsel vagy folyadékkal kenik meg, és közben az isten nevét említik fennhangon. Mahárástrában vagy Gudzsarátban az ünnep reggelén kenderlevelekből, mandulából, rózsalevelekből, borsból és mákból bódító folyadékot főznek, és ezt öntik a lingamra amellett, hogy bilvaleveleket szórnak rá. A dél-indiai Rámésvaramban, ahol az ünnep tizenkét napig tart, az éjszakán minden három órában tejjel, aludttejjel, vajjal és mézzel kenik meg a lingamot. Benáreszben, Siva városában az éjszaka meghatározott pillanata a legszentebb, amikor Siva és Párvati násza beteljesül, ahogyan az egy esküvői szertartáson szokásos. Ilyenkor a szent Gangá vizével öntözik meg a lingamot. Ez utóbbi kultusz kifejezetten az ünnep-termékenységi rítusnak fogható fel, és ezt a művelt hinduk Benáreszben így is értelmezik. Az egész ünnepre a mély áhítat nyomja rá bélyegét, hiányzik az ünnepi vidámság, de mindez semmit sem von le jelentőségéből és tekintélyéből.

Hóli, a tavaszünnep

A hónap világos felének utolsó napján kezdődik a többnapos hóli. Ez tipikus tavaszünnep, nem véletlen, hogy a szanszkrit irodalomban vaszantótsza a (a tavasz ünnepe) a neve. Eredetéről többféleképpen vélekednek. A legelterjedtebb történet elmondja, hogy az ünnep neve egy hólikká nevű démonnőtől származik. Hóliká Hiranjakasipu démonkirály leánytestvére volt. A királynak volt egy Visnu-hívő, istenfélő fia, akit Prahládának hívtak. Apja nem nézte jó szemmel, és elhatározta, hogy elpusztítja. Mivel Hólikának olyan démoni ereje volt, amely megvédte a tűz lángjaitól, a gonosz király azt eszelte ki, hogy Hóliká vegye ölébe a kisfiút, és vele együtt üljön rá egy égő máglyára. Így is történt, de isteni beavatkozásra ezúttal Hóliká porrá égett, a fiú pedig sértetlenül került ki a tűzből. Egy másik történet szerint Hóliká egy gonosz démon volt, aki gyakran sújtotta szárazsággal a földet. Az ünnep így az ő kiengesztelésére szolgálna. Manapság azonban az ünnep jellege úgy fest, hogy ez inkább valamilyen felszabadult, télbúcsúztató Észak-Indiában, amelynek sok olyan motívuma van, amely a világ más tájairól ismeretes tavaszünnepek sajátja. Az emberek önfeledten vigadnak, isznak, táncolnak, énekelnek, és az ünnep első napjának délelőttjén egymást vörös színű folyadékkal locsolják le, délután pedig egymásra vörös port hintenek, vagy azzal mázolják be egymás arcát, ruháját. Ebben a játékban korra, nemre és társadalmi hovatartozásra tekintet nélkül mindenki részt vehet. Az ünnep záró eseménye az utolsó este, amikor faágakból örömtüzeket raknak, mintegy elégetik Hólikát, és a tűz körül táncolva pajzán dalokat énekelnek. Bengálban az ünnepet dól játrának („hinta ünnep”-nek) nevezik. Krisna képmását hintáztatják, az isten szerelmi kalandjait adják elő, énekelnek és táncolnak, és ezzel az évi vallásos ünnepkör lezárul.

Helyi ünnepek

A kontinensnyi országban természetesen még sok helyi ünnep is akad, vannak kifejezetten állami ünnepek, a mohamedánok, szikhek, keresztények, párszik, dzsainák és buddhisták ugyancsak szépszámú ünnepet tartanak, amelyek közül a legfontosabbak hivatalos összindiai ünnepnek számítanak, és az Indiára jellemző nagyfokú vallási türelem jegyében, amelyet csupán a hindu-mohamedán ellentét zavar meg néha, folynak. Ha mindezeket összeadjuk, akkor talán nem tévedünk, ha azt mondjuk, hogy India egy olyan ország, ahol az ünnepek száma a legnagyobb a világon. Ez azonban nincsen senkinek sem a kárára, ellenkezőleg, a sokrétű kultúra virágzásának tanúja.

2. Képek






1. Május elseje. Egy ünnep hat születésnapjaJEMNITZ János

Május elseje

Egy ünnep hat születésnapja

Napjainkban, amikor igazán egyedülálló módon Magyarországon levetették a Május 1. utcatáblát, s amikor az elmúlt két esztendőben nagyon eltérő politikai nyilatkozatok hangoztak el vezető „politikai személyiségek” szájából a lapok hasábjain, s ugyanakkor százezres tömeg „voksolt” jelenlétével május 1. mellett – úgy tűnik – indokolt felvillantani a legnagyobb, legegyetemesebb világi ünnep történetének keletkezését, sőt alakváltozásait.

Gyökerek

Május elseje keletkezése bizonyos összefüggésben a nagyon messze múltba vezet vissza. Egyfelől joggal összefüggésbe hozható az antik világ különféle vallásainak „tavasz ünnepeivel”, másfelől ekkor találkozunk először a nép, a plebejusok részéről az első tiltakozó–követelő „általános sztrájkkal”. E hajdani tradíció azután nyomon követhető a középkor évszázadain, az olasz városállamok céhmunkáslegényeinek megmozdulásai során.

Az ünnep keletkezése

A modern – máig ünnepelt – május elsejének öt születésnapja is volt.

Először 1886. május elején, Chicagóban – a 8 órás munkanap és 40 órás munkahét követeléséhez tapad, amikor a békés tüntetők, illetve egybegyűltek között bomba robbant, majd az azt követő második tüntetés részvevőibe sortüzet vezényeltek. Másodszor akkor született meg, amikor bombamerénylet címén anarchista vezetőket tartóztattak le, állítottak bíróság elé, majd ezeket a demokratikus amerikai és európai tiltakozások ellenére 1887 novemberében kivégezték. A progresszív világközvélemény már annak idején (időben!) justizmordról beszélt–írt, s később kiderült, hogy valóban ez történt. A „csikágói mártírok” – akik az 1886. májusi mozgalom örökösei voltak – ügye szintén feledhetetlenné tette 1886. májusát.

Már 1887–1888-ban különféle fórumokon határozatok születtek arról, hogy a chicagói vérengzésről és a „csikágói mártírokról” megemlékezzenek. 1888 őszén a legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL az évi kongresszusán határozatot hozott arról, hogy 1890. május 1-re emlékgyűlést szervez, s a világ dolgozóit is felszólította e példa követésére. Az első pozitív visszajelzések még az 1888. évi brit és francia szakszervezeti és szocialista kongresszusokon megtörténtek. Valóban internacionalista értelmet a májusi tüntetés emléke 1889 júliusában kapott. A nagy francia forradalom 100. évfordulója alkalmából összehívott két nemzetközi munkás-szakszervezeti-szocialista kongresszus Párizsban határozatot hozott, hogy felkarolják az AFL 1888-as kezdeményezését – s 1890. május 1-jén egyazon napon nemzetközi megemlékező gyűléseket tartanak, amit egybekötnek a 8 órás munkanap megteremtésének követelésével. Ez volt május elseje harmadik születésnapja.

Mindez azonban csak szándéknyilatkozat. Még a munkásszervezetek, sőt a szocialisták táborában is akadtak olyanok, akik úgy vélték, hogy ilyen egyidejű nemzetközi akciót megszervezni egyszerűen lehetetlenség. A főként értelmiségi forradalmárok, a polgári radikálisok köréből is azonnal megfogalmazták a maguk ellenvetéseit. Egyfelől, úgymond „a munkások érdekében” óvták a munkásokat attól, hogy „a tőlük idegen agitátorokra” hallgassanak. Mások, így például a francia radikálisok azt mondották: „nálunk a munkás tudja, hogy tumultuózus tüntetésekkel egyáltalán nem viheti előbbre a gazdasági és szociális problémák megoldását”. Ilyen előzmények után következett el a bizonyítás napja, amikor valóban egy napon, május 1-jén Párizstól Bécsig és Budapestig, Stockholmtól a spanyol és olasz városokig soktízezres tömeg demonstrációkra került sor – s ez a május 1. már akkor átnyúlt (az angol tradícióknak megfelelően) május első vasárnapjára, amikor is a demonstráció százezres méreteket öltött.

Az első május 1-jének – ha úgy tetszik – két fővárosa London és Bécs lett. Az áttörés megtörtént – és fényesebben sikerült, mint ahogy nemcsak az ellentáborból, hanem sokan a kétkedők közül is gondolták. Ezt számos helyütt ekkor utólag a liberális sajtó is elismerte.

Az első május elseje néhány tanulsága


Az első május elsejének (s a negyedik születésének), az akciónak markánsan munkás-jellege volt, az ünneplők elsősorban munkás követeléseket hangoztattak. Ámde nem tisztán. A követelések természetesen nagyon is különbözőek voltak: feltűnő volt kezdetben az általános polgári demokratikus követelések erőssége. A munkások mellett kezdettől is magukénak érezték a szociális elkötelezettségű értelmiségiek. Miként már az első május elsejéken kiderült az is, hogy jellegzetesen agrárterületeken, az agrármunkásság és a kisparasztok is mennyire aktivizálódtak az ünnepen. Így éppen Magyarországon és Olaszországban.

Az első május elseje nemzetközi ünnepnappá vált abban az értelemben is, hogy kezdettől élesen antimilitarista jelleget kapott, demonstráció volt a különféle háborús-nacionalista hangulathullámokkal szemben. (Ezek ekkoriban Franciaországban és Németországban voltak a legfenyegetőbbek.)

Május elseje azonnal felvetett jogi problémákat is: „joga van-e” a munkásoknak ezen a napon abbahagyni a munkát – s „a jogi problémát” természetesen minden országban konkrét politikai erőviszonyok döntötték el. Ahol sok tízezres, sőt százezres tömegű akarattal találkoztak, „a jogi fenntartások” eltűntek. Mégis a május elsejét követő megtorlások, elbocsájtások a május elsejék történetének ugyancsak részét képezik.

Elgondolkoztak május elseje „politikai helyén” a hivatalos politikai erők is Európában. Megfigyelhető, hogy a konzervatív pártoknál (ez jól kitűnik Angliában) jelentkezett egy „tory-demokrata” irányzat, amely éppen a liberális nagyburzsoázia rovására kész volt a munkásság javára bizonyos szociális reformokat tenni. Ugyanígy a liberális pártok baloldalán is elhatárolódtak azok a radikálisok, akik e munkásköveteléseket felkarolták. Rendkívül aktuális eredménye lenne a vizsgálatnak: miként reagáltak az alulról született mozgalomra és ünnepre a különféle egyházak. A születés óráiban jobbára csak az alsópapság egyes képviselői álltak a munkások oldalára mind a katolikus, mind a protestáns egyházak sorából.

A május elsejék története összekötődik kezdettől a sajtóval, a médiákkal. Már a születés idején szinte mindenütt élt a munkássajtó, országonként-áramlatonként több is, igen sok országban pedig nagyon lényeges volt a helyi, a nagyvárosokban felvirágzó szocialista heti, sőt napilapok befolyása.

Az ünnep megújulása

Az első siker után nagyon sokan gondolták és mondták, írták is: ez csak egyszer volt lehetséges. Ily módon 1891. május elseje sorsdöntő jelentőséget kapott. S nem véletlen, hogy igen sok helyütt, ahol az első május elseje előtt még el-lenézően mosolyogtak, 1891-re már drákói rendeleteket, tilalmakat vezettek be. (Miként nálunk, Magyarországon is.) Megszaporodtak a tőkések részéről az elbocsájtással való fenyegetések.

A tilalmak és megtorlásokkal való fenyegetések ellenére a második május elseje ismét bizonyított. Megint nemzetközivé tudott lenni, s a súlypont megint Bécs és London, Ausztria és Nagy-Britannia volt (Bécsben ezen a napon százezres tömeg vonult a Práterbe, és délelőtt egyedül Bécsben ötven helyen tartottak gyűléseket!). Ennek következtében nem az első, hanem a második május elseje lett a „véres május 1.”. Franciaországban, ahol békés tüntetőkbe vezényeltek sortüzet – aminek gyermekáldozatai is lettek. Magyarországon is ekkor ömlött vér – a Viharsarokban.

A II. Internacionálé nemzetközi kongresszusa 1891 nyarán, már elemezte e két május tapasztalatait. Egyfelől megállapíthatták: május elseje „rádiuszának” földrajzi kiterjedését, de sokan „elkeseredetten látták”, hogy a munkásmozgalom központi országában, Németországban, ahol a mozgalom a legnagyobb létszámú pártot és szakszervezeteket tömörítette, május 1. nagyon gyenge visszhangot vert. Itt csak esti rendezvényeket tartottak, még féltek, hogy határozottabb fellépés esetén a mozgalmat ismét illegalitásba szorítják (az 1878-ban bevezetett bismarcki Kivételes Törvényt csak 1890-ben ejtették el). A németek „félénkségét” azonban sem a franciák, sem az angolok, de még az osztrákok sem voltak hajlamosak méltányolni. A május elsejék történetében évszázadig megmarad e sajátosság: az ünnep egyetemes volta mellett a helyi és országonkénti sajátos feltételek mindig érvényesültek.

Az 1891. évi II. Internacionálé kongresszusán határozatot fogadtak el: „május elseje valamennyi ország munkásainak közös ünnepe, amelyen a munkások demonstrálják közös voltát és szolidaritásukat”.

A következő években május elseje valóban földrajzilag is, tömegméreteiben is még inkább kiterjedt, most már sok helyütt a liberális lapok (nemcsak elszigetelt radikálisok) is fejet hajtottak előtte. A vörös május elseje mellett – a munkások a szakszervezeti zászlók mellett mindenütt vörös zászlók alatt vonultak fel – ezután már csak elvétve jelentek meg fekete zászlók alatt – a kezdetben jelentős szerepet játszó – anarchisták kisebb csoportjai. Azután feltűnt a „fehér május elseje”: a keresztény, elsősorban katolikus munkásszervezetek saját égiszük alatt ismét eltérő mondanivalóval, de azért szociális tartalommal május elsejét szintén „magukénak


tekintették”. A valóságban azonban a legkatolikusabb országokban – Franciaországban, Olaszországban, sőt Dél-Olaszországban is! – még a vallásos paraszti körzetek szegényei is – a szentképeket vivő tömegek – nem fehér, hanem vörös zászlókkal vonultak fel, még hosszú éveken, évtizedeken át.

Május elseje oly mértékben kiirthatatlanná vált, hogy évtizedekkel később, a fasizmus Olaszországban, vagy a hitleri nemzetiszocialista rendszer Németországban (avagy a Schuschnigg-rendszer Ausztriában és a Franco-rendszer Spanyolországban!) hivatalos munkaszüneti nappá tette, nemzeti-országos „munkaünnep” rangra emelte azt. Ahogy a korabeli magyar szociáldemokrata sajtó írta „bebarnították”, „befeketítették”. Miközben a rendszerek mind a munkásság pártjait, mind szakszervezeteit szétverték.

Ellenzékből kincstári ünnep

A hatodik születéssel azután, a szovjet rendszer bevezetésével sematikussá, kincstárivá lett a május 1-i mozgalom. Ennek elemzése külön tanulmány tárgya lehetne: annak bemutatása, hogy miként igyekezett a fasizmus után a sztálini diktatúra államosítani a munkások ünnepét, s miként törekedtek felhasználni napi politikai mozgósításra.

Az ebből a diktatórikus átpolitizálásból való kiábrándulás hozta azután feltehetően magával azt, hogy Magyarországon is a rendszerváltás reményében május elsejét a virslievésre redukálták. Igaz, a május elsejéknek mindig volt a politikai-szociális tartalmon túl egyfajta gazdag kulturális tartalma, munkásdalok szemléje, csoportos műsorok, s ez megmutatkozott a májusi kiadványokban, orgánumokban, emléklapokon. De ez csak az ünneplés egyik oldala. A kérdés: lesz-e hetedik születésnap Európában.

2. Képek







1. Madarak és fák napjaBURUCS Kornélia

Madarak és fák napja

A 19. század nagy átalakító folyamatai közé tartozik a mezőgazdaság ősi képének a megváltoztatása. A föld termőképességének javítása mellett a termőterület kiterjesztése zajlott, elsősorban a vadvizek, erdők elhódításával, az ősi legelők művelés alá vonásával. A kézzelfogható előnyök mellett sajnos a természet szokott rendje is megingott. A madarak életfeltételei – a fészkelési, szaporodási alkalmak visszaszorulásával – romlottak. Ráadásul mind az itthon honos, mind a költöző madarakat – húsuk és színes tollaik miatt – a befogás is veszélyeztette.

A rovarkárok növekedésével s a madárrajok érezhető megcsappanásával azonban az 1870-es évektől a madárvédelem kérdése már nemzetközi szinten is napirendre került. Igaz, csak harminc év múlva, 1902-ben írta alá Párizsban számos európai ország – köztük Magyarország – a 16 cikkelyből álló szerződést a „mezőgazdaságra hasznos madarak védelméről”. (Az egyezményt 1906 januárjában cikkelyezte be a magyar országgyűlés.)

E törvény szellemében született Apponyi Albert kultuszminiszter 1906. áprilisban kelt körrendelete is, amely az Állatvédő Egyesület kérésére – amerikai mintára – valamennyi elemi iskolában elrendeli a „Madarak és fák napjá”-nak megünneplését. A május vagy június hónapban megrendezendő ünnep meghirdetett célja, hogy „a hasznos madarak természetével, jelentőségükkel, e madarak védelmének és szaporításának szükséges voltával, az erre szolgáló módokkal és eszközökkel az iskolai ifjúságot megismertesse, s ugyanezen a napon a fáknak és cserjéknek a hasznos madaraknak fészkelésre és szaporodásra való befolyását megvilágítsa, a fák és befásítás nagy jelentőségét is megmagyarázza”. Emellett a tanító – hangzik a rendelet – a helyi viszonyok figyelembevételével „hasson arra is, hogy a gyermekek a vidéki viszonyokhoz képest legtöbb előnyt szolgáltató fák és csemeték ültetésével tegyék emlékezetessé és állandóan hasznossá” e napot. (Közgazdasági szempontból főleg a selyemtenyésztéshez szükséges szederfák ültetését szorgalmazzák, mivel „a selyemtenyésztési iparnak az országban igen nagy közgazdasági és szociális jelentősége van”.)

Útmutatók, évkönyvek

Az ünnep méltó megtartását útmutatók segítették. Az Állatvédő Egyesület pályázatokat írt ki, s a győztes pályamunkákat megjelentették s az iskoláknak ingyen eljuttatott kötetei a tanulóifjúság épülésére tanulságos beszédeket, verseket, énekeket, gyerekek által a szabadban, erdei tisztáson előadható színdarabokat tartalmaztak. Az Új ünnep fontosságát hivatottak kifejezni az 1910 óta évente kiadott évkönyvek is, amelyekben megyék szerint csoportosítva számoltak be az iskolák a madárvédelem terén tett erőfeszítéseikről: olajos magvak gyűjtéséről, madáretetésről, madárodú készítéséről, faültetésekről, fogadalomtételekről. (A természet és a madarak szeretetét igyekezett felkelteni az – ugyancsak az Állatvédő Egyesület által kezdeményezett, s 1908-ban megalakult – Országos Ifjúsági Madárvédő Liga is.)

Trianon, hősök ligete

A háborús évek és az azt követő időszak némileg háttérbe szorította ezen újkeletű intézmény jelentőségét. Az 1921-ben ki adott VKM-rendelet az ünnep – és az általa sugallt szellemiség – felélesztésére törekedve már a középfokú oktatási intézményekben is elrendeli a madarak és fák napjának megünneplését, majd 1922-ben az iparos- és kereskedő-tanonciskolákban is bevezetik. Sőt, az új körülményekre reagálva, kívánatosnak tartják, „ha az előadások az állatvédelem szükségességét gazdasági szempontból és abból az okból is hangsúlyozzák, hogy a trianoni béke épp legszebb erdeinktől és az állattenyésztésre legalkalmasabb területektől fosztott meg bennünket”.

A miniszteri ráhatásra továbbra is szükség volt. 1931-ben, az ünnep 25. év fordulóján nagyszabású rendezvények tartására ösztönzik az iskolákat, sőt, jelentést is kell tenniük a miniszternek, hogy az elmúlt években megtartották-e rendszeresen, s milyen eredménnyel e napot. Úgy látszik, jelentésekben nem volt hiány, mert a következő évben kelt rendeletében a kultuszminiszter az ünnep továbbfejlesztését és részben új tartalommal való megtöltését tűzte ki célul. Az ünnep eredeti, a természetszeretetet és a hasznos madarak védelmét szolgáló elképzelései mellé „magasabb érzelmi, eszmei célokat” és a „nemzetgazdasági érdekek szolgálatát” állították. A rendelet szerint e napon valamennyi vidéki népiskola, középfokú és szakiskola tanulója a település vagy a felekezet temetőjében, a hősök ligetében, illetve szobra körül ültessen virágot, díszfacsemetét,


a nagy nemzeti megmozdulások emlékhelyeit díszítse fel, és egész évben ápolja. Így vélték kialakítani a gyermeki lélekben a háborúban elesett hősök, a nemzeti történelem nagy alakjai iránti kegyeletet, tiszteletet. A faültetés másik – gyakorlati – rendeltetése pedig az volt, hogy a települések határában levő kopár, másként nem hasznosítható területeket gyümölcs- és más haszonfákkal telepítsék be. Ezt alkalmasnak találták arra, hogy a tanulóban a gyümölcsészet és a tervszerű erdősítés iránti érzéket kifejlessze”, s ennek révén minél szélesebb körben „észlelje a saját munkája és a természet erői közötti kapcsolatot”.

Hagyományélesztés: 1984

1945 után sokáig nem hallunk e napról. Csak az 1954-ben kelt, a madárvédelemről szóló minisztertanácsi rendelet említi ismét, mint a madárvédelem tömegmozgalommá való fejlesztésének egyik eszközét. (Érdekes, hogy éppen ez a rendelet helyezi hatályon kívül Apponyi rendeletét.) Legközelebb csak 1982-ben, a természetvédelmi törvény záró rendelkezései között találkozunk vele, igaz, már mint hagyományt említve. 1984-ben adja ki a művelődési miniszter az általános és középiskoláknak szóló ajánlását a madarak és fák napjának megünneplésére. „A természetes környezet rohamos pusztulásában rejlő, az emberiség létét fenyegető veszély – szól az ajánlás – szükségessé teszi, hogy a jövő nemzedékét... a természet megszerettetésére és a természeti értékek tudatos megőrzésére neveljük.” Az ajánlás számos formáját sorolja fel a megemlékezésnek: természeti filmek megtekintése, vetélkedővel összekapcsolt kirándulások, növényültetés, madárodú készítése, a természetről szóló olvasmányok és népdalok gyűjtése, rajzpályázatok stb.

Környezetvédelem

A természetre való odafigyelés napjainkra már nem csak egy napra korlátozódik. 1972-ben Stockholmban az emberi környezetről tartottak világértekezletet a „Csak egy Földünk van!” gondolat jegyében. E jelmondat szellemében Magyarországon 1982 óta kétévente rendeznek középiskolások számára környezetvédelmi vetélkedőt, ahol egyebek mellett a településkörnyezet, a savas eső, a biológiai sokféleség kérdése áll a középpontban.


Documents

regi.tankonyvtar.hu · Web viewHistória 1992-10 História 1992-10 Minden jog fenntartva. Bármilyen másolás, sokszorosítás, illetve adatfeldolgozó rendszerben való tárolás